Mindenki a (gazdasági) válságról beszél, és az embernek az az érzése, hogy hirtelen zúdult ránk ez az egész. Pedig nem egyik pillanatról a másikra jutottunk el idáig, kemény munkába került, amíg sikerült kitaposni ezt az utat. Vannak, akik már legalább húsz éve figyelmeztetnek, hogy ez lesz, ha nem vigyázunk. Mert "benzingőzben robog a jövő felém", "ez az út biztos a pokolba megy", és "mintha a cél csak az volna, ki jut előbb a pokolba". "Eltértünk a céliránytól", s "az igazat nagyítóval kell keresni".
"Magas a láz, csak a színvonal alacsony." - énekelte '92-ben a Bikini, és azóta egyre alacsonyabb. Azóta egyre hangosabban szól a zene, fenyegetőbben fogalmaznak a sorok, de sajnos "legkevésbé az értené meg, akihez kéne szólni", mert "őrülteknek beszélek, kik nem is figyelnek rám". A farkas a fogát feni, a bárányok pedig csak hallgatnak, és örülnek, hogy "nincsenek a fűtől eltiltva", hogy egy olyan világban élnek, ahol "mindent szabad, ami nem tilos". Amiből persze az lesz egy idő után, hogy "túl sok dudás fújja, mint a félnótás", és "mindenki mindenki ellen", majd egyszer csak ott találják magukat a világ végén, a valóság-állomáson, ahol "minden törik és minden ráz", s ahelyett, hogy megtorpannának legalább, mert érzik ők is, hogy a sapka rászorult a fejükre, mennek tovább ugyanabba az irányba, drágán adnak, és olcsón vesznek, mert hiszik, hogy "van másik világ, ami adható, az kapható". Közben mondogatják azért csendben magukban, hogy "nem lesz ennek jó vége", és hogy talán "túl sok már a jóból", meg kellene pihenni, de mindig jön valaki, aki ilyenkor elkiáltja magát, hogy "rá se ránts!", így folytatják a zuhanást a semmibe, hiszen "miért mindig csak én legyek a jó"? Majd a magát elkiáltóról is kiderül, hogy az oroszlán helyett ez is csak egy újabb tigris, hogy "a cirkusz, az ugyanaz", és ideje lenne felébredni az álomból, vagy legalább szakadjon el a film, de nem, a remény még mindig ott motoszkál valahol, hogy "happy end-del is véget érhet, és tapsolni is szabad". Hát megjön újra a délibáb, minden évben ott az utcabál, ahol "önfeledten szédül a nép", nem szól szájuk és nem fáj fejük, mert "aki nem lép egyszerre, rátapos az eszmére". Végül rájönnek: most tényleg nagyon eltévedtek a mennyország felé félúton, és ideje lenne "lerombolni az egész hazug világot"! Mégsem háborognak, pedig egy egész világ dőlt össze bennük, tisztán látják, hogy "nincsenek hősök, sem angyallegendák", hogy elvesztek "sötét erdő kellős közepén". De vajon ki fogja őket "meglelni, tiszta ágyba fektetni"? Van remény ott, ahol "az alagút végén festett a fénysugár"? Tényleg nem hagy kiszállni a gép?
"Szabadulni kéne már, letépni végre a láncot!"
"Magas a láz, csak a színvonal alacsony." - énekelte '92-ben a Bikini, és azóta egyre alacsonyabb. Azóta egyre hangosabban szól a zene, fenyegetőbben fogalmaznak a sorok, de sajnos "legkevésbé az értené meg, akihez kéne szólni", mert "őrülteknek beszélek, kik nem is figyelnek rám". A farkas a fogát feni, a bárányok pedig csak hallgatnak, és örülnek, hogy "nincsenek a fűtől eltiltva", hogy egy olyan világban élnek, ahol "mindent szabad, ami nem tilos". Amiből persze az lesz egy idő után, hogy "túl sok dudás fújja, mint a félnótás", és "mindenki mindenki ellen", majd egyszer csak ott találják magukat a világ végén, a valóság-állomáson, ahol "minden törik és minden ráz", s ahelyett, hogy megtorpannának legalább, mert érzik ők is, hogy a sapka rászorult a fejükre, mennek tovább ugyanabba az irányba, drágán adnak, és olcsón vesznek, mert hiszik, hogy "van másik világ, ami adható, az kapható". Közben mondogatják azért csendben magukban, hogy "nem lesz ennek jó vége", és hogy talán "túl sok már a jóból", meg kellene pihenni, de mindig jön valaki, aki ilyenkor elkiáltja magát, hogy "rá se ránts!", így folytatják a zuhanást a semmibe, hiszen "miért mindig csak én legyek a jó"? Majd a magát elkiáltóról is kiderül, hogy az oroszlán helyett ez is csak egy újabb tigris, hogy "a cirkusz, az ugyanaz", és ideje lenne felébredni az álomból, vagy legalább szakadjon el a film, de nem, a remény még mindig ott motoszkál valahol, hogy "happy end-del is véget érhet, és tapsolni is szabad". Hát megjön újra a délibáb, minden évben ott az utcabál, ahol "önfeledten szédül a nép", nem szól szájuk és nem fáj fejük, mert "aki nem lép egyszerre, rátapos az eszmére". Végül rájönnek: most tényleg nagyon eltévedtek a mennyország felé félúton, és ideje lenne "lerombolni az egész hazug világot"! Mégsem háborognak, pedig egy egész világ dőlt össze bennük, tisztán látják, hogy "nincsenek hősök, sem angyallegendák", hogy elvesztek "sötét erdő kellős közepén". De vajon ki fogja őket "meglelni, tiszta ágyba fektetni"? Van remény ott, ahol "az alagút végén festett a fénysugár"? Tényleg nem hagy kiszállni a gép?
"Szabadulni kéne már, letépni végre a láncot!"
