2007. május 15., kedd

Lányok térnek meg

Lányok térnek meg meleg éjszakákban,
Hangosan vetkőznek a hűség mámorában.
Fiúk térnek meg hideg szobákba,
Öltözködne a magány szép ruhába.

Röhög a múltunk, átfestették mára,
Átkozzuk kínjaink, ha ránk törnek a magányban.
Dadog a remény parancsszóra,
Rándul megtört arcunk mosolyra.

Bababambabambambabambabam
Bababambabambambabam


Ez már egy kis ráadás, visszaugrás időben, egy régi Rolls Frakció-s szám, lassítva, bikinisítve, zenében a korhoz illesztve. És most már valóban vége, ezzel lecsengett a lemez.
Köszönjük, hogy őrzitek a lángot sokak helyett! Nem lesz hiába.

Magányos nap

Csak egy szokásos napnak indult,
ugyanúgy, mint a többi,
de már nélküled, igen, nélküled.
Úgy hazudnám azt, hogy ennyi,
hogy nem hiányzol,
pedig nagyon fáj, irtózatosan fáj.

Azt mondtad, hogy tévedés volt ez az egész,
hogy legyünk barátok, de nem érted, nekem ez kevés.

Ez volt életem legmagányosabb napja,
Ez volt életem legmagányosabb napja...

Ez egy primitív szerelmes dal,
de majdnem belehaltam,
olyan kicsi voltam, olyan védtelen.
Te beszálltál egy idegen fickó kocsijába,
És én vártalak (én, hülye), hiába vártalak.

Ez volt életem legmagányosabb napja...

És mégsincs vége! Kár is lett volna ilyen gyorsan feltenni a pontot az i-re, hiszen az albumnak az egyik legjobb dala maradt volna ki. Hát ez egy hihetetlen dal, olyan, mintha az összes Bikini benne lenne. Miután sikerült reményt találnunk a kinti világban, belül kezdődik minden elölről... Ahogy egyszerre hallom a basszusgitár ismétlődő motívumait és a billentyű lépkedéseit, egyre inkább azt érzem, hogy annyira könnyű, de mégis valamitől nagyon, de nagyon súlyos. Egyszerű refrén, szinte csodálkozunk, hogy hogy is lehet ennyi az egész. Ugyanúgy, mint annál az egyszerűnek tűnő mondatnál, hogy "Ezt nem tudom másképp mondani: szeretlek". De a folytatás megadja a választ. Szinte összeszorul a szívünk, ahogy hallgatjuk, hogy mennyire a valóság, lecsupaszítva, semmi szimbolizálás, semmi burkolt kifejezés, mint ahogy az érzelmekkel általában bánni szokás, ez egyszerűen a készlet által felkínált darabokból lett összerakva, mert tényleg nem tudjuk másképp mondani, csak így, egyszerűen.

Tűzvigyázó

Rám bízták az Istenek az égben lángoló tüzet.
Nekem kell rá vigyázni, nem hagyhatom kihunyni.
Merített már erődből varázsló és pár költő,
fényt hoztál sötét korokba, voltál jel ablakokban.

Nem tudlak megkötni, mint férfit gyönge lány,
hogy fényed melegítsen minden éjszakát.
Meg akarlak őrizni, még szunnyad bennem láng.
Ragaszkodom hozzád, te legyél minden boldogság.

El akartak rabolni, el akarnak tiporni,
néha fel kell szítani, nem hagyhatlak kiégni.

Nem tudlak megkötni, mint férfit gyönge lány,
hogy fényed melegítsen minden éjszakát.
Meg akarlak őrizni, még szunnyad bennem láng.
Ragaszkodom hozzád, te legyél minden boldogság.

És igen, érdemes volt megvárni a végét, mert ebben reménykedtünk, abban, hogy lesz, aki mellé állni, akivel együtt megpróbálni mégis őrizni a lángot, és hogy együtt sikerül, nem szabad feladni. Mostanra már kiordítottunk magunkból minden dühöt, kiköptük a keserű pirulákat, s csendben újabb remény tölti el a szívünket. A dal mintha pontot tenne a lemez végére...

Szabadíts meg

Sírnék, hogyha tudnék, de csak üvöltöm ezt az imát.
Üvöltöm, hogy mi lesz velünk,
mert ebben a korban nincsen helyünk.
Nem hall minket Isten, rég elfordult innen.
Nincs segítség, nincs tovább,
bezárta kapuit a mennyország.

Szabadíts meg minket a gonosztól!
Szabadíts meg minket a gonosztól!

Az a rohadt propaganda, az az ördögi propaganda
megmérgezte az életünk,
és mi mégis mindent elhittünk.
Csak a pokol volt igaz, persze elég sovány vigasz.
Itt megtalálod minden el nem dobott
Molotov-koktélodat.

Szabadíts meg minket a gonosztól!
Szabadíts meg minket a gonosztól!

Tovább folytatódik a szabadságkeresés nagyítóval, és továbbra is csak üres üvöltéseket eredményez az erőfeszítés. Ez már biztos, Nagy Feró, főleg az ima és a propaganda miatt. Olyan különben, mintha valami zöld színű lézerfények között próbálnál úgy átjutni a túlsó partra, hogy közben ne érj hozzájuk, de sűrűn vannak, és közben egy gitárral a kezedben imádkozol, hogy ne legyenek még bombák is itt-ott letéve, mert akkor game over. S bár jön már a felmentő sereg, mégis azt érzed, hogy nincs sok esélyed túlélni mindezt. Egyre kíváncsibbak vagyunk a folytatásra, a következő dalra, mert eddig az egész album egy teljesen koherens kép a jelenről, fokról fokra lépked, tehát sorban érdemes hallgatni a dalokat.

Ami a szívemen

Amikor majd tőlem kérdezik, mit üzen a szív a szívnek,
ne reméld hogy jópofa dolgokat mondok.

Tudod, itt a szív, az mást jelent, sose lennél tőle boldog.
Ahogy nézem, vacakul állnak a dolgok.

Ami a szívemen, az van a számon, nálam ez az etikus.
Ami a szívemen, az van a számon,
nem vagyok politikus.

Tudod én a tévén bámulom, ahogy fűznek szóba szókat,
ahogy mindent jól bele-, megmagyaráznak.

Sose nézd a kódolt híreket, ami lényeg, láthatatlan.
Csak a szíved érzi, hogy itt bizony baj van.

Ami a szívemen, az van a számon, nálam ez az etikus.
Ami a szívemen, az van a számon, nem vagyok politikus.

Ami a szívemen, az van a számon, nálam ez az etikus.
Ami a szívemen, az van a számon, nem vagyok politikus.

A kezdet kicsit A világ végén-hez visz, a szöveg is bikinis, igazmondós, ütős, "nemvagyokpolitikus"-os. Bródyban tényleg sikerült feléleszteni a Ne gondold, hogy tied a világ és az István, a király igaz gondolatait. És a női vokál itt is nagyon jó aláfestést ad. Ez már nem az a light-os fajta, de nem is kemény, amolyan Olcsó vigasz-szerű, de mindezektől függetlenül teljesen egyedi.

Minden úgy történt

A kóbor kutyákat összeszedték,
minden úgy történt ahogy ígérték.
A dolgok napról napra egyre furcsábbak lettek.
Nem jobbak, csak egyre furcsábbak.

Gonosz őrültek hülye játéka,
felnőttek lehetetlen tehetetlensége.
A szülők a legjobbat akarták,
De gúnyt űzött belőlük a szabadság.

Automata bilincs üvölti: szabad vagy!
Automata bilincs üvölti: szabad vagy!

A keresősugár megcsillan a hajamon,
Éjszaka folyékony hidrogénben alszom.
Szorul a hurok minden mozdulatra,
Automata bilincs üvölti: szabad vagy!

Automata bilincs üvölti: szabad vagy!
Automata bilincs üvölti: szabad vagy!

Ez már megint pörgősebben indul, és sejteti a szólógitár meg a billentyű is, de nem utolsó sorban a szöveg, hogy hamarosan keményebb lesz minden, és valóban. Üvöltés, rázás, lüktetés, nyúzás, automata bilincs üvölti: Szabad vagy! Ennél hangosabban nem is kell kimondani az igazat, mert az már túl veszélyes, remegő dobhártyák, bedugott fülek és szétszakadt hangfalak elkerülése végett csak így lehet, ilyen hangerővel, hogy még jusson is el a fülekbe. Az előbbi dal életérzését folytatja, de itt már a tehetetlenség okozta felháborodást halljuk, az iróniát, a dühkitörést, ami már szövegileg Nagy Feró és zeneileg továbbra is Lojzi. Az egyik legjobb dal az albumról, rendesen levezethetjük általa a sok-sok felgyűlt keserűséget.

Rossz idők

Poros úton járok, messze még a cél,
Néha könnyezem, mikor szembe fúj a szél.

Zene szólt itt régen, most lőpor füstje száll,
És az én időm, tudom lassan már lejár.

Tele már a csizmám, a szívem is nehéz.
Sok az indulat, és a józan ész kevés.

Ahová csak nézek, elvadult a táj.
Mindent elborít, ez az átkozott viszály.

Hol van már a májusi karnevál? Hol van már a hajdani utcabál?
Hol vannak az angyali arcú nők?
Valahogy újra meg újra jönnek a rossz idők.

Poros úton járok, kiégett réteken.
Hova tűnt a dal, hova tűnt az értelem?

Aki bújt az elbújt, baljós a láthatár,
És a csillagunk, ahogy mondják, rosszul áll.

Hol van már a májusi karnevál? Hol van már a hajdani utcabál?
Hol vannak az angyali arcú nők?
Valahogy újra meg újra jönnek a rossz idők.

Bródy János ezúton sem okozott csalódást, a szöveg ugyanis neki köszönhető, és hát nem nagyon leplez semmit, lehet sejteni, hogy melyik is az a májusi karnevál, mit borított be a lőpor füstje, milyen utakon járunk épp a dal hallgatásakor, és mik vagy éppen kik az okozói a rossz időknek... A zene teljesen illeszkedik a tanácstalanság és tehetetlenség melankolikus érzéséhez, amolyan elszomorodás és sóhajokkal teli helyzetelemzés érezhető ki belőle. Nagyon szép dal, lágy és őszinte.

2007. május 11., péntek

Körhinta

Nézzük, az élet mit kínál,
de nagy kanállal, mert kicsi a tál,
s a mohó tömeg hosszú sorokban áll.
Nézzünk be minden ablakon:
mosoly fakad az arcokon.
Könnyed dallamot játszik a rádió.

Közben körbe-körbe jár a körhinta,
önfeledten szédül a nép.
Bármikor beülhetsz,
de kiszállni nem hagy a gép.

Sétáljunk át most a hidakon,
jövőbe vezető utakon.
Az alagút végén festett a fénysugár.
Az út szélén öreg anyóka áll,
nem integet és nem kiabál,
könnyes szemmel, pirulva csókot kínál.

Közben körbe-körbe jár a körhinta,
önfeledten szédül a nép.
Bármikor beülhetsz,
de kiszállni nem hagy a gép.


Hát ez egy nagyon vidám, aranyos dal! Ez a szokatlan dalolás is néha felbukkan a Bikiniben, mint például az Egy korsó, egy pohár-ban. Teljesen az az érzésünk, miközben hallgatjuk, hogy vidámparkban vagyunk, és önfeledten ugrálunk egyik játszóhelyről a másikra. Vagy csak nézzük, ahogy a körhintán nevető gyerekek hada integet. A szóló után már komolyabbak leszünk, és hirtelen elgondolkodunk, hogy át kellene vinnünk az értelmét annak a két sornak, hogy "Közben körbe-körbe jár a körhinta, önfeledten szédül a nép. / Bármikor beülhetsz, de kiszállni nem hagy a gép". De az újbóli játékos harmónika már megint boldog táncra perdít a körhinta körül, és csak fagyizunk, sörözgetünk, bámészkodunk tovább.

Mennem kell

Ballagok az utcámban,
hol felnőttem gyorsfuttában.
Igen, ez volt az otthonom.
Megrohannak emlékek,
leásnak, mint régészek.
Igen, ez volt az otthonom.

Koptattam itt padokat,
szétszórtam tökmagokat.
Igen, ez volt az otthonom.
Barátok és törzshelyek
nem voltak még közhelyek.
Igen, ez volt az otthonom.

Kapaszkodnak a gyökerek, de a kezekben balta.
Döngetik a törzsemet, nem találok haza.

Fáj a lelkem, hogy el kell mennem,
Minden más lett, innen mennem kell.
Úgy fáj a lelkem, de el kell mennem,
Minden más lett, innen mennem kell.

Álmok, terhek, ünnepek
veled együtt elűztek,
pedig ez volt az otthonom.
Ballagok az utcámban,
hol felnőttem gyorsfuttában.
Igen, ez volt az otthonom.

Kapaszkodnak a gyökerek, de a kezekben balta.
Döngetik a törzsemet, nem találok haza.

Fáj a lelkem, hogy el kell mennem,
Minden más lett, innen mennem kell.
Úgy fáj a lelkem, de el kell mennem,
Minden más lett, innen mennem kell.


Ez a dal mondanivalója alapján hasonlít pár korábbi Bikini-szöveghez, hiszen a régi világ, a fiatalság, a gyermeki én felidézése és annak a jelennel való szembesítése még máshol is fel-felbukkan, például a Valahol Európában vagy A bárányok hallgatnak c. dalban. De az otthon már nem olyan, mint akkor, amikor a kevés fény sem számított, úgyis otthonnak érezték még valamikor az emberek a gyermekkor utcáit. Innen már el kell menni, csak mi tudjuk, milyen okok miatt. A zene nagyon ballagós, épp egy olyan utcához illik, ahol az ember általában felnő gyorsfuttában, és amit majd el kell hagynia, mert már minden megváltozott, hiába fáj. Nagyon jó a hegedű benne, a balta és a gyökér is, amolyan józsefattilás, hogy döntsd a tőkét, ne siránkozz, és hogy nagyon fáj. S természetesen hirtelen lesz vége, akárcsak a gyerekkornak.

A mennyország felé

Hadd gyújtsak fényt ebben a sötét világban,
Hadd öntsek pár csepp mézet a keserű pohárba.
Szeretetéhség hozott ebbe a csapdába.

Ez nem lehet az én életem,
a magány nem lehet a végzetem,
talán csak ebben az álomban létezem.
Segíts hát, hogy felébredjek!

Eltévedtem a mennyország felé félúton.
Az utat sajnos visszafelé már jól tudom.
Eltévedtem a mennyország felé félúton,
Az utat sajnos csak visszafelé, a sötétség felé,
a hazugság felé tudom.

Apró lánggal is hatalmas máglya gyújtható.
Hittem, hogy minden óceán átúszható.
Már nem hiszek, csak messze repülni volna jó.

Ez nem lehet az én életem,
a magány nem lehet a végzetem,
talán csak ebben az álomban létezem.
Segíts hát, hogy felébredjek!

Eltévedtem a mennyország felé félúton.
Az utat sajnos visszafelé már jól tudom.
Eltévedtem a mennyország felé félúton,
Az utat sajnos csak visszafelé, a sötétség felé,
a hazugság felé tudom.


A sejtelmes kezdést hirtelen D. Nagy Lajos még mindig 25 évvel ezelőtti hangja töri meg. Ez a folytatásbeli váltás egészen felüdít, ami meg utána jön, az sem hazuttolja meg magát, a visszhangoztatások, a szaxofon, a gitár, a szöveg együtt nagyon megköveteli az újrahallgatását ennek a dalnak. Pedig a legfrissebb tag, Lukács Peta írta! A szöveg és a zene nagyon illik az előző dalok gondolat- és érzésvilágába, a kilátástalanságról, a romlással, hazugsággal teli világról énekel, amely sajnos a manipulált világ sajátja, és még hibásak sem tudunk lenni. Látszólag. Hát eltévedtünk nagyon... De ezzel a dallal garantáltan a megfelelő mederbe sodródunk vissza.

Ki kell jutnom

Az emberi faj egy betegség, mely behálóz mindent,
elpusztítja a Földet. Ki kell jutnom innen!
Bármerre is nézek, programokat látok,
mindenkit lefuttatnak a vezérlőfájlok.

Szabadulni kéne már, letépni végre a láncot.
Le kellene rombolni az egész hazug világot.

Ki kattan be, ki töri fel most az ablakom,
minek rendel alá majd egy felsőbb hatalom.
Az emberi faj egy betegség, mely behálóz mindent,
elpusztítja a Földet. Ki kell jutnom innen!

Szabadulni kéne már, letépni végre a láncot.
Le kellene rombolni az egész hazug világot.


Ez a kemény rock mindig előbújik a Bikiniből, csak nagy-nagy kivétellel nem lehet elkapni, ilyen például a Nem lesz ennek jó vége c. album. De nem is azzal ikertestvér ez a szám, hanem a Rá se ránts c. dallal, amely egy kissé elfeledett albumnak, az Álomból ébredve címűnek egyik legjobbja. Nem hiába idéződött fel újra ez a dallam, ez a ritmus, hiszen az ilyet át kell menteni a jövő nemzedékének is. Szóval nem egészen igaz, hogy Peta miatt lett még rockosabb a Bikini, bár kétségtelen, hogy észrevehetően másabb a hangzás az ő érkezése óta, mintha minden jobban bizseregne és élettel telibb lenne.

Őrzöm a lángot

Őrzöm a lángot, de mondd el, kinek,
úgysem érti meg senki.
Legkevésbé az értené meg,
akihez kéne szólni.

Csak írom a dalt, de mondd el, kinek,
Úgysem érti meg senki.
Lehet-e még valaha normálisan
egy ilyen világban élni?

Apákba folytott érzések törnek elő a szívekben.
Apákba folytott érzések törnek elő most elemi erővel.

Fekete lyuk van a lelkemben,
Fekete lyuk van a lelkemben,
Nekem fekete lyuk van a lelkemben,
Egyre csak zuhanok, zuhanok a semmiben.

Fekete lyuk van a zászlón újra,
idézi bennem a múltat.
Állva kellene meghalni végre,
vagy elfeledni a múltat.

Őrzöm a lángot, de mondd el, kinek,
Úgysem érti meg senki.
Legkevésbé az értené meg,
akihez kéne szólni.

Kemény indítása ez a dal az új albumnak. A be-becsöppenő billentyű és az alapbasszus a szólógitárral együtt elképesztő, ennél jobban nem is rímelhet a szöveg a dallammal. A visszhangoztatások, az átvezetés, a tapsos ugrálást követelő ritmus mind-mind egy slágergyanús dallal ajándékozzák meg a lelkünket, s így a fekete lyuk betömődni készülődik, ami ezúttal nemcsak a zászlót bitorolja, hanem a szíveket is. Na meg az univerzumot.
Hogy kinek őrzik a lángot? Hát nekünk, igazságra és boldogságra vágyó, hétköznapi embereknek, fiataloknak és időseknek egyaránt! Aki érzi, az érteni is fogja.

Bikini: Őrzöm a lángot (2007)


A Bikini 2007-es albuma, az Őrzöm a lángot pár fokkal hangosabb, mint az eddigi albumok - szövegileg és zeneileg egyaránt. Néhány álomból ébredés után világító lámpásként a sötétebbik oldalra kalauzol bennünket, ahol angyali üdvözlet már csak elvétve akad. Az emberiség valahol egy útelágazásnál elvétette az irányt, és már csak szédül a sok körbe-körbe forgástól, az otthontalanság érzésétől, a magányos napoktól. Hogy van-e kiút ebből az állapotból, egyelőre nem lehet tudni. Amit tenni lehet, csak az, hogy tisztán, érthetően, olykor játékos iróniával szembesíteni magunkat a meztelen valósággal, kimondani, ami a szívünket nyomja, és mindezek ellenére, vagy éppen ezáltal tovább őrizni a lángot azok számára is, akik egyelőre a legkevésbé szeretnének mellette melegedni. Mert a nagy tüzek is mindig pici szikrákból születnek. Ezeket a dalokat nem elég hallgatni, meg kellene tudni hallani is a belőlük jövő kiáltást.