Csak egy szokásos napnak indult,ugyanúgy, mint a többi,
de már nélküled, igen, nélküled.
Úgy hazudnám azt, hogy ennyi,
hogy nem hiányzol,
pedig nagyon fáj, irtózatosan fáj.
Azt mondtad, hogy tévedés volt ez az egész,
hogy legyünk barátok, de nem érted, nekem ez kevés.
Ez volt életem legmagányosabb napja,
Ez volt életem legmagányosabb napja...
Ez egy primitív szerelmes dal,
de majdnem belehaltam,
olyan kicsi voltam, olyan védtelen.
Te beszálltál egy idegen fickó kocsijába,
És én vártalak (én, hülye), hiába vártalak.
Ez volt életem legmagányosabb napja...
És mégsincs vége! Kár is lett volna ilyen gyorsan feltenni a pontot az i-re, hiszen az albumnak az egyik legjobb dala maradt volna ki. Hát ez egy hihetetlen dal, olyan, mintha az összes Bikini benne lenne. Miután sikerült reményt találnunk a kinti világban, belül kezdődik minden elölről... Ahogy egyszerre hallom a basszusgitár ismétlődő motívumait és a billentyű lépkedéseit, egyre inkább azt érzem, hogy annyira könnyű, de mégis valamitől nagyon, de nagyon súlyos. Egyszerű refrén, szinte csodálkozunk, hogy hogy is lehet ennyi az egész. Ugyanúgy, mint annál az egyszerűnek tűnő mondatnál, hogy "Ezt nem tudom másképp mondani: szeretlek". De a folytatás megadja a választ. Szinte összeszorul a szívünk, ahogy hallgatjuk, hogy mennyire a valóság, lecsupaszítva, semmi szimbolizálás, semmi burkolt kifejezés, mint ahogy az érzelmekkel általában bánni szokás, ez egyszerűen a készlet által felkínált darabokból lett összerakva, mert tényleg nem tudjuk másképp mondani, csak így, egyszerűen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése