Fagyik és banánfürtök

Az a jó a tavaszban, hogy a hosszú és hideg tél után végre újra megkívánjuk a fagyit. És az a jó a fagyiban, hogy akarva-akaratlanul dúdolni kezdjük magunkban: "Kösz, jól vagyok...", amitől valóban jobban leszünk. Ahogy nyaljuk a fagylaltot, és pörgetjük agyunkban a dal szövegét, mintha a körülöttünk lévő világot ennénk ki a tölcsérből: a rosszabb napjaink során torkunkban felgyülemlett gombócokat, a vidámabb napok édes, frissítő pillanatait, a közélet mézesmadzagos illúzióit, a mámoros-szerelmes éjszakákat végre sikerül mind-mind megemészteni. Mi minden beleszorul egy tölcsérbe, egy dalba, egy életbe! :)
Az is a jó még a tavaszban, hogy jön utána a nyár, amiről szintén eszünkbe jut egy dal. És amikor kimegyünk sétálni csak úgy egyet, hogy fürdessük arcunkat a napfényben, és nézzük a talpunk alatt szétfolyó aszfaltot, miközben megpillantunk valakit, aki sapkával a fején próbál védekezni a nagy hőség ellen, a piacon pedig banánfürtök bámulnak ránk sárgán, öntelten, újból dúdolni kezdünk magunkban: "Ide szól jegyem, itt a helyem/ Nem szól szám és nem fáj fejem, / Veri az élet, very happy...", amitől megint csak jobb lesz a közérzetünk, mert az akaratlanul is elkezdett fütyörészés közben az előttünk lepörgő unalmas hétköznapok, fejünkre szorult sapkák, elindult bakterházak keltette szorongató érzést észrevétlenül felváltja valamiféle sztoikus nyugalom, egy fagyikkal, banánokkal, üllői úti fákkal övezett belső szabadság megható, már-már elfeledett érzése.