2008. december 25., csütörtök

Bikini a Myspace-en!

Már egy jó ideje nem él a Bikini együttes honlapjának Vendégkönyve, valószínűleg több ok miatt, de az egyik ezek közül az újítás szándéka lehetett. És karácsonyra meg is jött a meglepetés, ugyanis mostantól a Myspace oldalán találhatjuk meg kedvenceinket - illetve ott is megtalálhatjuk: http://www.myspace.com/bikinigroup. Ami meg ennél is több, az oldalra felkerült öt sláger, amelyeket ezúttal online is élvezhet bárki, aki ide téved. Külön öröm volt számomra, hogy az egyik ezek közül a Kedves dal, amely egyik nagy kedvencem, főleg a többi "bikinisebb" daltól való stílusbeli elütésétől, de amúgy is nagyon jó. A másik a Múlhat az idő, ami a Nem lesz ennek jó vége c. lemezük hallgatása közben rögtön elnyerte annak idején a tetszésemet. És az Annyi mindent elhittem... Talán Lojzi még emlékszik rá, miért szeretem én ezt a dalt annyira. De amúgy ez is minden személyes kötődéstől függetlenül szívhez szóló. Az Angyali üdvözletet már nem is kell említenem, az nekem azóta is az új "himnuszom", még az Őrzöm a lángot album megjelenése után is. Jó volt hallani Kolozsváron is, annak ellenére, hogy úgymond hivatalosan az idei koncertprogramban nem szerepel.
Örülök, hogy Barbara és Peta után most már a Bikini is itt van. Várom, merre fog alakulni ez a fajta kommunikációs megoldás.

2008. december 15., hétfő

Alkoholba fojtom bánatom - Nem is a Szamosba!

Jaj Istenem! Azt hiszem, nagy bajba kerültem.
Sok mindent írtam már a Bikini-koncertekről, általában olyasmiket, hogy bár nem egyformák, főleg a közönség összetételét tekintve, azért mindegyikben van valami, ami miatt érdemes ott lenni. Mert mindegy, hogy jubileumi koncertet tartanak egy hatalmas budapesti rendezvényközpontban vagy épp juhászfesztiválra hivatalosak Turkevére, esetleg a szentgyörgyi városnapok keretén belül lépnek fel, mindig ugyanolyan minőségre számíthatunk a Fiúktól: komoly odaadásra, a technikai bakik nem tűrésére, magas fokú beleélésre, sok-sok mosolyra és a közönség felé irányuló szeretetre, tiszteletre. Szóval ebből a szempontból nincs is olyan nagy különbség, helyszín ide vagy oda. Mégis volt egypár koncert, amelyek nekem egy kicsit jobban tetszettek, bár ez hangulatfüggő is. Na meg persze rengeteget számít az is, hogy épp kivel vagyok. És milyen a tömeg. És volt olyan is, amelyikről egyenesen azt állítottam, hogy az volt számomra a csúcs, például a 2006-os vásárhelyi félszigetes performansz. Hát ezért vagyok most bajban.
2008. december 12-én ugyanis a kolozsvári sportcsarnokban tartott KMDSZ-buli keretén belül az est fénypontjaként színpadra lépő Bikini együttes olyan csodás világot varázsolt körénk, amilyet még nem tapasztaltam Bikini-koncerten. Pedig, mondom, Gyergyótól Budapestig megfordultam már pár helyen, még Udvarhelyen is voltam anno 2002, sőt 1990-ben is (vagy '91-ben?). És mégis... Azelőtt való hétvégén még Pesten voltam, ahol felléptek a városligeti Vajdahunyad várában, de oda nem sok kedvem lett volna elmenni. Még előtte már tudtam a kolozsvári koncertről, de valahogy úgy voltam vele, hogy biztosan megint elkerüljük egymást, mint a tavaly. Aztán kezdett izmosodni elmémben a gondolat: ha még nem is tudok hazamenni, miért is ne ruccanhatnék el Kolozsvárra egy "kitörés" erejéig? Majd legfeljebb visszajövök, ha úgy van. És végül eldöntöttük: ott leszünk! A Városliget csak pár kilométer, Kolozsvár kb. 400, Gabinak 220, de sebaj! :)
Nem tudom, miért éreztem úgy, hogy muszáj ott lennünk. És talán azt is, hogy ennyire jól fog esni. Vajon azért, mert Kolozsvár? - ahol mindössze második alkalommal léptek fel, mióta létezik a Bikini. Vagy azért, mert ennyi sugárzó arcot és szívből éneklő embert rég vagy talán soha nem láttam? Mondtam is Lojzinak utána, hogy az erdélyi koncerteket jobban szeretem, és egyetértett velem. Vagy azért, mert rég nem voltunk koncerten, és már hiányzott? De mihez képest rég...? Vagy talán azért, mert Gabival voltam? Igen. Bizonyára mindegyik. Kiteljesedett a lelkem, feltöltődtem energiával, boldog voltam, hogy mások boldogok körülöttem, hogy örömet okozhattam Lojzinak olyasmivel, amiről azt gondoltam, apróság (de tény, hogy szívből jött), hogy örömet okozhattak ők nekünk.
Teljesen úgy voltam, mint ahogy D. Nagy is megfogalmazta koncert közben: akkor este Kolozsvár volt számomra/számunkra a világ közepe.
És még mindig tart belőle. :)
Hát ezért szeretem a Bikinit.

Ui.: Majd egyszer talán Timi elárulja, hogy miközben Bikini-póló van rajta és az MP3 lejátszójában is a dalok több mint fele Bikini, ráadásul most épp kolozsvári egyetemista, miért nem akart mégsem jönni koncertre...

2008. december 3., szerda

I am who I am

Amikor először hallottam Petrók Barbaráról, természetesen nem ismertem, hisz nem volt, honnan. Aztán megnéztem a honlapját, és kicsit meglepett, hogy annak idején R-Go gida volt, nem is nagyon értem, miért. Talán nem tudtam az arcával, a vele készített interjúból kiolvasható gondolatvilágával társítani a "gidaságot"? Lehet. Olvasgattam a beírásokat is, rengeteg gratuláció, jóbarátok mindenhonnan, biztató szavak, majd belehallgattam a dalokba, de sajnos nem a teljes terjedelmükben vannak fenn a honlapon, hanem csak egy kis részlet belőlük, viszont így is megmaradt egy-két sor bennem, például hogy a katonák esőben sírnak, mert úgy nem látja senki sem, vagy hogy egy shakerbe rázva meginnád-e magad éhgyomorra...
A hír Barbaráról a Bikini honlapján keresztül ért el, ugyanis Lojzi és Peta is közreműködött a Vagyok, aki vagyok (I am who I am) címet viselő lemezen, a basszusgitár Lojzi "kezeműve", a gitár pedig Petáé, sőt a produceri munkákat is Lojzi vállalta fel. Barbara szerint nélküle az album sem jöhetett volna létre, hiszen ő volt az, akinek meg merte mutatni a dalait, és ő volt az, aki rögtön mellé állt, és biztatta, hogy váltsa valóra álmát. Azt hiszem, ha belegondolok, erre érdemesebb embert nem is találhatott volna a mai zenei világban.
Maga a honlap is nagyon igényes, szép és nőies, akárcsak Barbara és a dalai.

A múlt héten hazafelé menet egyszer csak ismerős dallamot hallok meg a kolozsvári Paprika Rádióban, majd egy női hang kezd énekelni: "Vártam, úgy vágytam, hogy a boldogságot megtaláljam". Belém hasított az érzés, hogy valahol már hallottam ezt a dalt. És akkor a rádió kijelzőjén megpillantom a szerző nevét és a dal címét: Barbara - Szabadon. Végre meg tudtam hallgatni a teljes dalt. Azóta is azt dúdolgatom, hogy repülj, repülj szabadon...
Mostanra már felfedeztem, hogy az interneten is elérhető néhány dal, és folyton ezeket hallgatnám. Annyira mélyről jövő és tiszta érzések kavarognak bennem olyankor, hogy szinte hihetetlen. Érzem, ahogy szétárad bennem a boldogság. Milyen jó is, hogy hazajöttél hozzánk, Barbara!
Jövő héten meg is veszem a lemezt. :)


2008. november 10., hétfő

Apák és vének

Az igaz, hogy annak idején, amikor még kicsi voltam és tudatlan(abb), rengeteg olyan eset volt, hogy egy dal hallgatásakor nem figyeltem annyira a sorok értelmére, és így amit elsőre belehallottam a szövegbe, az ragadt meg az emlékeimben, és úgy énekeltem - ügyet sem vetve arra, hogy esetleg így semmi értelme az egész strófának. Sokszor vitatkoztunk is a nővéremmel, mert volt, amikor ő mást hallott és én megint mást. Olyankor százszor visszatekertük a kazettát, és próbáltuk meggyőzni egymást a saját igazunkról. Persze olyankor ez a sok-sok visszahallgatás mit sem változtatott az álláspontunkon, csak még jobban megerősítette az elvárásunkat. "Top-down effect", ha úgy tetszik. :)
Aztán jóval később, amikor már jobb minőségű hangfelvételekhez és lejátszókhoz lehetett jutni, lassan kezdett fény derülni az igazságra. Újabb és újabb értelmet nyertek a dalok, miután sikerült helyükre illeszteni, mint egy puzzle-nél, az elkallódott hangokat, sorokat. Volt egypár ilyen, de a legérdekesebbnek két példa látszik, mindjárt kiderül, miért.
Például végre megtudhattuk, hogy a kávéval kezemben állok szótlanul, ferde vigyázban, mint fizetés napon ... sor pontozott helyére nem az apám illik, hanem a fák. Vagy a kígyókként csúszó érvekkel vigyáznak jó hírnevükre ... sorban a pontozott részeket az évek tölti ki, nem a vének. És ehhez hasonló gyerekkori (látszólagos?) naiv félrehallásokat korrigálhattunk végre.
Mindez azonban csak akkor lenne ilyen formában lezárható, ha tényleg így is lenne. Ha valóban félrehallásnak nevezhetjük ezeket a bakikat. Mert egyszer csak azt olvasom valahol (talán egyik Bikini-könyvben, talán interjúban, már nem emlékszem), hogy ott eredetileg valóban apám és vének lett volna, viszont a cenzúra miatt kénytelenek voltak kicsit átalakítani a szöveget, bár ezzel valamelyest el is veszett az eredeti értelem.
Most már csak az a kérdés, hogy a javított verzióba én valami csoda folytán az eredeti szavakat hallottam bele vagy megjelent ezeknek a daloknak egy olyan verziója is, amely eleve az első variánst tartalmazta? Mindenesetre nem találok a gyűjteményemben az utóbbit alátámasztó verziót...

Ui.: És mire befejeztem ezt a bejegyzést, a Sláger Rádión felcsendült az Ezt nem tudom másképp mondani... :)

2008. október 21., kedd

Ha október, akkor Josefina


Szombat. Josefina. Bikini. Koncert.
Csütörtök délután. Helyfoglalás telefonon. Négy fő. Jegyváltás helyszínen.
Péntek este van. Mennénk már bulizni. Vajon Peta játszik-e? Még egyet alszunk.
Délelőtt jöttek a szülők. Délután nagyival állatkertbe mentünk. Estefelé pizzáztunk is egyet. Nagyi otthon maradt nélkülünk. Mi négyen nekivágtunk végre!
Túl hamar odaértünk a rockfészerhez. Még félórát álltunk a hidegben. Aztán bent vagy két órát. Majdnem elaludtunk nővéremmel a füstben. Söröztünk, hogy teljen az idő. Aztán fél 11 körül elkezdődött.
És rögtön kiment az álom a szemekből, megbocsátottuk nekik a várakoztatást, mert amúgy is tudni kell, hogy ha késnek, sétáló galamb mosolya arcomon, arcunkon, és hirtelen elfelejtünk mindent, mert elszabadul a pokol, ahogy a húrok közé csapnak, félszegen-részegen, és mi csak ülünk és nézzük, hogyan kavarnak a zajos kocsmából és a sörfelhőkből jókedvet, mámort, zuhanást, hogy a végén már tényleg mindenki úgy táncoljon, ahogy énekelnek, és nézem, hogy minden mozdulat ismerős, minden mosoly, minden hang, ismerős, de nem megszokott, nem unalmas, hanem belénk ivódott, bennünk élő, mozdulatainkban rejtőző, s mintha nem hinnénk a szemünknek, szünet után oda megyünk a színpad elé, hogy győződjünk meg róla, valóban az van-e, amit gondolunk, és tényleg az van, bár kicsit talán mégis megszokott, de azért az van, és szeretjük, és most már nekünk is szólnak a pillantások onnan a színpadról, s az sem baj, hogy nem olyan tökéletes minden, mint szokott lenni máskor máshol, mert Dénest elcsábítja egy üdvözlő kéz, és Lojzi kell szóljon, hogy már játszania kellett volna, de ez még belefér, hiszen az ilyen kis letérők közelebb hozzák őket, és az is kiderül, hogy azért mindennek ellenére véresen komolyan veszik ezt a fellépést is, és vicc is kerül bele a konyhaszekrény felborulását imitáló billentyűjátékkal á la Viasz, amelyet Lajos kívánságára mutat be nekünk, miután Lojzi rátenyerel a szintire, és Peta is bekapcsolódik a gitárjával, kedvesen mosolyog, majd ordít, hogy "üsd meg!", mert nincs mikrofonja, de mi besegítünk, és csak tombolunk, ordítunk, mint egy könyvből kitört szóáradat, amely unja az utolsó pontot, a hátsó borítót, de leginkább a fojtogató szabályos tördelést.

2008. október 20., hétfő

Boldog születésnapot!

Hamarosan itt van október 23-a. Előtte viszont létezik még egy jeles nap, egy jeles esemény, amely szintén nagyon fontos a magyar történelemben, elsősorban a rock történetében. Egy esemény, amely nélkül ma nem lenne Bikini.
1956. október 20-án született ugyanis Németh Alajos, alias Lojzi. Sejtelmes véletlen, szabadságvágy és igazságkeresés akkor is, most is.
Isten éltessen, drága Lojzi!


2008. október 3., péntek

Hát ezek kicsit sem pihennek? :)

Nem elég, hogy Lukács Peta, a Bikini együttes gitárosa még a European Mantra zenekarnak is oszlopos tagja, az idén egy újabb formációt hozott létre Kaltenecker Zsolttal és Borlai Gergővel együtt: a K.L.B. Triót. És az sem elég, hogy a Bikini fellépései egymást érték a nyári turné ideje alatt, sőt még ősszel is javában folyik a koncertezés, Peta a K.L.B. Trióval közben Csehországot és Szlovákiát is körbejárja, s mindemellett még arra is van ideje, hogy A kertész kutyája c. vígjátékhoz zenét szerezzen.
Szóval Peta októbere valahogy így néz ki: 7 fellépés a K.L.B. Trióval a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában, legalább 3 koncert a Bikinivel (időközben a hiányát Tornóczky Feri, a P-mobil és a Németh Gábor Project gitárosa igyekszik pótolni), két előadás a Vígszínházban... Nem semmi. :)
És habár a Bikini nyári turnéja a Zöld Pardonban lezárult, és a koncertek is ritkultak, még mindig akad, amiből válogatni, hiszen az októberi hónapban is több koncertet adtak/adnak a legkülönbözőbb helyeken, egyetemi napoktól a Josefina és Wigwam klubokon keresztül egészen a marosvásárhelyi GaGa Rádió szülinapi bulijáig!

Aki pedig kíváncsi, hogy milyen hangulat is uralkodott a legutóbbi ZP-n, az "KK" jóvoltából itt belekóstolhat: http://video.zp.hu/bikini

Hajrá, Bikini!

2008. szeptember 29., hétfő

2008. szeptember 9., kedd

És harmadszor is Bikini a ZP-ben!


"Annyi autogramot osztott, amennyibe idejéből és erejéből tellett. Pózolt az amatőr fotókhoz, elbeszélgetett a koncertjeiről, az albumairól, a terveiről, a vágyairól, s közben mindvégig az aktuális kérdezőre nézett. Tökéletesen sikerült kifejezésre juttatnia, hogy tudatában van, milyen felelősséget vállalt, és ezzel is rajongók százait állította maga mellé. Ugyanezt eredményezte az is, hogy a koncerteken megszólította a tömeget: vagy tréfás szónoklatot intézett az emberekhez, vagy zenetanárrá változva közös éneklésre buzdította hatalmas "osztályát". [...]
[M]egtanulta, hogyan szúrjon ki egyetlen arcot a tömegből anélkül, hogy a többiről megfeledkezne. Nem kis teljesítmény."
Írja Christopher Sandford. Nem, nem a Bikiniről, hanem Stingről nemrég kiadott könyvében. De aki ott volt a Zöld Pardonban ma, 2008. szeptember 8-án, az nyugodtan elmondhatná ezt D. Nagyról, Lojziról, Petáról... Csak az egyes számot kell többes számmá változtatni az idézett szövegben. Hihetetlen kedvet tudnak teremteni. A magasban többezer kéz, másnap többszáz rekedt hang... Pedig csak mosolyognak. Rád néznek. Melléd állnak egy kép kedvéért. Elbeszélgetnek veled bármiről. És úgy érzed, fontos vagy nekik. Nem a "közönség" a fontos, hanem TE. Még a leghátsó sorokban is buliztak, pedig általában a színpadtól hátrafelé indulva kb. a tömeg feléig tart az igazán jókedv. De mivel a pogósoktól meg szerettem volna szabadulni, egy idő után hátramenekültem leghátulra, és ott is mindenki énekelt, mindenki a színpad felé fordult, mindenki tapsolt. Onnan minden jobban látszott. Felemelő érzés volt.
"Részegen ki visz majd haza?" - Mire egy srác mögöttem: "Hát a BKV!"

2008. szeptember 3., szerda

Őrültség 1986-ból

D. Nagy Lajos nemcsak a Bikini feloszlása után kezdett "magánkirándulásba" olyan albumokkal, mint a Monokini és A szabadság rabszolgái, hanem már előtte is. 1986-ban megjelent ugyanis egy Pataky Attila - D. Nagy Lajos kislemez, amelyen két dalt ad elő az énekesduett: a Gyere őrült és a Veled vagyok címűeket. Az Edda énekese akkoriban még biztos nem álmodott (rémálmaiban sem) akkora Bikini-sikerről, amekkora ez után az év után köszöntött a zenekarra és Magyarországra. Akkor ugyanis még vígan játszotta az őrültet D. Naggyal együtt, Hirlemann Berci is még az Edda dobosaként, Csillag Endre pedig az Edda szólógitárosaként mutatkozott. Ki hitte volna, hogy egy évre rá a dobos átpártol a Bikinihez, 2004-ben pedig Csukát szintén a Bikiniben látjuk viszont. Az az igazság, hogy Patakyról mostanában nem sok jó hír kering, annak idején sem volt az a nagyon szerény előadó, de szó mi szó, nem mindennapi a hangja, és a szövegírói tehetsége is kiviláglik az Edda-számokból. D. Nagyhoz például a Gyere őrült nem nagyon passzol, sem szövegileg, sem zeneileg. Inkább a poposabb rock áll hozzá közelebb, ennél a keményebb fajtánál már elcsuklik a hangja. A Veled vagyok azonban egész jó a két énekes előadásában.
És íme, mennyire őrültek voltak:

2008. szeptember 1., hétfő

Bikini-koncert 1999-ből az M2 jóvoltából

A hétvégén az M2-n Bikini-koncertet adtak: 1999. május 22, Budai Parkszínpad.
Nagy élmény volt újra látni a régi felállást, Gallai Pétert, Bendegúzt... Ugyanakkor meglepő volt, hogy mennyire másabb megjelenése, hangzása volt az akkori Bikininek. Pedig "csak" 9 év telt el azóta. Mondjuk a visszatérésük utáni pillanatok prototípusa lehet ez a koncert, a picit-bizonytalanság, a hogyan-tovább, a jól-döntöttünk-e érzések kavarognak benne, így teljesen talál a balladisztikus előadás az akkori hangulattal - gondolom én. Olyan dalok hangzottak el inkább, amelyek nem annyira bulizósak, inkább líraibbak, például a Ne ébressz fel, a Repülök, A világ végén, az Itthon vagyok, az Úgy hiányzik pár dolog, de még a Mielőtt elmegyek is sokkal lassítottabb verzióban szólalt meg. Persze mindez betudható a helyszín "imidzsének" is, ugyanis látszott, hogy ez egy amolyan "ülő koncert"(bár az idő teltével egyre többen kezdtek talpra állni és szökdösni). Az elején D. Nagy például öltönyben kezdte, akárcsak a 2007-es jubileumi koncerten, majd természetesen átvedlett a szokásos bőrnadrág-ujjatlan feket póló "egyenruhába". De a többiek is feketén, elegánsan, nyakkendősen, elszántsággal a szemükben zenéltek. Lojzi arcáról valahogy hiányzott a mai csintalan mosoly, ami azt jelezné, hogy örül ennek az estének. A legviccesebb az volt, amikor Lajos egy adott ponton feltett egy baseball-sapkát. :) Aztán rájöttem, miért: hogy legyen, amit a végén megemeljen a közönség előtt. Szép gesztus volt.
Sikerült is letöltenem az M2 videótárából az egész anyagot, sajnos egyetlen másodperccel el volt csúszva a hang a képhez képest, ami elég zavaró volt, de kis türelemmel sikerült megbuverálnom, hogy jó legyen. :)
Mindenesetre '99 óta legalább 10 évet fiatalodott a zenekar. Zenében, megjelenésben, hangulatban egyaránt. A mai koncertek hangulata semmihez sem fogható. Csak Daczi Zsolt hiányzik... De szerencsére van Peta. :) Nem helyette, inkább mellette. Biztos vagyok benne, hogy Bendegúznak is tetszik ott fönn...

2008. augusztus 26., kedd

De melyiket???

A jövőre várható új Best of Bikini lemez dupla album lesz, ami azt jelenti, hogy kb. 20 dalt fog tartalmazni. Ezen felbuzdulva gyorsan összeválogattam azokat a Bikini-számokat, amelyeket szívesen meghallgatnék új köntösben, persze figyelve azért a mennyiségre. Nehéz volt a válogatás, főleg hogy amint meglettem vele, gyorsan összeszámoltam, és nem tudom, hogy, de valahogy 44 jött ki összegnek... Így nagy gondolkodások közepette muszáj volt több, mint felét kidobálnom, de még ez sem nagyon ment. Ha ugyanis csak azokat vesszük, amelyek "kötelezően" rajta kell legyenek a lemezen, már 19-nél tartunk. Mert a következők közül melyik dalokat is hagyhatnánk ki?
Ahogy ti zenéltek
Mielőtt elmegyek
Mondd el
Lóhere
Adj helyet...
Legyek jó
Közeli helyeken
A férfi megy, a nő marad
Ki visz haza
Fagyi
Már semmit nem érzek
Könnycsepp a mennyből
Nem lesz ennek jó vége
Álomból ébredve
Angyali üdvözlet
Félnóta
A mennyország felé
Minden úgy történt
Magányos nap

Nem beszélve arról, hogy én például szívesen látnám viszont a Temesvári vasárnapot, a Vidám a helyzetet, a Kedves dalt, az Annyi mindent elhittem-et, az Álomból ébredve albumról pedig még valamelyiket, mondjuk a Rá se ránts vagy a Tavasz címűt. Esetleg össze lehetne vetni az eddigi bestofokkal a születendő lemezt, és akkor még ki lehetne hagyni a fentiekből például a Fagyit, a Legyek jó-t, a Ki visz hazá-t vagy a Már semmit nem érzek-et, a Mondd el-t... De hogy nézne az ki? Bár ha optimistán nézzük a dolgokat, hátha nemcsak 20, hanem mondjuk 28 dal is helyet kaphatna, és akkor minden felférne, ami szem-szájnak ingere. :)
Kíváncsi vagyok, Lojziék hogy döntenek. Mindenesetre nem lesz könnyű...

2008. augusztus 20., szerda

Augusztus 20.


Adj helyet magad mellett,
az ablakhoz én is odaférjek,
meztelen válladhoz érjen a vállam,
engedd, hogy megkívánjam.
Engedd, hogy érezzem,
hogy szabadabban lélegzem.
És ha éhes vagyok és fáradt,
magamfajta többet mit kívánhat...

Mint a félelem a színpadon,
ülök a közelben egy padon,
úgy parancsolok magamnak,
még maradjak, megmaradjak.
Mint kínomban a színpadon,
fejem a lábam közt ülök a nyakamon.
Homokkal teli a szám,
szép vagyok, mosolygok rám.

2008. augusztus 14., csütörtök

Vendégkönyvi csetepaté


A Bikini honlapjának Vendégkönyvéből nem egyszer az derülhet ki egy véletlenül odatévedő jámbor olvasó számára, hogy a zenekar tagjai amolyan haveri viszonyban vannak a rajongókkal, hiszen egyes kedves hozzászólók sokszor olyan hangnemet ütnek meg, amilyenhez minimum egy füstös kocsmai, sörszagú káromkodós helyszínt tudnánk csak társítani, ahol az esténként összeverődő férfitársaság tagjai egymást baszogatják, inkább ironikus, mint vicces megjegyzésekkel. Persze Lojziék nem egyszer leülnek sörözni a rajongókkal, jobban szeretnek hétköznapi embereknek látszani, mint csillogni-villogni a Bikini zászlaja alatt, csak hát sajnos ezt a közvetlenséget sokan félreértik, és azt hiszik, akkor már minden meg van engedve szerény személyüknek. Néha úgy tűnik, még abba is bele akarnak szólni egyesek, hogy mikor hol legyen koncert, és mennyit késsen vagy ne késsen, milyen dalokat játsszanak, netán milyen legyen az új album.
A legutóbbi háborgó hangnemű beírások nagyrészt a Koncertprogramban feltüntetett, pontosabban fel nem tüntetett aktuális koncertekre vonatkoztak. Miért nem jelennek meg a következő hónapi koncertek? Miért csak a külföldiek vannak kiírva? Miért maradt el ez meg az meg amaz a koncert, legalább szólhattak volna stb. Miért, miért, miért... Nyilván egyrészt igazuk van a kedves zsörtölődőknek, ami a koncertek megjelenítését illeti, hiszen az a legegyszerűbb és legkényelmesebb, hogyha minden kéznél van, csupán egy kattintásra, nem kell fáradoznunk az utánajárással, keresgéléssel. Ha meg nincsen minden a helyén, akkor még mindig egyszerűbb felháborodni és szitkozódni, mint egy kicsit gondolkozni és más megoldást találni a problémánkra. Az elmaradt bulikat illetően pedig szintén igazuk lenne az érintetteknek, hogyha tényleg nem írta volna be a Bikini nagy öklömnyi betűkkel, hogy pl. az egri és a tihanyi fellépés elmarad. És nem azért, mert nem adtak el elég jegyet, vagy hogy unt elmenni a zenekar oda, hanem mert a szervezők lefújták. Nem kizárólag a Bikini szervezi a saját fellépéseinek helyszíneit és időpontját - ők odamennek, ahová hívják, és azt a bulit játszodják le, amelyiket jóváhagyják nekik. Az pedig, hogy háromnegyed órát késtek, nem hittem volna, hogy valakinek gondot okoz... Én például nagyon kevés olyan koncerten voltam, ami percre pontosan kezdődött. A legutóbbin kb. másfél órás csúszás volt, de eszünkbe nem jutott volna emiatt felháborodni, főleg, hogy nem mindig az együttesen múlik. De pl. próbálja ki bárki, hogy ilyen sűrű program mellett, ahol a fellépések nagy része minimum 100 km-re van a lakhelyektől, mindig sikerül-e hat embernek percre pontosan elkészülnie és eljutnia az adott helyszínre. Szerintem még Budapesten belül sem tudnák a legtöbben ezt megcsinálni...
Én valahogy még mindig úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy nagyobbra becsülöm a munkájukat és az erőfeszítéseiket, mintsem hogy a néha be-becsúszó hibákat helyezzem nagyító alá. Nem azért, mert azt hiszem, minden jó, amit Lojzi csinál. Tudom, hogy ő is ember. Viszont ki vagyok én, hogy beleszóljak a munkájába, kérdőre vonjam bizonyos dolgok miatt, megrójam a hibákért? Az én bajom, ha el akarok jutni egy koncertre, akkor legalább vegyem a fáradságot, és járjak utána a részleteknek, ne várjam, hogy minden készen kerüljön a kezembe. Ami az ő feladatuk ebben a közös buliban, azt ők tökéletesen teljesítik. Nehogymár külön kiszállítsanak mindenkit a helyszínre. Ha meg elmarad egy-két koncert, akkor lesz következő, egy évben van vagy 150 is. Nem is tudom, vajon miért nem árasztották el az erdélyi rajongók a Vendégkönyvet csúnyázásokkal, amiért a múltkor lefújták a vásárhelyi bulit... Pedig errefelé az idén csak kb. 3 koncertet sikerült adnia a Bikininek.
Végül ami a hiányos koncerprogram okát illeti, legyen elég annyi, hogy van valami oka. Ha technikai, ha szervezői, ha magánéleti, de mindenképpen olyan, ami nem elhanyagolható. Minek fölösleges beírásokkal terhelni kedvenceinket? Ők is jobban örülnének, sőt meg is köszönnék, hogyha minden aprósággal nem zaklatnánk őket. Meg is teszik, mert például:

4995) IP rögzítve Mozilla/5.0 (Windows; U; Windows NT 5.1; hu; rv:1.9.0.1) Gecko/2008070
B. Ildikó
benczeildiko@gmail.com
Hely:
Bp./Sz.udvarhely
Kedd, 22. Július 2008 11:00 IP: 92.84.14.81 Megjegyés írása E-mail küldés

Szerintem hogyha az ember kicsit körülnéz, megtalálja a Bikini-koncerteket, nem kell ahhoz kárhoztatni a honlapot meg senki mást. Van Petának is honlapja, vagy ha beírjátok a google-ba például, hogy "Herend Bikini", rögtön kidobja a megfelelő infókat: Tószínpad, július 27 (vasárnap), 20.30.
Nem olyan bonyolult.
Üdv,
Ildikó

4996) IP rögzítve Mozilla/4.0 (compatible; MSIE 7.0; Windows NT 5.1; FunWebProducts; MyI
Lojzi
lojzi@t-online.hu
Hely:
BP.
Kedd, 22. Július 2008 11:03 Host: dsl51B6416B.pool.t-online.hu Megjegyés írása E-mail küldés

Kedves Ildikó!

Mint már oly sokszor, most is köszönöm.

Lojzi.

És hogy hatásos volt, az meglátszik a rákövetkező - egyetértő vagy élcelődő - beírásokból is. Pedig nem valami nagy titkot árultam el, feltételezem, hogy többen is így jártak el addig is. És szerencsére még sokan látják úgy a dolgokat, ahogy én. Reméljük, nem az van, hogy "úgysem érti meg senki"...

2008. augusztus 12., kedd

EMI tábor, 2008. augusztus 10.

Már lassan délibábos emlékké alakult bennem a Félsziget koncertmámora, ahol sok ismert és ismeretlen együttes zenéjét hallgattuk végig esőben, sárban, hidegben, de azért jókedvűen, bár be kell vallanom, hogy közbe-közbe volt egy-két olyan pillanatom, amikor épp az aktuális koncert kellős közepén csendben mormogtam magamnak csak úgy befelé: de bezzeg a Bikini... Pedig jó volt a Kispál és a Borz is, Demjén Rózsi is, nem beszélve a Kistehénről, akiktől már csomó számot meg is szereztem, annyira kedvesek, aranyosak, bocisak. :) De mindennek ellenére mégis hiányzott a hab a tortán, nekem legalábbis. Mert például a Morcheebát én az Istennek sem tudtam csúcspontnak érezni, majdnem elaludtam közben, pedig szívesen buliztunk volna a hidegben vérkeringésünket beindítandó. Ráadásul vissza sem jöttek valami ráadást eljátszani a visszatapsolásra - mondjam azt: szerencsére. Lehet, hogy Angliában ez nem szokás...
De azért nyugtatgattam magam, hogy ami késik, nem múlik, lesz majd augusztus 10, és lesz egy másik tábor is, ahová legalább nem félnek meghívni Magyarország talán mára már a legjobbnak kikiáltott rock zenekarát. Ha a Félsziget már ettől is fél.
Közben hazafelé tartva hosszú kirándulásunkból értesültünk róla, hogy a rossz idő miatt a Bikini pénteki tihanyi koncertjét lefújták, utána megtudtam, hogy a szombati egri is elmarad, úgyhogy szorítottam magamban, nehogy a gyergyószentmiklósi is elmaradjon, főleg hogy 750 kilométert kell utazniuk a Fiúknak. De szerencsére inkább a rákövetkező hétfői szigetes fellépésüket mondták le, mert képtelenség lett volna visszaérniük Budapestre a nagy távolság miatt. És talán sok kedvük sem volt az egészhez, tekintve, hogy az eddigi években még csak eszükbe sem jutottak a szervezőknek. Úgyhogy eljött a várva várt nap!
Este 9-re értünk oda az EMI táborba, úgyhogy még kellett várnunk vagy másfél órát a kezdésre, főleg hogy akkor még csak a NemEZ nevű együttes melankolikus fellépése zajlott, utána még fel kellett szerelni hiperszuper sebességgel a tartozékokat, kellett hangolni, szóval bikinisíteni kellett a színpadot. De amint meglett, rögtön bele is csaptak a közepébe. Picit fáradtak voltak, az elején ez meg is látszott rajtuk, de a közönség nem hagyta őket, így a Bikini sem hagyott minket. Sőt! Egyre nagyobb lett a kedv, egyre forróbb a hangulat, még a vészjósló fekete felhők is visszahúzódozni látszottak, úgyhogy végre nem sárban, esőben kellett végigbulizni ezt a koncertet. Csak szegény Dénesnek lett közben valami a hangosításával, a szaxofon nem hallatszott egyáltalán a Közeli helyeken alatt, később valahogy visszacsalogatták a hangját, de mindezt hál'Istennek elnyomta Peta szokásos, hátborzongatóan tökéletes szólója, amit csak úgy szájtátva bámultak az emberek - és most nem túlzok egy kicsit sem. Óriási tapsot is kapott a végén. Közben Lojzi is meglátott, Peta is mintha megismert volna, talán D. Nagy is, bár ebben nem vagyok biztos. Tény, hogy elég sokat nézett a koncert alatt, lehet, hogy rendkívüli arcmemóriája van, mert már pár koncerten láthatott, és mondjuk most meglepődött, hogy itt is ott vagyunk. :) Az Adj helyet... előtti szöveg közben megtelt könnyel a szeme, annyira beleélte magát a határon túli magyar hangulatba. De ezt mindig is tudtuk Lajosról, hogy szeret bennünket, és utálja a történelmet. Aztán a tömeg "székelyek!" skandálása fordította kicsit viccesre az események menetét, de azért beleillett az EMI-s képbe. Amúgy is ritka az ilyesmi, főleg Magyarországon, úgyhogy már ettől is egy eléggé rendhagyó Bikini-koncertnek lehettünk tanúi.
Egy szó mint száz, ismét nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük!
Hazafelé még a csillagok is táncoltak.

Ui.: Sajnálhatják a nagy szigetes, félszigetes mindentudók, hogy ezt mégsem tudják...

2008. július 17., csütörtök

Szavak '85-ből

Van a Bikini '87-ben megjelent Mondd el című albumán egy dal, Szavakat kiáltok a címe. "Régi dresszben új életem, /magamban hordom ígéretem. / Összefont karom már nem beszél, / hangom feloldja az őszi szél. // Sírdogáló buta remények, / papírsárkányként kikötve élnek. / Túl korán volt, de felrepültek, / hátukat tartották lépcsőnek. // (Refr.) ÓóÓóóóóó, Szavakat kiáltok, amiket kívántok. // Rátapostam minden mesére, / reggelre, délre, estére. / Megroppannak alattam a szavak, / mást értek és mást mondanak.// (Refr.) ÓóÓóóóóó, Szavakat kiáltok, amiket kívántok."

Nos, a múltkorjában egy anonymus megadott egy linket a Bikini honlapján, ahová feltöltött pár érdekességet, többek között ennek a dalnak a '85-ös verzióját, ráadásul koncertfelvétel formájában. Íme, mi volt az eredeti szöveg:

Szavak
Mostanában olyan furcsán néznek rám a halak az akváriumból, és... és híznak a dögök.
A szeretőmmel együtt, akinek én voltam az első, viszafogott lélegzettel alámerülök, és csendben hallgatom, ahogy nő a hajam, míg a legyek ordítanak az ablakban.
Meztelen kéményseprő kopogtat. [Itt van még egy mondat, de nem értem, mit mond D. Nagy...]
Péntekenként jelentéktelen lottószámok mögé bújik Amerika. "Partizánok! Kézzel írott jókívánságaink megérkeztek!" - mondja. Negyven évvel a háború után...?

Reggelente, míg ébredek,
az ajtóhoz megyek, szólni nem merek.
Félek, hogy válaszol
a meztelen kéményseprő...

Az ablakból az utcára nézek.
Gyermekkori képeket idézek.
Tüzet adtam egy furcsa nőnek,
Nem tudtam, mögöttem minek örülnek.

Semmi nem új, már semmi nem drága,
nem születnek hősök, bátor minden gyáva. (2x)

Hajnalban egyedül az utcán
látom a falon egy hatalmas táblán,
hogy a felirat mögül kilőtték a hőst.
Én nem látok ismerőst!

Semmi nem új, már semmi nem drága,
nem születnek hősök, bátor minden gyáva. (sokx)

Mostanában lefekvés előtt olyan furcsán néznek rám az egerek!

Ez még teljesen Rolls Frakció-stílusú, először azt is hittem, hogy ez is átvétel, de úgy tűnik, nem. Mondjuk a szöveget attól még írhatta Trunkos András. A '87-es verzión is érződik a Rolls-os lenyomat (meg is néztem, és azt tényleg Trunkos írta), de a zene már bikinisebb - azzal együtt, hogy tulajdonképpen ugyanaz a dallam, de azért mégiscsak másabb egy picit, mondhatni profibb, tisztább.
És azt is látni a videón, hogy a kezdet kezdetén kb. hányan vettek részt egy Bikini-koncerten. Hát nem sokan...
Jók az ilyen "kövületek", lehet látni, érezni a fejlődést, hogy milyen utat járt meg az együttes, honnan indult, mivé lett - zeneileg, szövegileg, fizikailag egyaránt. Lojzi mint egy húszéves srác (pedig akkor már 29 volt), D. Nagy igazi laza sztárként viselkedik, Vedres Joe és Gallai Péter mintha valami komolyzenei rendezvényről csöppentek volna be a képbe. Nagyon jó! :)

2008. július 7., hétfő

Totál brutál

Péntek este Edda művek-koncert volt Udvarhelyen. Elmentünk, már csak azért is, mert '90 óta nem voltunk Eddán, és mindig jó élőben meghallgatni az olyan örök dalokat, mint amilyen A kör, Szálljunk fel, Mi vagyunk a rock, A hűtlen, Éjjel érkezem stb. Kicsit vegyes érzésekkel keveredtünk el a tömegben, hiszen jól tudtuk, hogy Patakyék nem a szerénységükről és kedvességükről híresek, hanem sokkal inkább a nagyképű, beképzelt viselkedésükről, rockos vagányságukról, ami eléggé visszataszító tud lenni, ha az ember nem a megfelelő hangulatban érkezik a koncertre. Mégis reménykedtünk, hogy azért majdnem 20 év telt el, mióta nem láttuk őket élőben, azóta megkomolyodhattak, mert a rock életében is van elszántsággal együtt járó komolyság és szerénység, ami nagyobb tiszteletet tud kivívni a rajongók vagy a csupán normálisabb emberek körében, mint a kivagyokén és "tudjuk, hogy jók vagyunk" típusú megnyilvánulások. Kell a szókimondás, az őszinteség, de nem mindegy, hogyan tálaljuk.
Aztán hatalmasat csalódtunk. Pedig Patakyból már rég kiábrándultunk (főleg miután hallottunk arról az incidensről, ami annak idején történt közte és Lojzi között), majd a lagzilajcsis-mulatós korszakának beköszöntekor még jobban, most meg visszajön az Eddával, mintha mi sem történt volna, és a régi közönségnek akarna énekelni, ami már nincs. Hát mi is a régi Eddát akartuk volna inkább hallani, ami szintén nincs már...
Bohóckodni, jópofizni, szókimondani lehet, Nagy Feró is űzi ezt a műfajt, mégis valahogy jobban áll neki, valahogy őt el tudjuk úgy fogadni, egyrészt mert ő ugyebár a "nemzet csótánya", másrészt viszont főleg azért, mert ő felvállalja hibáit is, és sokkal szavahihetőbb minden mozdulata és dala. Amikor nagymagyarkodik, még az is jobban áll neki, mint Patakynak a "jó estét, drága véreim" köszöntései, és hiába mondja el százszor is egy este alatt, attól még nem lesz hitelesebb. Nem azt mondom, hogy nem hiszem el, szívből jönne ez neki, de hagyjuk már ezt a sablonos témát, miért nem lehet egyszerűen egy jó koncertet adni, mért kell belepofázni minden dalba, és szóban is megfogalmazni, amit már úgyis elénekeltek. S kit érdekel, hogy koncert után majd ki kivel fog mit csinálni szexuális értelemben?
Szóval valahogy úgy tűnt, Edda csak azért van még mindig (vagy már megint), mert nincs jobb dolguk most éppen...

Azt hiszem, minél több más rockegyüttes koncertjén veszek részt, annál jobban szeretem és tisztelem a Bikinit.

2008. június 25., szerda

Bikini - Randomized by Winamp :)


Mielőőőtt véééééééégleg elmegyek,
kapsz egy kééééépet róóólam,
ha hiányzom, ezt miiiiiiiindig nézheted.
Szééééét is téééééééépheted!!!!!!!!!!

Kösz, jóóól vagyok, egééész nap fagyizok!
Hogy mondjam el, ez kitööölti az ééééletem.
......................................................................
Kösz, jól vagyok, az éveket nem szááámolom.
Booooldog vagyok, nyelem a sok gombóócot.
Múúúló állapot, panaszkodni nincs okom.
Az benne a jó, ha nem ííízlik, hát eldobom,
mert nyaaaaalni csak úgy lehet,
ha élvezzük az ííízeket.
Nyaljuk a fagylaltot, a mézes madzag elfogyott.
Éljük az életet, élvezzük, amíííg lehet.
Nyaljuk a fagylaltot, s a mézes madzag réééég elfogyott.

Hosszúú útra indulok, hosszú útra megyek,
székely hazám föööldje feléé keresztet vetek.
(...)
A háázak és a városok a senki földje lett,
szomorú az idő s nem változik a Kárpátok felett.
Virág nőőőőőtt a Hargitán a szülőföld porán.
Lemenő nap csóókolja, keleti szél szárííííítja.

Ez egy primitííív szerelmes dal, de majdnem belehaltam,
olyan kicsi voltam, olyan védtelen....
Te beszálltál egy idegen fickó kocsijába,
és én vártalak (én hülye), hiááába vártalak......
Azt mondtad, hogy tééévedés vooolt ez az egész,
hogy legyüüünk barátok, de nem ééérted, nekem ez kevééés!!!!
Ez volt éééletem legmagááányosabb napja,
ez volt éééletem legmagááányosabb napja.........

Kiszííííívott nyakkal jött haza,
de nem jött igazán zavarba...
Belehazudott a szemembe, kinyííílt a bicska a zsebemben.
Megüssem vagy ne üssem, azon tűűűűűűnőőőőődtem? (Üsd meg!!!)
Egy nagy pofon nem old meg semmit sem!!!
Te nem szerecc, én nem szeretlek téged.
Érzés nélkül múúlnak el az évek.
Jól megértjük egymást itt az ágyban,
Éjjel-nappal hazudunk egymásnak!

Az élet megy tovább, én meg jövök szembe.
Történni kellene már valaminek...
Kabááátomon jelvény, rajta felirat:
Lassan szopogasd a cukrot, akkor tovább tart!!!

Éva, Márta, Sára, Klára...
Wenn Du hast eine gesehen,
Du hast alle gesehen.

Csak nézem, ahogy betemet az éteri por.
Majd talááálkozunk valahol valamikor...

Méééért iszom, ha nem vagyok szomjas????

Lezárt agyam kulcsát eldobom,
alkoholba fojtom bánatom.
Ma éjjel nem hat ráááám a józanság szava.
Részegen ki visz majd haza?????????

2008. június 11., szerda

Again and forever Bikini - in ZP

Monday there was a Bikini concert in Zöld Pardon ("Green Pardon" or something like that). In this year I already was once in ZP on my favorite band's performance, then I was also in Túrkeve in may , and anyway I was on a lot of concerts till now, but this one was amazing! I wouldn't have thought it... I mean, every concert is a special gift for me, I love those hours, those moments so much when I can be together with the best hungarian rock band, with the best hungarian musicians, with the real music... But I liked that monday not because the Boys played in their best form, they always do it, not just because the public was so enthusiastic and so happy, but because the band itself was markedly in a very good humor, they were so funny and sweet. :) Peta screwed around a lot with Lojzi, Viasz smiled all along, Lajos also had a good time... And people sang every song together with them. There was an enormous crowd, I wanted to take a photo about the public after when I came out from the square but the security guys didn't allow me to do. Idiots (would say House :D).
The whole concert was like a trance but a moderated one because nobody hustled or made pogo, people were very careful and also disengaged, they felt themselves like being free and satisfacted. That was a lovemaking with rock music. :)
In the end Lajos said it's a pity that wasn't recorded the whole evening. I took some videos but unfortunately just one of them is worthwhile:

2008. június 4., szerda

Interjú Lojzival (2008. május 30.)

Lojzi még őrzi a lángot


– A díj is azt bizonyítja, hogy a Bikinin nem fog az idő. Mi a titok?

– Ezelőtt is csináltunk nagy dolgokat, de úgy tűnik most újra felfigyelt ránk a zenészvilág. Jó formációban zenélünk az elmúlt másfél évben, ami annak is köszönhető, hogy jött egy új gitáros, a Lukács Peta, aki legalább tíz évet fiatalított a lendületen. Ez is közrejátszott abban, hogy ez a hangzás kialakulhatott, ami elnyerte a jogvédő kuratórium tetszését.

– Az album ezen felül aranylemez lett, és év elején Fonogram-díjat kapott: az év hazai rock albuma lett. Meglepte a siker?

– Nem, hiszen a Bikini együttes eddig már több mint 2 millió lemezt adott el. Ebből pont az utolsó tízezer darab hozta meg az elismerést. Az mindenestere érdekes, hogy amikor úgy tűnik az ember a pályfutása vége felé jár, addigra veszik észre, hogy létezik.

– Az életét átszövi a zene. Hogy lett basszusgitáros?

– Hat évesen kezdtem hegedülni, de hamarosan belekeveredtem a rock and rollba. Meghallgattam a Creedence Clearwater Revival együttest a rádióban tízéves koromban, és rögtön beleszerettem. Beálltam az iskolazenekarba, és mivel nem volt szólógitáros hely, ezért basszusgitáros lettem. Jártam a dzsessz tanszakra, de harmadikban kirúgtak, így nem fejeztem be. Ott mindenkivel összeismerkedtünk, aki számít a szakmában. 1975-ben már a Miniben játszottam, és 1982-ben alapítottuk meg a Bikinit, ami idén már 26. évét tapossa.

– Mi a legkedvesebb élménye a zenével kapcsolatban?

– Talán az a koncertünk, amelyet 1990. február 25-én rendeztek Temesváron, a romániai forradalom után. Ötezer ember sírva hallgatta a zenét, majd a végén odajött hozzám egy újságírónő aki azt mondta, hogy ők már két hónapja kikiáltották a szabadságot, de ma érezték magukat először szabadnak. Akkor értettem meg, hogy mi is az üzenete annak a rock and rollnak, amit a Bikini képvisel. Úgy készülünk egy koncertre, hogy adni fogunk, de sokkal többet kapunk vissza, mint amennyit valaha is tudnánk adni. Köszönjük a közönségnek!

Hegedűs V. Rita

(Forrás: http://www.reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=148277 )


2008. június 3., kedd

Helyzetkép

Mondd el Viktor, hol a vektor?
Eltértünk a céliránytól,
messze, oly messze már a valóság.
Görbe úton görbe árok.
Merre megyek, merre járok?
Nézem, hogy a kanál görbül a kezemben.

Elegem van a mesékből!
Csak ennyit értek az egészből:
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Ennyit az egészről!
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Ennyit az egészről!

Felhők szélén lóg a lábam,
a gondolat magasan szárnyal.
Messze, oly messze már a valóság.
Egyenes út, egyenes beszéd
hiánycikk lett errefelé.
Az igazat nagyítóval kell keresni.

Elegem van a mesékből!
Csak ennyit értek az egészből:
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Ennyit az egészről!
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Papa u mmamma mama u mamma
Ennyit az egészről!

2008. május 30., péntek

Veri az élet

Szomorú vagyok két okból is. Az egyik, hogy ma elmarad a Marosvásárhelyre tervezett Bikini-koncert. Pedig végre nem egyedül mentem volna... A másik, hogy idiótaság miatt marad el. Mert egyesek azt hiszik, hogy pénzért megvehető a nemzeti önérzet is. Szép eszme, hogy legyünk barátok, magyarok és románok, szeretném én is, hogyha ilyen egyszerűen működne minden, de amíg Kolozsváron diákokat vernek magyarságuk miatt, addig ilyen szimbolikus helyzetekben, mint amilyen egy kampányon belüli Bikini-koncert, én is félreteszem az ideális jövőről való elképzeléseimet, és azok mellé állok, akiknek nem mindegy, hogy milyen kampányra hívják a Bikinit.
Persze az nagyon is dicséretes lenne, hogyha arról lenne szó, hogy egyesek reménykednek, hátha lesz még szép új világ, ahol románok magyar zenét hallgatnak és vice versa. De nem erről van szó sajnos. Hanem dörzsölt politikusi megoldásról, ahol még maga a fellépő zenekar sem tudja előre, hogy kinek a vendége. Csak nem tudják, hogy ezzel nem magyarokat húztak volna közelebb kedves pártjukhoz, hanem inkább rajongókat taszított volna el az együttes. De szerencsére időben kiderült minden, mint a hepiendes filmekben. Mert veri az élet, very happy, mindenki veri, beleveri...

2008. május 29., csütörtök

Bikinit a Félszigetre!

Bizony: 2006-ban még volt Bikini a Félszigeten. Azok voltak a szép idők... Most, hogy ilyen meg olyan kezekbe került ez meg az, már nem kíváncsiak a komolyabb dolgokra a szervezők vagy akárkik. Ebben tényleg hasonlít a Szigetre ez a rendezvény.

Sajnos az ott készült videóim nagy részét elnyelte a technika, de azért ennyi megmaradt belőle:

2008. május 21., szerda

DVD



Már sokadjára nyitom ki a tokot.
Két fekete korong, rajtuk narancssárga felirat: 25 év Bikini - jubileumi lemezbemutató koncert. Újra belenézek a kis füzetbe: a felvételek 2007. december 7-én készültek Budapesten a Syma csarnokban. A két DVD tartalomjegyzéke 29 dalt sorol fel, a végén Extrákkal. Ez hát a 2008. április végén megjelent dupla DVD.
Amikor becsukom a tokot, sokadjára, az jár a fejemben, hogy nem kellett volna-e vidámabb, pezsgőbb, színekkel zsúfoltabb - egyszóval: figyelemfelkeltőbb borítót választani egy ilyen rangos eseményt magába záró tárgyhoz. Mi ez a feketeség, egyszerűség, szerénység? Arra gondolok, talán így van jól, hiszen ezáltal illeszkedik igazán ez a lemez is a már megszokott "Bikini-stílushoz", ami rögtön szembetűnik, ha kézbe veszünk egy Bikini-posztert vagy felkeressük a Bikini-honlapot. Ezenkívül van ebben a szimplicitásban a rock-os feketeség mellett némi elegancia és ünnepi hangulat is. A lényeg pedig úgyis belül lakózik.
Amúgy meg hogyha akadékoskodó kritikus lennék, aki mindenben rögtön a rosszra csap le, vagy megfontoltabban előbb a jóra, aztán egy DE-vel az egészet a visszájára fordítja, hogy az olvasóban a végére inkább a negatív dolgok ragadjanak meg, talán a DVD anyagának halkságát említeném meg még többek között, majd egy-két apró-cseprő vágási bakiból csinálnék elefántot. DE én nem az a kritikus vagyok, aki letolja a Bikinit. Megvannak az okaim rá, személyesek és tárgyilagosak egyaránt. S a DVD-bemutatás is ennek megfelelően szubjektív is, objektív is. A kettőt nem fogom különválasztani. Nincs értelme, hiszen reális mindkettő.

"Nagyon jó estét mindenkinek!" Elhangzik az üdvözlő mondat a színpadról, majd rögtön egy költői kérdésbe vágja a fejszét a zenekar - nemcsak a sajátjukat, a miénket is: "Miért iszom, ha nem vagyok szomjas?" Erre csak a végén sikerül választ szülni egy Petőfi-vers segítségével: mert "nem nézhetek vidámon/ Végig elhagyott hazámon/ Csak mikor részeg vagyok!" De a válaszig még hosszú út vezet. Addig még meg kell ízlelnünk a mennyből ránk zúduló könnycseppeket, végig kell vergődnünk magunkat széles-tágas tereken, magányos napokon, rossz időkön, el kell jutnunk a világ végére, ahol nagy igazságokról kell lerántanunk a leplet, szembe kell szállnunk a gonosszal, el kell fogadnunk, hogy szabadnak születtünk, végül visszatérve közeli helyekre, ahol a mézesmadzag már rég elfogyott, büszkén helyet kell adnunk életünknek, sorsunknak, szomjunknak.
Rövid időutazás zenei nyeregben. Másabb, különlegesebb ez a nyereg, mint a stúdiófelvételeket tartalmazó albumoké, s nem vagy nemcsak a dalok találó sorrendje, hanem sokkal inkább a már jól ismert slágerek szokatlan, meglepően új változatban való előadása miatt. Mindegyik vagy legalábbis majdnem mindegyik dalban van egy csúcspont, egy "valami", ami annyira fülön és szíven üti a gyanútlan hallgatót, hogy késztetést érez a szám újbóli meghallgatására, akár koncertvideó nélkül is. És már csak remélni tudja, hogy lesz még ezekből a változatokból válogatásalbum is.
Pedig 20 év alatt volt már alkalmunk agyonhallgatni többek között a Ha volna még időm c. dalt, és mégis: a Körutazáson a Balkánon c. dupla CD-n található verzióhoz képest ez egy teljesen más hangzás. Valósággal kiráz a hideg, ahogy sír a gitár, vall a szaxofon... És nem lehet meglelni, galléron ragadni azt a "valamit", amitől ennyire jó: az összhangzás okozza, a gitár, a basszus, a szaxofon, a billentyűk, a dobok, az ének együttese. Ugyanez érvényes A férfi megy, a nő marad c. dalra: az a távolodó hangú szintetizátoreffekt, ami leginkább egy megpendített madzag rezgésére emlékeztet, és ami tökéletesen helyettesíti az addigi verziók "csillagszórásos" effektjét, nemcsak itt bukkan fel, hanem például a Nehéz a dolga vagy a Magányos nap számokban is, és valahogy érzékibbé, melankólikusabbá varászolja a hangzás egészét. Bördén Szabolcs részéről minden egyes, szintetizátorból kicsalt hang telitalálat. Az új album címadó dalának, az Őrzöm a lángot-nak a menetelő ritmusa például egy adott ponton vészjelző harangzúgássá vált át, s ugyanez a szinti közbe-közbe pajkosan összejátszik Makovics Dénes szaxofonszólóival is, amelyek néha egész jó improvizációként hatnak, ormányszerűen elnyújtott lezárásokkal, utórezgésekkel. Különösen kiugrik ez A világ végén című, mostanra ismét nagyon aktuálissá vált himnusznál, ahol az eredeti verzióból ismert szirénahangot is farkasüvöltésszerű fúvóshangszer helyettesíti. De nem a szaxofon az egyetlen hangszer, amelyet Dénes zseniálisan tud uralni, hiszen szintetizátor is van előtte, ráadásul egyik Bródy-dalhoz ő adja a furulya hangját is. Lukács Peta gitárjátékát pedig ezennel nemcsak a fülünk, hanem a szemünk is csodálhatja: ide-oda cikázó ujjak, elmosódott kéz, átszellemült arckifejezés - és nem utolsósorban hatalmas közönségtapsok. Ez jellemzi leginkább tehetségét, túl a zenei profizmuson. És az eddigi koncerteken megszokott Közeli helyeken-szóló mellett olyan daloknál is megcsillogtatja gitártudását, mint a lassan már 20 éves Széles-tágas a tér vagy éppen a legfrissebb A mennyország felé címűek, mely utóbbinak egyenesen ő a szerzője. Egy óvatlan pillanatban a többiek magára hagyják, hogy egyedül - vagyis többezer emberrel együtt - mutassa meg a zenei dialógus sokoldalúságát, azt, hogy a gitár is tud beszélgetni, viccelni, komoly lenni, sőt ha kell, szúnyogot utánozni.
És tréfát - ha kell, ironikusat - a Bikini is ismer. A Megüssem vagy ne üssem c. elhíresült, romantikus szerelmi dalt a Matrix Cow néven ismert vicces videó kíséri végig, miközben Lojzi és Peta ellentmondást nem tűrő hangon, barátjuknak jót akarva hangos "üsd meg!"-gel válaszolnak Lajos nagy dilemmájára. Aztán az iróniát felfüggesztik, hogy helyet kaphasson a valódi romantika, a forró érzelmekkel teli szerelmi vallomás, amit nem lehet másképp mondani, csak olyan egyszerűen, ahogy D. Nagynak sikerül kimondania. De a másik, kínzó, őszinte kitárulkozás, a Magányos nap után a Fagyival újból visszatér a jókedv, a kacagás, az ironikus hangvétel. A zenekar frontembere a kezdeti visszafogottságát közben szó szerint levetkőzte, hiszen a harmadik számnál már lekerült róla a zakó, a Mielőtt elmegyek c. sláger éneklése közben pedig egyenesen ragyog az arca a meghatódottságtól, ahogy végigpillant a tomboló közönségen. Igaz, már nem annyira transzbaesős ez az előadásmód, mint egy 25 évvel ezelőtti felvételen, kicsit visszafogottabb, felnőttesebb, de a hang ugyanaz - talán még érettebb, még érzékibb is. Övé az a szerep is, hogy bekonferálja az est meghívott előadóit, köszönetet mondjon a támogatóknak, gyerekei segítségével torta és pezsgő kíséretében felköszöntse a Bikinit, magukat. Nem csoda, hogy a felvételek nagy részéről az ő arca köszön vissza.

A vendég Bródy János. Hatalmas taps fogadja az "élő rocklegendát". Szabadnak születtél, Ha én rózsa volnék, Boldog születésnapot... A tömeg egy emberként énekel Bródyval. Ennél találóbb hely nem is létezhet a soroknak: "köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk". Majd egy olyan Bikini-dallal folytatódik a vágta, amelynek a szövegét János írta: Rossz idők. És mégsincs törés a mondanivalóban.
Katona László a másik vendég, az Angyali üdvözlet szövegírója. Érces, mély hangja kissé elüt D. Nagy lágyabb, mondhatni simogatóbb hangjától, akárcsak színpadi felszabadultsága a Bikini gálánsabb előadásmódjától. Más személyiség ő, viszont szövegileg nagyon illik az együtteshez.

És amit a koncerten az Adj helyet magad mellett c. örökzöld dal után nem kaphattunk meg, azt itt most bepótolhatjuk: a második DVD ugyanis felér több "visszavissza!" kiáltásra való hallgatással: bepillanthatunk a koncertre készülődés kulisszái mögé, végignézhetjük teljesen közelről Peta két szólóját, újra együtt örülhetünk a zenekarral az aranylemez-átadásnak, a születésnapi koccintásnak. És nem utolsósorban Mihalik Viktor iszonyatos dobmunkáját követhetjük végig a Minden úgy történt c., a sokéves kiábrándultságtól hangos dal alatt: ahogy majdhogynem megállás nélkül jár a keze, csattognak az ütők, csepeg a veríték - nem is gondolná az ember, hogy mekkora erő és tudás van egy jó dobjátékban.
Sok minden nem látszik ugyanis a tömegből, főleg hogyha lábujjhegyen, nyakunkat nyújtva próbálunk közelebb férkőzni a látványhoz. Ezért is kellenek ilyen utólagos kiadványok. Ezeken keresztül lehetünk részesei például annak a rendkívüli élménynek is, amelyet csak a hang és fény együttes ritmusa képes nyújtani nekünk. Közelebb a színpadhoz ugyanis nem élheti át ezt az ember, távolról és magasabbról viszont minden más. A domináló kék fény, a ritmusra villogó lámpák, a háborús vagy éppen futurisztikus világot ábrázoló videók, a humoros betétek valahogy találóan egészítik ki a zenei anyagot.
S ami még nem látszik a tömegből, az a "buliba" fektetett hatalmas munka. Lojzi szerényen, minden öntömjénezés nélkül pengeti a basszust a koncert alatt. Közben a szemével, kezével néha jelez valamit a többieknek, komolyan, elszántan, odaadással játszik, tán még kicsit izgatottan is az elején. De ahogy telik az idő, egyre felszabadultabb lesz, sokat mosolyog a közönségre, kedvesen üdvözli az ismerős arcokat. Érzi, látja, hallja, hogy minden a helyén van. Mint egy rendező. Azok, akik nem tudják, most bepillanthatnak az álarc mögé: a legtöbb dal zeneszerzője Németh Alajos, a producer: Németh Alajos.

Fő támogató: Spar.
Kiadta: az EMI.
Év: 2008.
És egy húszéves zászló valahol a tömegben...

2008. május 16., péntek

Mi hát ez a zene, amit "csinálni" kell?


"Régen a természetes anyagokból kicsikart hang volt, ami tetszett az emberi fülnek. Ritmusára evezőt húztak vagy gyapotot szedtek, dallama pedig segített elviselni a fájdalmakat, a fáradtságot és a mindennapi újrakezdést. Zenélünk születéskor és zenélünk temetéskor. Kitöltjük vele a csendet, félelmeinket, tudatlanságunkat, vagy örömöt szerzünk egymásnak. A boldogság fokmérőjeként szelektáljuk a zenét, de a komolyzenén belül is van könnyűnek mondott, és a könnyűzenében is komoly. Tanulható. Az óvodai közös énekléstől, az általános iskolai szolmizációs órákon keresztül a zeneművészeti főiskoláig minden szinten hozzáférhetünk a zenetanuláshoz.
Amikor fütyörészünk félelmünkben, vagy a fürdőszobában áriázunk biztonságosnak hitt jókedvünkben, ugyanúgy a zene részesei vagyunk, mint az a zenész, aki Mozartot játszik valamilyen hangszeren egy nagyzenekarban. És ez benne a legszebb.
Az abszolút szabadság. Együtt születünk a zenével. Fekete, fehér, gazdag, szegény, bantu vagy eszkimó ugyanúgy szomorú vagy boldog a zenében, mint a kínai vagy a kubai, az okos vagy a buta, a tanult vagy a tanulatlan. Nincs még egy dolog a földgolyón, amiben ennyire egyenlőek lennének az emberek. Hatalmas szimfóniák fődallamait adhatja egy pásztor sípja, megihletve az arra járó zeneszerzőt, és falusi fiú fütyülheti egy opera nagyáriájának bármely részletét, míg hazaér a vegyesboltból.
A zenét nem lehet betiltani! Csak a sugárzását, játszását, közvetítését, kottán való terjesztését.
A koncertet le lehet állítani, de a zenét nem. Az minden emberben folytatódik.
A Bikni ennek a csodának egy darabja. Egy olyan kisebbséghez tartozó csapat, amely örömöt okoz a többségnek."
(Részlet a 20 év Bikiniben c. könyvből)

Lojzi 1997-es visszaemlékezése:
"Egy kicsit törzsi gyülekezetre emlékeztettek engem a koncertek. Amikor összegyűlik a nemzetség apraja-nagyja, s táncolnak a tűz körül. Mi voltunk a tűz... Néha valóban úgy éreztem, hogy sámándalokat játszunk. Ha nagyon beindultunk, fogytunk is két-három kilót másfél óra alatt...
(...) Ha nem kulturális vagy zeneelméleti értékét nézzük a Bikininek, márpedig most miért épp azt néznénk, azt hiszem, az a legfontosabb, hogy emberek a mi dalainkban lelték örömüket. Sok szomorú sorsnak adhattunk pillanatnyi vigaszt. Vagy abban segíthettünk, hogy kiadják magukból az egész heti feszültséget."
(Részlet a Bikini c. könyvből)


2008. május 15., csütörtök

Széles-tágas a tér



Széles-tágas a tér,
hálózsákom a falig ér.
Csak melegít a bűnöm, hogy még
ágyam sem az enyém...

Széles-tágas a tér,
álmom pont a falig ér.
Újságpapírba csomagolva a
maradék remény.

Ruha nélkül szégyenlősen mellém bújik a bánat,
reggelente velem ébred szívemben a bocsánat.
Ruha nélkül szégyenlősen mellém bújik a bánat,
reggelente velem ébred szívemben a bocsánat.

Széles-tágas a tér,
álmom pont a falig ér.
Újságpapírba csomagolva a
maradék remény...

A hangos bemondó ásítva
szólít mellém társat.
Álmomban vonatok
indulásra várnak.

Ruha nélkül szégyenlősen mellém bújik a bánat,
reggelente velem ébred szívemben a bocsánat.
Ruha nélkül szégyenlősen mellém bújik a bánat,
reggelente velem ébred szívemben a bocsánat.

2008. május 14., szerda

20 év után


Minden kornak megvan a maga hangulata, érzésvilága, cirkusza és bohóca. Többnyire a bohóc csinálja a cirkuszt, vagy legalábbis nagy szerepe van benne, a nézők pedig csak bámulnak és éreznek. Sajátos hangulat lesz úrrá így egy koron: a tömeg hallgat, de közben mégis cinkosan összekacsint a bohóc háta mögött azzal a pár szókimondó, bátran a cirkuszigazgató szemébe néző elvetemült lélekkel, akik merik vállalni, hogy tartják majd a hátukat a többiekért, ha úgy alakul.
1987-ben a szakmai rangsoron az év együttese a Bikini lett, az év nagylemeze pedig a Mondd el című album. Továbbá Németh Alajos az év basszusgitárosa, D. Nagy Lajos a második legjobb énekes, az Adj helyet... pedig szintén második helyezést ért el az év dala kategóriában. Ami a közönség szavazatait illeti, az év dala az Adj helyet..., az év lemeze a Mondd el, a harmadik legjobb együttes a Bikini.
1988-ban az év együttese újra a Bikini lett, az év nagylemeze pedig a Ha volna még időm. Lojzi és Kacor (az új szaxis, Makovics Dénes távozása után) szintén első a saját kategóriájában, Németh Alajos ezenkívül még az év zeneszerzője is, Nagy Feró pedig az év szövegírója, s a Legyek jó az év videóklipje díjat kapta meg.
2007-ben, húsz kerek évre az álomba illő sikerekre, a zenekar ismét tarolt: a legfrissebb album, az Őrzöm a lángot aranylemez lett (ami azt jelenti, hogy minimum 7500 példány fogyott el belőle, ami első ránézésre nem tűnik soknak, de gondoljunk arra is, hogy a mai fájlmegosztós, letöltögetős világban ez a szám a tényleges rajongókat jelenti), majd elnyerte a Fonogram-díjat is "az év hazai rock albuma" kategóriában, végül pedig Lojzi "az év könnyűzeneszerzője" kategóriában Artisjus-díjat vehetett át ez év áprilisában.
Mintha ugyanott folytatták volna, ahol annak idején abbahagyták. Pedig ez csak a látszat. 20 évvel ezelőtt a művészekre dobott kötél szorítása volt a kibontakozás legnagyobb fékező tényezője, ma pedig ugyanennek a huroknak a túllazulása okozza az érvényesülés hatalmas nehézségeit. S talán ez utóbbival nehezebb megküzdeni. Annak idején elég volt a szavak kétélű fegyvere, a "kimondom is, meg nem is", mert rossz csak az, aki rosszra gondol. Ma már oda jutottunk, hogy mivel mindenki azt mond, amit akar, és úgy mondja, ahogy jólesik, az emberek lassan már oda sem figyelnek. Nehéz egy ilyen helyzetben behangolni a világot. De a Bikininek sikerült. És főleg azért is sikerült, mert a nagy változások ellenére (ami a '92-es feloszlás egyik okozója is volt) a cirkusz ugyanaz maradt: "ugyanaz a rossz bohóc csupa olcsó poénnal". A tömeg pedig ugyanúgy érzi a kor trükkjét, mint az alkotók, hogy ti. nincs már súlya a kimondott szónak, megfeszülhetsz, akkor sem kerülsz rács mögé. Mert már ott vagy. És ezt dialogizálni kell, személyesen kiállni és elmondani, személyesen ott lenni és meghallgatni.
A Bikini csak ebben az évben több, mint 130 alkalmat ad az együtt gondolkodóknak a kommunikációra - határon innen és túl. A múlt 21. századi döbbenetes aktualitását s ugyanakkor a fent leírt sikerek hitelességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a talán eddigi legütősebb koncertprogram nem kevesebb, mint hat (!) alkotást tartalmaz a Mondd el c. album összesen kilenc dalából, három dal a Ha volna még időm, négy pedig az Őrzöm a lángot albumokról való. A többit pedig olyan elmaradhatatlan dalok teszik ki, mint a Közeli helyeken vagy a Mielőtt elmegyek.
Érdemes kipróbálni ezt a fajta dialógust. Utána már csak azt érezzük, nem lehet elégszer kikiáltani a szabadságot.

Ugyanaz a cirkusz
(Álombó ébredve, 2002)

Mától már más van, új idők kezdődnek, de hamar felnőttek
Más már a város, máshol áll a sátor, ez egy másik tábor
Más lett a főnök, és az oroszlán helyett jött egy újabb tigris
Más már a bűvész és más a kötéltánc
Más számot játszik már a cirkuszi banda is

Miért érzem mégis azt, hogy a cirkusz, az ugyanaz?
Ugyanaz a bűvész és a trükkje ugyanaz
Ugyanaz a rossz bohóc csupa olcsó poénnal
És a vicc is arról szól, hogy mától minden ugyanaz


2008. május 13., kedd

Milyen régen is volt...


1984-ben megjelent a ROIR kiadásában egy World Class Punk CD, amely 25 ország 27 legjobb punk dalait gyűjtötte össze. A ROIR a Reach Out International Records elnevezés rövidítése, New York-i lemezkiadó cég, és többnyire punk, rock és újhullámú zenék kiadását vállalta fel annak idején. Az említett kiadvány olyan országok előadóitól tartalmaz dalokat, mint például Kanada, Brazilia, Belgium, Finnország, Franciaország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Olaszország, és nem utolsósorban Magyarország. A magyarországi punk zenekarok képviselőjeként pedig nem más szerepel a lemezen, mint a Bikini a Hová lett... című lemez Come of it (Maradj már!) dalával!
Talán kevesen tudják, hogy a 80-as évek elején a Bikini valóban az egyik legsikeresebb újhullámú zenekarnak számított nemcsak itthon, hanem a tengerentúlon is. Igaz, ez még a Nagy Feró-korszak, az Ős Bikini, azóta teljesen más irányt vett fel az együttes főként D. Nagy Lajos Rolls Frakció-s múltjának köszönhetően, de Lojzi például már akkor is ott volt, hiszen ő volt az együttes másik alapítótagja Feró mellett, aztán ő maradt az egyedüli, miután Feró visszamenekült régi és egyetlen szerelméhez, a Beatricehoz.
De térjünk vissza a válogatásalbumhoz. Jello Biafra, a Dead Kennedys nevű legendás amerikai punk banda frontembere figyelt fel az 1982-ben megjelent Bikini-albumra, és többek között ezt nyilatkozta róla: "Amivel előállt, az a legbesorolhatatlanabb punk album, amit valaha is készítettek. A CRASS-tól Ritchie Blackmore-ig, kínai szertartászenétől hegedűszólóig, ipari szintetizátortól a ska-ig minden megtalálható benne – néha ugyanabban a dalban."
Rögtön rá is csaptak, 4000 dollárért megvették a lemez kiadói jogát, és már Feróék is javában tervezték az amerikai turnét, pedig a pénzből semmit nem láttak. Aztán telt az idő, és miután semmi előremozdulás nem volt az ügyben, kiderült: egy másik hazai baloldali punk zenekar levelet írt Biafráéknak, hogy vigyázzanak, mert a Bikini egy kommunista állam által támogatott zenekar.

