Rossz idők

Poros úton járok, messze még a cél,
Néha könnyezem, mikor szembe fúj a szél.

Zene szólt itt régen, most lőpor füstje száll,
És az én időm, tudom lassan már lejár.

Tele már a csizmám, a szívem is nehéz.
Sok az indulat, és a józan ész kevés.

Ahová csak nézek, elvadult a táj.
Mindent elborít, ez az átkozott viszály.

Hol van már a májusi karnevál? Hol van már a hajdani utcabál?
Hol vannak az angyali arcú nők?
Valahogy újra meg újra jönnek a rossz idők.

Poros úton járok, kiégett réteken.
Hova tűnt a dal, hova tűnt az értelem?

Aki bújt az elbújt, baljós a láthatár,
És a csillagunk, ahogy mondják, rosszul áll.

Hol van már a májusi karnevál? Hol van már a hajdani utcabál?
Hol vannak az angyali arcú nők?
Valahogy újra meg újra jönnek a rossz idők.

Bródy János ezúton sem okozott csalódást, a szöveg ugyanis neki köszönhető, és hát nem nagyon leplez semmit, lehet sejteni, hogy melyik is az a májusi karnevál, mit borított be a lőpor füstje, milyen utakon járunk épp a dal hallgatásakor, és mik vagy éppen kik az okozói a rossz időknek... A zene teljesen illeszkedik a tanácstalanság és tehetetlenség melankolikus érzéséhez, amolyan elszomorodás és sóhajokkal teli helyzetelemzés érezhető ki belőle. Nagyon szép dal, lágy és őszinte.