Ha október, akkor Josefina

Szombat. Josefina. Bikini. Koncert.

Csütörtök délután. Helyfoglalás telefonon. Négy fő. Jegyváltás helyszínen.
Péntek este van. Mennénk már bulizni. Vajon Peta játszik-e? Még egyet alszunk.
Délelőtt jöttek a szülők. Délután nagyival állatkertbe mentünk. Estefelé pizzáztunk is egyet. Nagyi otthon maradt nélkülünk. Mi négyen nekivágtunk végre!

Túl hamar odaértünk a rockfészerhez. Még félórát álltunk a hidegben. Aztán bent vagy két órát. Majdnem elaludtunk nővéremmel a füstben. Söröztünk, hogy teljen az idő. Aztán fél 11 körül elkezdődött.
És rögtön kiment az álom a szemekből, megbocsátottuk nekik a várakoztatást, mert amúgy is tudni kell, hogy ha késnek, sétáló galamb mosolya arcomon, arcunkon, és hirtelen elfelejtünk mindent, mert elszabadul a pokol, ahogy a húrok közé csapnak, félszegen-részegen, és mi csak ülünk és nézzük, hogyan kavarnak a zajos kocsmából és a sörfelhőkből jókedvet, mámort, zuhanást, hogy a végén már tényleg mindenki úgy táncoljon, ahogy énekelnek, és nézem, hogy minden mozdulat ismerős, minden mosoly, minden hang, ismerős, de nem megszokott, nem unalmas, hanem belénk ivódott, bennünk élő, mozdulatainkban rejtőző, s mintha nem hinnénk a szemünknek, szünet után oda megyünk a színpad elé, hogy győződjünk meg róla, valóban az van-e, amit gondolunk, és tényleg az van, bár kicsit talán mégis megszokott, de azért az van, és szeretjük, és most már nekünk is szólnak a pillantások onnan a színpadról, s az sem baj, hogy nem olyan tökéletes minden, mint szokott lenni máskor máshol, mert Dénest elcsábítja egy üdvözlő kéz, és Lojzi kell szóljon, hogy már játszania kellett volna, de ez még belefér, hiszen az ilyen kis letérők közelebb hozzák őket, és az is kiderül, hogy azért mindennek ellenére véresen komolyan veszik ezt a fellépést is, és vicc is kerül bele a konyhaszekrény felborulását imitáló billentyűjátékkal á la Viasz, amelyet Lajos kívánságára mutat be nekünk, miután Lojzi rátenyerel a szintire, és Peta is bekapcsolódik a gitárjával, kedvesen mosolyog, majd ordít, hogy "üsd meg!", mert nincs mikrofonja, de mi besegítünk, és csak tombolunk, ordítunk, mint egy könyvből kitört szóáradat, amely unja az utolsó pontot, a hátsó borítót, de leginkább a fojtogató szabályos tördelést.