Én megmondtam
Fokozódni fog a drámai feszültség
Én nem félek
Miért félnék?
Ugyan. Áh

Hát én tényleg nem félek
Nincs mitől féljek
Dehogyis, hát én nem mondtam semmit
Akkor, akkor nincs mitől félnem
Hiába is próbáltok ijesztegetni
Hát mondom, hogy nem félek
Nem

Na, ez egy rész az album egyik dalából. De hát mindegy, egy amerikainak magyarázhatod, mit jelentenek a sorok... (Erről az jut eszembe, amit D. Nagy mondott a Rocktörténetben angliai tapasztalatairól. Megkérdezték ott ugyanis, hogy az itthoni újhullámú zenekarok miről énekelnek. Erre megpróbált lefordítani nekik egy szöveget, aminek az volt a lényege, hogy feljelentelek: feljelentelek, ha alszol, ha eszel, szóval bármiért. Erre azt kérdezték tőle ezek az angolok: jójó, feljelentelek... de kinek???) Ezekután csoda, hogy úgy kivannak a rohadt propagandára?
Végül nem lettek világhírű, angolul énekelő, több millió lemezt eladó zenekar. De jobb is így, főleg nekünk, hazaiaknak, határon innen és túl. A világ pedig sírhat most, hogy miről maradt le.

2008. május 12., hétfő

Valahol valamikor

Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Nagyvárad, Budapest (Rákoscsaba, Josefina, BME egyetemi napok, Zöld Pardon, Syma csarnok), Túrkeve... (to be continued)
Az a közös ezekben a helyekben, hogy mindegyik egy vagy több Bikini-koncert helyszíneként is szerepel emlékeimben. Egyik-másik csak ilyen formában, többek között a legutóbbi.
Pedig csendes vasárnapi reggel köszöntött rám, tiszta égbolttal, ragyogó napsütéssel, amikor az embernek a legkevésbé sem hiányzik a négy szürke fal szorongatása. De kitartó lélek lévén, fogamat összeszorítva elhatároztam, hogy a tudománynak hódolva ünneplem a pünkösdöt is, van amúgy is bepótolnivalóm. Első nekifutásnak ez nem is okozott problémát, szorgosan emésztgettem a különböző pszichológiai kísérleti módszereket, de egy idő után, amikor kezdett megvilágosodni előttem, hogy az épp olvasott tanulmány konklúziója a holt ellenkezőjét állítja az előző napon átrágott szakirodalomnak, enyhén szólva felment a pumpám, pedig már azt hittem, lassan haladok a mennyország felé. De eltévedtem. Mission impossible. És már csak rohanni akartam, kifelé a világból, valahová, bárhová, akárhová, ahol nincsenek idióta kísérletek, telhetetlen hipotézisek, ellentmondásos eredmények. Szóval csak egy olyan helyre, ahol minden nagyon vidám és egyszerű. Első jelöltként a Budai Vár mutatkozott, de elvetettem ezt az ötletet, nem volt kedvem a sok HT ("hülye turista") kattogó fényképezőgépeihez, még kevésbé a metróhoz meg buszozáshoz. Részben ezért maradt ki a Margitsziget is, de a nyomósabb ok itt mégiscsak az volt, hogy egyedül sétálgatni csak úgy magammal kéz a kézben nem tűnt annyira magányűzőnek. Ennél még egy láda sör is vidítóbb hatású lett volna akkor és ott.
Harmadiknak jutott eszembe a kis kék villámom, a VW Polóm, ezúton is bocsánatáért esedezem, ugyanis már máskor is megnyugtatott a céltalan együttszáguldozásunk. Már a gondolattól kicsit boldogabb lettem, de ekkor sújtott le a nagy kérdés: menjünk, de hová? És akkor valami azt súgta a vállamon: menj a zenébe! Így támadt az a hirtelen, de nem meglepő érzésem, hogy koncert kellene, Bikini, ahol nem számít semmi más, csak az, hogy vagyok, ott vagyok, gondmentesen, szürke falaktól távol, énekelve, fagyizva. Gyorsan rákatt a honlapra, koncertnaptár, május 11: Túrkeve, Juhász Fesztivál, 18 óra. Bár a juhokkal nem vagyok nagy ismeretségben, juhásszal is csak a Szarkakőn találkoztam egyszer régen, na meg Libánban, de azt ennyiből is ki tudtam hámozni, hogy elég békés, nyugodt és boldog emberek. Nem eshet bántódásom egy juhászfesztiválon. (Még szerencse, hogy nem rockmaratonra hívták a Fiúkat.) Majd békésen elszopogatok egy kürtőskalácsot, közben csendben bulizgatok, majd hazaosonok, mintha mi sem történt volna.
Ekkorra már 4 óra is elmúlt, Túrkeve meg 130 km Budapesttől, de szerencsére ez itten, kérem, Magyarország, úgyhogy biztos voltam benne, semmi esélyem lekésni. Hát nekivágtam. Fényképezőgép be, GPS megvan, kocsikulcs a kézben, irány az ismeretlenbe!
6 előtt kicsivel ott is voltam a falu bejáratánál, és még egy kis keringőzésbe került, mire valahogy megtaláltam a koncert helyszínét, gondoltam, mindegy, mert úgyis még minimum félóra késés, de kellemes csalódás ért. Ahogy kiszálltam ugyanis az autóból, már javában énekelte Lajos a Tűzfalat, pedig 5 perc sem lehetett 6 után. Gyorsan elkeveredtem a tömegben, ami, valljuk be, teljesen kontraZP volt: az emberek fele állt és fele ült, bulinak nyoma sem volt, mindenki fegyelmezetten hallgatta a műsort. De nem kellett hozzá sok idő, hogy egy-két gócpont beinduljon. Ahogy jöttek a pörgősebbnél pörgősebb dalok, Peta hihetetlen szólói, Lajos szellemes szövegei, úgy szabadult el a hangulat, kezdett megtörni a vidéki csendélet, és már egyre több kéz lengedezett a magasban. A legjobban ezt a feedback-et élveztem: a közönség mosolyától a Bikini is egyre jobb kedvű lett, jól érezték magukat a színpadon. Peta és Lojzi vokálozása hangulatos aláfestést adott Lajos énekének, az "üsd meg!" felszólítást már a tömeg is lelkesen aláírta. És még az tetszett nagyon, hogy Túrkeve mennyire tudta értékelni ezt az estét. Még a "mért iszom, ha nem vagyok szomjas?" kérdésre is nevetni kezdtek, meglepő volt számukra a Petőfi-vers, látszott, hogy csupa újdonságot kapnak. Ebben is nagyon különbözött egy teszem azt ZP-s koncerttől, ahol mindenki már kívülről tudja még az összekötő szövegeket is, és éppen ezért valahogy monoton maga a lelkesedés is, ha meg agyontaposnak bulizás közben, az is inkább csak a piának és bulizni akarásnak tudható be, nem a zene okozta révületnek. Persze tisztelet a kivételnek.
A végén már az addig nyugisan üldögélő idősebbek is talpon voltak, és a "vissza" is sokkal hangosabb és türelmetlenebb volt, mint máshol. De az Adj helyet után már véget kellett érnie ennek az estének is.
Egy darabig én is sodródtam kifelé a tömeggel, de aztán egyre gyérebben lettünk, s ekkor megpillantottam a színpad mellett Lojziékat, amint autogramokat osztogatnak. Nem tudtam megállni, hogy ha már ennyit utaztam, ne váltsunk legalább pár szót. Ő is legalább annyira meglepődött, hogy ott vagyok, mint én útközben arrafelé menet, hogy ott leszek. Sok érdekeset mondott ott hirtelen, erdélyi koncertekről, szerelemről, munkáról. Majd Viasz készített egy fotót rólunk, én cserébe megfogtam a sörét, aztán ők mentek enni, én jöttem haza. Immár feltöltődve, mosolyogva. Útközben még azon gondolkoztam, hogy mennyire hihetetlen ez. Mindegy, hogy hol vannak, fővárosban vagy egy kis faluban, mindegy, hogy mikor, télen vagy nyáron, ugyanúgy üt minden hang és szó, Peta ugyanúgy egy csoda, Lajos ugyanúgy fel tudja pörgetni a közönséget, Viasz ugyanolyan álmodozó tekintetű, Viktor ugyanolyan vigyorgó, Dénes ugyanolyan nőcsábász, Lojzi ugyanolyan kedves és őszinte. És én ugyanolyan jókedvű és energiával telt leszek. Már tudtam, hogy lehetetlen lesz úgy hazaosonni, mintha mi sem történt volna. S még kürtőskalácsot is elfelejtettem venni...

2008. május 7., szerda

Ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg


Hosszú útra indultam, mert annyi mindent elhittem, aztán a végén elvesztem sötét erdő kellős közepén, gondoltam, más is kéne még, egy másik föld meg ég, ahol minden változás egy édes indulás, de itt évek óta nem történik semmi, csak várom a nagy csodát, miért pont én kezdjem a változást, úgyis nap mint nap vállamon az élet, nyomaszt itt a magány, és úgy hiányzik pár dolog, az állam a meséken felkopott, hol a haza, hol az Isten, az angyal sem kérdi, hogy merre jártam, tudod, itt minden törik és minden ráz, s hogy vagy vagy nem, az mindegy, de nem lázadok, még ha egy egész világ dől is össze bennem, megpróbálom elfelejteni ezt az időt, ami elveszi mindenem, egyszer úgyis véget ér a játék életünkkel, csak hát az van, hogy ameddig fáj a szív, és csak az emlék marad, az élet élni akar, és tudom, hogy mennyire számít nekem egy boldog óra, s végül is szeretetéhség hozott ebbe a csapdába, mert hittem, hogy van másik világ, ami adható, az kapható, de ebben a városban, ahol élek, idegenek a házak, s csak nézek, mint apró ember az óriást, kifordított világban élek, ahol minden megtörténhet, végérvényesen valami elveszett, és most csak üres tenyerem nézem, elegem van a mesékből, mert csak szenvedések a szenvedélyek, meg az is, hogy felhők szélén lóg a lábam, s oly messze már a valóság, ami mondjuk jó, mert a valóság-állomáson minden más, mint amit vársz, a világ végén pedig megfagy a lábnyom a járdán, úgyhogy nem is baj, ha minden nap ébren álmodom, csak mikor álomból kell ébredni egyedül át a hideg éjszakán, mert este, mikor az ágyamba fekszem, szerelmet senkitől sem kapok, akkor érzem, nem múlik ez a fájdalom, pedig azt mondják, elmúlik minden, az élet olyan más, igaz, arra értik ezt, hogy nincsenek hősök sem angyallegendák, de amúgy is a mesékben már rég nem hiszek, mióta csak fúj a szél, s már én is látom, hogy szemben a tűzfalon nem háborog a tenger, ígyhát muszáj felkapnom egy gondolatot, és kihúznom vele valahogy ezt a napot, mert a magány nem lehet a végzetem, s akkor nyugodtan mondhatom, hogy kösz, jól vagyok, és hogy ez csak múló állapot, hiányod lassan megszokom, majd a gondjaim orvosolom egy olcsó vigasszal, egy korsó, egy pohár, de mért iszom, ha nem vagyok szomjas, aztán gondolkodhatom, hogy részegen ki visz majd haza, legfeljebb sétálok magammal kéz a kézben, teszem a kezem a másik kezembe, itt minden meg van engedve, fekete-fehér az emberek lelke, mássá válok egy más világban, hagyom, hogy magára rántson egy világváros, kibérelje álmom egy álomgyáros, legalább sehova sem érek, de soha el nem kések, aztán ébredés után csak annyit érzek, hogy vagyok szolgálatos fürge robot, hogy itt ül az idő a nyakamon, s akkor is megyek, ha nem akarok, ha nem kísér senki utamon, még ha ez az út a pokolba is visz, de nem vagyok teljesen egyedül ezzel, mert amúgy sokan lettünk egyedül, csak egyetlen ismerős van az idegenek között, aki életben tart még akkor is, mikor megmarad magának ez a mélybe zárt magány, s hidd el, fáj a lelkem, hogy el kellett mennem, bárcsak értenéd, de ha kimondom, nem biztos, hogy érted, s talán ami igazán bánt, azt sohasem értenéd meg, például féltem, ami nincs, ez benne a vicc, vagy hogy nem tudok a tükörbe nézni, nem akarok szégyenkezni, elveszett a büszkeségem, fekete lyuk van a lelkemben, egyre csak zuhanok a semmiben, pedig a helyzet kulcsa a kezemben, de hol az a hely, hol az a zár, legalább engedd, hogy érezzem, hogy szabadabban lélegzem, mert ami van, az nem jött be, s úgy parancsolok magamnak, még maradjak, megmaradjak, és sírnék, hogyha tudnék, de legalább választ ad most az életről egy nagy könnycsepp a mennyekből, én meg felveszem azt a rossz szokást, hogy nem hagyom abba a káromkodást, és repülök, elrepülök, alattam a gép halkan rezeg, közben meg filmet nézek éppen, vagy ez a saját életem, a különbség így utazás közben nem is fontos nekem, nincs megállás, pedig a sapka rászorult a fejemre, de az élet így is megy tovább, és mostantól nem menekülök egyre újabb agyat korbácsoló ködös révületbe, mely ingatag, mint a civilizáció, végül is ha néha-néha nagyot hibáztam, azért intézetbe még nem zártak, s ha nyelem is a sok gombócot, attól még boldog vagyok, nincs nagy igényem, bármi kell, azt úgyis elérem, s még ha elmosódott is a térképem, attól a világ széles, s nekem ez tetszik, ha meg nagyon szűk lesz, és nem találom benne régi helyem, legfeljebb alkoholba fojtom bánatom, elvégre ide szól jegyem, itt a helyem, s hiába akarnék más ember lenni, mint aki vagyok, ilyen testben utazom, levetni már nem tudom, múltam talán van, de jövőm nincsen, de mindegy, most menjünk csak tovább az élet napos oldalán, ha már ennyire buta vagyok, hogy fejem a hurokba magam rakom, pedig mondták, hogy ne menjek nyelvésznek, de enélkül is bolond az élet és ez a világ, bolond lesz az is aki benne jár, én is okos dolgokat tervezek, de elmondani nem merem, nem szól szám, és nem fáj fejem, így a hangom nélkül te nem tudod, hogy ordítok vagy éppen ásítok, most meg ülök egy nincsen ház nincsen udvarán, nincs kedvem kinézni nincsen kapuján, úgyis ugyanaz a semmi bámulna vissza rám, a monoton szürkeség fájhat a legjobban talán, máskor úgyis csak verekszem a helyemért egy kitalált sorban, pedig ha jó vagy rossz vagy, teljesen mindegy, s ha alul maradsz a versenyben, az is, mégis mindenki csak harcol, gürcöl és görcsöl, amitől még rosszabb ma a helyzet, mint ahogy tegnap hittem, a kreatúra bömböl, mosolyog az Isten, s úgy fáj, hogy nem fáj, sőt inkább felvidít, szóval vidám a helyzet, csak én vagyok szomorú, de a végén repülök, elrepülök, egyre könnyebb leszek, s azt fogom majd érezni, hogy néha kevés itt a fény, de mégis otthon vagyok, s hogy bárhogy zúg a tömeg, vállalom végre önmagam, s nem baj, ha megroppannak alattam a szavak, mert szavak madarának nem könnyű a bánat, sűrű felhőkben újra szállhat át a határon és vissza megint, egyre hűvösebb egekre tekint, nehéz az álma, egyre húzza át a határon és vissza újra, s ha már táncolnak a csillagok és betemet az éteri por, úgyis találkozunk valahol valamikor.

2008. április 23., szerda

Egyszer volt, hol nem volt... egy BIKINI 25


Most jut eszembe, hogy teljesen kiment közben a fejemből valami. Ugyanis anno 2007 decemberében volt egy koncert, amiről nem nyilatkoztam, pedig nem olyasvalami volt, ami szóra sem érdemes. Épp ellenkezőleg. 2007 december 7-én a Syma csarnokban 25 éves jubileumát ünnepelte a Bikini, lemezbemutatóval együtt!
Talán egyfelől jobb, hogy akkor rögtön nem írtam erről, mert most kiderülhet, milyen lenyomata maradt bennem. Mert könnyű rögtön az esemény után leírni a friss benyomásokat, de pár hónappal utána már átalakulnak a képek, az érzések, a gondolatok.
Kezdem hátulról, ugyanis voltak kemény utórezgései a dolognak. A koncert után a Bikini honlapjának Vendégkönyvében páran elég negatív érzéssel nyilatkoztak a buliról, kinek a vetítések nem tetszettek, kinek a számok vagy az összekötő szövegek. Volt, aki azt olvasta Lojziék fejére, hogy semmi újat nem kaptak más, addigi koncertekhez képest, csak annyi volt a különbség, hogy ez 3900 forinttal többe került, mint például egy ZP. Mások a rövidségét nem nézték jó szemmel, szerintük hosszabb kellene legyen egy ilyen nagyszabású buli. Ismét mások a régi időket sírták vissza, a 80-as évekbeli hangulatot, a régi számokat, a régi tagokat...
Csak egyet nem értek: ezek a személyek már csináltak hasonló színvonalú rendezvényt, vagy legalább részt vettek már szervezésben, netán tudják, mit jelent több mint két órát iszonyúan tépni a húrokat, verni a dobokat, a legjobb formát hozni ki magadból? Na mindegy.
A legtöbben már akkor próbáltuk megvédeni elsősorban Lojzit, ugyanis mivel ő (és még néha Peta) szokott a vendégkönyvvel foglalkozni, az ő hátán csattant az ostor. Most is valami olyasmit teszek.
Maga a műsor mindenképpen egyedi volt, sok olyan számmal, amelyek még sosem vagy már nagyon rég voltak színpadon, mint például Minden úgy történt, Szabadíts meg, Ami a szívemen, vagy a régiek közül a Fagyi, a Megüssem vagy ne üssem... Nem beszélve arról, hogy a dalok hosszú koncertváltozatban hangzottak el, tele új effektekkel, szólókkal, zenéhez illesztett videóvetítésekkel. Ezek a kisfilmek pedig egyenesen szenzációsak voltak, mintha fényszínházban lennénk: színekben fürdött a színpad, a zenével és fényekkel forgott az egész csarnok, önfeledten szédült a nép... És igen, én is nagyon szerettem volna, hogyha hosszabb lett volna, de két és fél óra azért mindenképpen elegendő ahhoz, hogy másnap a rajongók feje rendesen zúgjon, izmaik sajogjanak, hangjuk reszelőssé váljon. Az együttesnek pedig szintén elég ennyi idő, hogy már a végén ne érezzék az ujjaikat, kezeiket, lábaikat, a tüdejük meg kétszer akkorára nőjön. Szóval mindenképpen tomboltunk volna még mi is, de néha túl sok már a jóból, így az ember megpihen.
És ne feledjük, hogy habár régi tagok nem voltak jelen, de ott volt Bródy János is meg Katona László. Ha tehették volna, szegény Daczi Zsoltot biztos elhívták volna, de sajnos az élet máshogyan alakult. Egy, az életünkben bekövetkező nagy eseményre szívesen meghívjuk a barátainkat, azokat, akikre mindig számíthattunk, úgyhogy a régiek közül aki nem volt ott, az talán magára vessen. (Amúgy meg ha valaki annyira szeretné látni Nagy Ferót, az elmehet Beatricera, Ős Bikinire vagy nézze sűrűn a tévét, itt-ott felbukkan mindig.) Minket is elhívtak a szülinapi bulijukra, ahol csak értünk, nekünk zenéltek, mert biztosak voltak benne, hogy ránk számíthatnak most is, ahogy mi is rájuk. Volt ott pezsgőbontás, aranylemez-átadás, szóval minden fontos dologba próbáltak bevonni bennünket. Aki ezek után még zúgolódna, az nem ért semmit az egészből...
Koncert után még elkaptuk Lojzit, és adtunk neki szülinapi ajándékot, majd Petával sikerült aláíratnunk a hamarjában vásárolt bikinis naptárt. Másnap pedig elmentünk az Aréna Plázába, remegő végtagokkal, zúgó fejjel, fáradtan, de boldogan. :)

2008. április 22., kedd

Örökzöld


Fergetegesre sikeredett a tegnapi Bikini-koncert a Zöld Pardonban! A tavalyiak is fantasztikusak voltak, de ez nagyon ütős lett, részben a koncertműsornak, részben az együttesből jövő hatalmas erőnek köszönhetően. Na meg a közönség... Az elején néztem, hogy kituggya, "eltévedtem a mennyország felé félúton", elég sok "heavy" alak álldogált körülöttem, többek között "vesszen Trianon" és "fekete lyuk van a fejemben" sorokat skandálva. De aztán a színpadon Peta és Lojzi előre odakészített gitárjai meggyőztek, hogy mégsem lehetek rossz helyen.
Fél kilenckor a tömeg már elég türelmetlenül követelte D. Nagy-ékat, "Bikini", "hol vagy, Lajos?", "fürdő Lala" meg hasonló szövegeket ordítva. Szóval egyre jobban érződött, hogy történni kellene már valaminek, különben nem lesz ennek jó vége. Aztán végre felbukkantak a Fiúk, rögtön kezdték is a bulit a Tűzfallal, majd egy olyan dal következett, amit eddig még koncerten nem hallottam: a Lóhere. De nem csak úgy Lóhere, hanem teljesen új ruhában, új gomblyukakkal, kemény gitárszólóval fűszerezve. Majd Olcsó vigasz, de ekkorra már nagyon jó kedvük lett egyeseknek, csak úgy pattogott mellettem egy srác egyik emberről a másikra, nem nagyon zavartatta magát, hogy ezzel esetleg kék-zöld foltokat okozhat nemcsak magának, hanem főleg másoknak. Kicsit arrébb szintén felvették páran ezt a "ritmust", mondván, hogy "ahogy ti zenéltek, én úgy táncolok". De Lojzi nem nagyon értett ezzel egyet, nem úgy érezte, hogy ők így zenélnének, úgyhogy két szám között muszáj volt közbeszólnia: "Tudjátok, gyerekek, hogy mennyire díjazom a pogózást... De tényleg, mért kell ezt csinálni? Utána meg hetekig én hallgatom, hogy ki sérült meg a koncerten. Hagyjátok abba, kérlek, szépen kérlek..." Vagyis nem az, hogy "menjetek a ..., idióta banda", pedig láccott, hogy mérges. És lett hatása! Kissé civilizáltabb lett az ugrálás, pedig a Minden úgy történt és a Fagyi is még hátravolt, de szerencsére tényleg nem kezdődött elölről minden. Megértették, hogy nekik is őrzik a lángot, úgyhogy Lojzinak nem kellett azt éreznie, hogy őrülteknek beszél, kik nem is figyelnek rá. Közben az eső is eleredt, mintha csak erre a koncertre várt volna, vagy legalábbis tényleg választ akart volna adni az életről egy nagy könnycsepp a mennyekből, de nem fékezte meg a jókedvet egy cseppet sem, sőt! A legtöbben átélhették, milyen az, amikor arcukat valóban mossa az eső és szárítja a szél... A "megüssem vagy ne üssem?" dilemmára mindenki egyöntetűen válaszolta, hogy "üsd meg!", és arra sem kellett nagyon biztatni a közönséget, hogy teljes torokból ordítsa a színpad felé a másik nagy kérdést: "részegen ki visz majd haza?"
Mondjuk szegény Lajost a nagy tapssal és éljenzéssel nem igazán hagyták szóhoz jutni a Petőfi-vers szavalásakor, de hát nem is az a "lírai" közönség volt, mint mondjuk a jubileumi koncerten a Symában.
A Bikini sem hagyta azért magát, féktelen kedvvel játszottak, Peta újabb improvizálásal rukkolt elő a Közeli helyeken dalnál, még Lajos is megmosolyogta. A dobok majdnem szétrepedtek, akárcsak a dobhátyák, a szaxofon majdnem kiegyenesedett, és még D. Nagy is ugrált - ami pedig nem szokása. :)
Aztán mielőtt végleg bőrig áztunk volna, jött még az elmaradhatatlan Adj helyet..., utána névre szóló tapsok:
szaxofon, billentyűk - Makovics Dénes
a doboknál - Mihalik Viktor
billentyűk - Bördén Szabolcs
szólógitár - Lukács Péter (Peta)
basszusgitár, a szakmai zsűri szerint a 2007-es év könnyűzeneszerzője: Németh Alajos (Lojzi)
ének - D. Nagy Lajos

Hazafelé a 6-os villamos a részegen ki visz majd hazától zengett, én meg végül ott találtam magam a világ végén, (újság alatt) a metróban.
Éjszaka még folytattam a bulit - kibérelte álmom egy álomgyáros, most, hogy már magára rántott egy világváros.
Aztán álomból ébredve kávéval kezemben álltam szótlanul, és arra gondoltam, hogy ezek után felkapok én is egy gondolatot, hogy ne csak filmen legyen szép a reggel. :)