Őrzöm a lángot

Őrzöm a lángot, de mondd el, kinek,
úgysem érti meg senki.
Legkevésbé az értené meg,
akihez kéne szólni.

Csak írom a dalt, de mondd el, kinek,
Úgysem érti meg senki.
Lehet-e még valaha normálisan
egy ilyen világban élni?

Apákba folytott érzések törnek elő a szívekben.
Apákba folytott érzések törnek elő most elemi erővel.

Fekete lyuk van a lelkemben,
Fekete lyuk van a lelkemben,
Nekem fekete lyuk van a lelkemben,
Egyre csak zuhanok, zuhanok a semmiben.

Fekete lyuk van a zászlón újra,
idézi bennem a múltat.
Állva kellene meghalni végre,
vagy elfeledni a múltat.

Őrzöm a lángot, de mondd el, kinek,
Úgysem érti meg senki.
Legkevésbé az értené meg,
akihez kéne szólni.

Kemény indítása ez a dal az új albumnak. A be-becsöppenő billentyű és az alapbasszus a szólógitárral együtt elképesztő, ennél jobban nem is rímelhet a szöveg a dallammal. A visszhangoztatások, az átvezetés, a tapsos ugrálást követelő ritmus mind-mind egy slágergyanús dallal ajándékozzák meg a lelkünket, s így a fekete lyuk betömődni készülődik, ami ezúttal nemcsak a zászlót bitorolja, hanem a szíveket is. Na meg az univerzumot.
Hogy kinek őrzik a lángot? Hát nekünk, igazságra és boldogságra vágyó, hétköznapi embereknek, fiataloknak és időseknek egyaránt! Aki érzi, az érteni is fogja.