A végén egyáltalán nem bántam, hogy a múlt csütörtökön egyedül vágtam neki a Félszigetnek. Senkinek nem volt kedve vagy ideje, hogy eljöjjön, de én úgy döntöttem, nem hagyhatom ki a Bikini-koncertet, már rég nem láttam őket színpadon, és hiányoztak nagyon. Igaz, a délután kicsit unalmas volt, összefutottam egypár ismerőssel, de annál több nem nagyon történt. Alig vártam, hogy eljöjjön már a fél 9, mert éreztem, nem fog csalódás érni. És mennyire igazam volt! A koncert percre pontosan kezdődött, végighallgattam kedvenc dalaimat (A férfi megy, a nő marad, Katica, Könnycsepp a mennyekből és az összes többi), közben Lojzi is észrevett, és üdvözölt a színpadról. :) Gondoltam, utána odamegyek hozzá, már rég nem láttuk egymást, üdvözlöm, de nagy volt az autogramokért ácsorgó tömeg, ezért jobbnak láttam, ha most mégsem zavarom őket. Nem tudom, de én úgy képzelem, ilyenkor már elég fáradtak ahhoz, hogy ne sok kedvük legyen az ostromló rajongókhoz. Álltam a kerítés mellett, ami elválasztott a VIP-területtől, nézegettem a koncert alatt készített fotókat, s egyszercsak Makovics Dénes kiszólt: "Kislány, fényképet akarsz készíteni?" - "Igen." - "Kivel, D. Naggyal?" - "Nem, Lojzival." - "Akkor gyere, odaviszlek!" - Máris intett a kapus fickónak, hogy engedjen be: a lakat lehullott, és én már mentem is Dénessel a sátor felé, ahol Lojzi éppen ült a padon, és húzta fel (vagy le?) a cipőjét. Felnézett, elmosolyodott, megpusziltuk egymást, mondta, hogy már a koncerten észrevett. Dénes felajánlotta, hogy lekap minket, majd miután ezzel is megvoltunk, kimentünk a sátorból, és beszélgettünk egy keveset az új albumról. Most is nagyon kedves volt, látszott, hogy nemcsak tetszelgésből mosolyog. És nincs elszállva a sikerektől, "normális" ember ő is.Szeretem az ilyen ritka pillanatokat, mert valósággal feltöltődöm tőlük. Mert kiderül, hogy még vannak jó emberek a nagyvilágban.
És lassan arra is rájöttem, hogy miért szeretem a Bikinit: mert sok dalban megtalálom az önmagam felé vezető utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése