2011. október 7., péntek

Trükkös tükör






Fotó: Vértes György (bal), Fülöp Csaba (jobb)
Katt a képre, hogy még nagyobb legyen!

2011. szeptember 27., kedd

Viszlát ZP!

A szeptember 18.-i tüntetés ellenére mégiscsak bezárják a budapesti Zöld Pardon szórakozóhelyet. Annyi nagyszerű koncert, annyi feledhetetlen élmény fűzi a fiatalságot ehhez a helyhez, hogy csak reménykedni tudtunk, hogy nem következik be a legrosszabb. A remény elszállt, akárcsak az illúziók, így marad a szomorú tény: a Műegyetem szomszédsága többé már nem lesz hangos a kora tavasztól késő őszig zajló koncertektől.
A próbálkozás egyébként nem új keletű, hiszen már a korábbi években többször is felmerült a szórakozóhely beszüntetésének gondolata, főleg a közelben lakók panaszkodásai miatt. Így volt ez 2008-ban is, azon a feledhetetlen délutánon, amikor két barátnőmmel együtt hirtelen ZP-pártoló bulis csajokká vedlettünk át a Blikk oldalán. Persze mondanom sem kell, hogy a közölt hírnek fele sem igaz, hiszen nemhogy az életkorainkat nem találták el, de abban is nagyot tévedtek, hogy "évek óta törzshelyünk a ZP". A kedves újságírók talán álmukban sem gondolták volna, hogy a nagy budapesti forgatagban három olyan lányt sikerült elkapniuk, akik egyszer-kétszer voltak addig a Zöld Pardonban, ráadásul nem is magyarországiak. Ehhez még az is hozzájön, hogy fogalmunk sem volt, hogy idős bácsikák és gyerekes anyukák felháborodására koccintunk és mosolygunk önfeledten a kamerába azzal a félvállról történő beszólással, hogy "Pardon, csak mulatunk!" Szóval vigyázni a bulvársajtó szippantójával, de szó mi szó, végül is mi akkor kiálltunk a ZP mellett. És akkor nem is zárták be. Pedig nem is bikiniben voltunk...

2011. szeptember 9., péntek

Zenei relikvia kiállítás

Bikini-nyomat a székelyudvarhelyi matricagyárból (1990)
Igazi rocktörténeti csemegét tartogat az érdeklődők számára a Roland és a Campona. Szeptember elseje és tizenegyedike között ugyanis hazai vonatkozású, zenei relikvia-kiállítás nyílik a bevásárlóközpontban. A közel 80 négyzetméteres helyiségben a hazai zenei élet kiválóságainak személyes tárgyaiból, hangszereiből állítottak össze egy csokorra valót a szervezők.

A kiállításon elsősorban a szeptember 10-én és 11-én megrendezésre kerülő Magyar Dal Napja fellépőihez kötődő relikviák kerülnek kiállításra. Így többek között megtekinthető lesz az Irigy Hónaljmirigy első szintetizátora, egy Roland XP-50-es. Kiállításra kerül továbbá a Republic zenekartól kapott dalszöveg, Cipő kézírásával. De lesznek egyedi tárgyak a Bikini és SP felajánlásában is.

A kiállított tágyak között ott lesz a jelenleg öt fővel koncertező 100 Folk Celsius tragikusan fiatalon elhunyt tagjának, Torontáli Istvánnak egyedi basszusgitárja is. A falakon magángyűjteményből származó, kézjegyekkel, aláírásokkal ellátott plakátokat és fényképeket láthatnak; többek között Santana vagy Steve Lukather autogrammjával. Az érdeklődők megcsodálhatják azt a Roland VP-330-as Vocodert is, amely Demjén Rózsié volt és szinte valamenyi V’Moto-Rock koncerten szerepet kapott.

A kiállítás 10 napja során egy rocktörténeti tárlatot is megtekinthet, aki ellátogat a Camponába: az LGT és a Roland hangszerek párhuzamos történelmében kutakodhatnak az érdeklődők, archív fotók és legendás hangszerek társaságában.

A kiállítás vélhetően legtöbb érdeklődést kiváltó különlegessége az a gitár lesz, amely a legendás LGT alapítótag, Barta Tamás tulajdona volt.

A terem középpontjában pedig egy kizárólag erre az alkalomra összeállított LGT próbaterem lesz látható, amelynek keretében a 2007-es Sziget Fesztiválra készülő zenekar próbáinak helyszínét idézik meg a szervezők.

(Forrás: Roland Hangszerek Facebook oldala)

2011. augusztus 31., szerda

Tudósítás 2012-ről

Igencsak nagy a készülődés a jövő év februárjában sorra kerülő 30. jubileumi koncertre! A plakát terve már folyamatban van, az első változatot meg is tekinthettük a Facebookon, ahol ugyancsak hírt kaphattunk Maróthy György nemrég elindított blogjáról.
Ez a blog azért is érdekes, mert létrehozója fogja megírni azt a Bikini-könyvet, amely szintén jövőben, remélhetőleg tavasszal kerül a könyvesboltokba. A blog pedig nem másról fog szólni, mint erről a készülő, az együttes 30 évét felölelő könyvről. Maróthy György mellesleg már jártas ezen a téren, hisz ő volt az is, akinek a tollából megszületett 1997-ben a Bikini c. könyv.
Érdemes lesz tehát követni az oldalt, akárcsak a Facebook Bikini együttes falát, ahol az ősz koncertzajától mentesebb időszakában frissebbnél frissebb hírekkel látnak el bennünket a 2012. február 18-án megrendezésre kerülő óriásbuliról.

2011. július 25., hétfő

Mozgó butik a koncerteken

új pólómban feszítek a Hargita tetején :)
Augusztusban néhány koncert erejéig mozgó butik kíséri el a zenekart a helyszínekre, hogy a rajongók végre helyben hozzájuthassanak az eddig csak internetről megrendelhető bikinis tárgyakhoz. Aki teheti, használja ki ezt a ritka alkalmat, és gyűjtsön be pólókból, bögrékből, esőkabátokból, tollakból eleget, akár azok számára is, akik nem lehetnek ott a koncerten. Nekem személy szerint a 2007-es jubileumi koncerten vásárolt filctollam még mindig ír, szóval már csak ezért is megéri! :)

Íme a helyszínek és időpontok, ahol lehet bazározni:
augusztus 5, 18.00 óra CSONGRÁD
21.00 óra BEREKFÜRDŐ
augusztus 7, 20.00 óra TISZAÚJVÁROS
augusztus 12, 20.00 óra GALÁNTA (SK)
augusztus. 14, 21.00 óra GYOMAENDRŐD
augusztus 18, 21.30 óra TAPOLCA
augusztus 20, 20.00 óra SIKLÓS
szeptember 2, 20.15 óra BUDAPEST - ZÖLD PARDON

És hogy mik közül lehet válogatni és mennyiért? Lássuk csak!
BIKINI toll 300 Ft
Hímzett női pólók BIKINI felirattal 1450 Ft
Hímzett és BIKINI fotóval is ellátott női pólók 1900 Ft
BIKINI fotóval ellátott férfi pólók 1900 Ft
BIKINI esőkabát 1600 Ft
BIKINI övtáska 900 Ft
BIKINI baseball sapka 1100 Ft
BIKINI bögre 950 Ft
BIKINI kulcstartó 500 Ft
BIKINI öngyújtó 200 Ft
BIKINI fejkendő 700 Ft
BIKINI kereplő 580 Ft
BIKINI felfújható integető kéz 450 Ft
BIKINI tapsoló rudak 450 Ft

Minden van több színben és méretben is.
AKCIÓ! Az első 10 vásárló BIKINI öngyújtót kap ajándékba.

EZEK AZ ÁRAK KIZÁRÓLAG A HELYSZÍNI VÁSÁRLÁSRA VONATKOZNAK!

2011. június 27., hétfő

2011: az új album éve

Az elmúlt időszakban egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem volt alkalmam ellátogatni ide, és frissíteni, aktualizálni a blogot, úgyhogy ezúttal megpróbálom pótolni a mulasztásokat. Mivel minden rosszban van valami jó, így természetesen ebben is van: legalább volt alkalmam többször is végighallgatni az új albumot, elmélázgatni a szöveg- és dallamvilágon, és most úgy érzem, menthetetlenül megérett az idő egy kis lemezkritikára. :)

Az utóbbi időben rengeteg kritikus és véleményező vette górcső alá a Bikini új albumát, az Elmúlt illúziókat: volt, aki nem sok újat látott az alkotásban, volt, aki viszont az együttes pályafutásának legjobbjaként emlegette az albumot. Hogy melyiknek van igaza, rajongóként nem nehéz eldönteni, de talán egy kívülállóbb, ám a Bikini stílusát, világlátását kedvelő hallgató is aláírná, hogy az Elmúlt illúziók sokkal több figyelmet érdemelne, mint amennyit az interjúk és tévészereplések lecsengése után ténylegesen kap. Abban is van igazság, hogy sok az ismétlődő "bikinis" motívum az albumon, de ha azt vesszük, minden együttes új albumánál megfigyelhető ugyanez az önismétlés, sőt elég sokan teljesen beleesnek ebbe a csapdába, míg végül már az elvakult rajongók sem tudják kimenteni őket onnan. Nem így a Bikini esetében. Ha ugyanis megfigyeljük, minden új Bikini-album végighallgatása után az ismerős stílus ellenére mégis olyan érzésünk támad, mintha teljesen újat hallanánk, az előző albumnál sokkal összetettebbet, másabbat, jobbat. Mármost az az együttes, aki minden új lemezzel át tudja ugrani előző önmagát, igazán kiérdemli az odafigyelést.
De hogyan sikerül ez nekik?
Először is mindig az aktuális társadalmi életből merítenek anyagot. Nem nosztalgiáznak, nem arról énekelnek, hogy milyen jó is volt illúziókkal telten éldegélni, hanem egyszerűen, csupaszon kimondják a valóságot: elmúlt minden illúzió. És kész. Hogy miért? Tessék gondolkozni!
Másodszor, mindig kiérezhető a fő hangsúly a lemezen: van, amikor a szerelem (pontosabban a reménytelen, viszonzatlan, fájdalmas szerelem) kerül a középpontba, máskor viszont az élet egyéb problémái, a kiszolgáltatottság, a megélhetési gondok, a világok közti szakadékok, az élet nagy misztériuma jelentik az elsődleges mondanivalót. Az új albumon is ez a helyzet. Annak ellenére, hogy a sort olyan szerelmes dalok is gazdagítják, mint például a Sohase felejts el vagy a Szép vagy, ezek végül mégis jól hallhatóan alulmaradnak a nagy művekhez képest - értem ez alatt az Adjon az ég, Elmúlt illúziók, Az őrtoronyból vagy A végtelen lába előtt című dalokat.
Harmadszor mindig becsempésznek egy vadabb, rockosabb számot a sorba, és szóljon az akár ivászatról - mint ez esetben Az utolsó pohár -, akár a szabadság illúziójáról (mint az előző lemezen a Minden úgy történt), ugyanúgy felpörgeti és darabjaira zúzza az egész lemezt.
Negyedszer mindig feldobják valami újdonsággal az alkotógárdát. Hol Katona László, hol Bródy János csapódik oda D. Nagy Lajos és Jantyik Zsolt mellé szövegírni, a zeneszerzésben Lojzinak mostanra már hű társa lett Peta, de ami a legnagyobb újdonság a 2011-es lemezen, az az utolsó dalban felcsendülő gyermekkórus. És habár a Pink Floyd-nak hamarabb eszébe jutott ez a megoldás, A végtelen lába előtt c. dal talán nélkülük is ugyanilyen lenne, mert egyszerűen nem lehet elképzelni másképp.
Ötödször, az újításban mindig tudják tartani a mértéket. Nem hoznak gyökeresen újat, olyat, ami idegen a Bikini világától. Meg egyébként is, a gyerekkórus és a nagy balladák annyira erősek, hogy nyugodtan belefér egy kis önidézés, de még a Guantanamera-szerű dallam is - elvégre a posztmodern 21. században élünk, ahol bármilyen nemű alkotás szinte már elképzelhetetlen az elődökre való visszakacsingatás nélkül. Az meg, hogy a Sohase felejts el egy másik nagy sikerű dalra, a Könnycsepp a mennyekből címűre játszik rá, semmit nem von le létjogosultságából. Sőt, személy szerint nekem az lett az egyik nagy kedvencem az albumról. Azért-e, mert a dallama hasonlít az előbb említett daléhoz, vagy éppen ennek ellenére, ki tudná megmondani... Mint ahogy arra sem lehet megnyugtató választ adni, hogy az eddigi boncolgatás mennyire állja a sarat, és vajon tényleg ilyesmik miatt szeretjük-e az új lemezt, vagy teljesen más oka van ennek.
Végül is, ha úgy vesszük, épp ez a megfogalmazhatatlanság a zene varázsa. És a Bikinié.

2011. április 2., szombat

"Minden nap egy új dallam" - interjú Lojzival az Udvarhelyi Híradóban!

Lassan már három évtizede annak, hogy Németh Alajos (Lojzi) basszusgitáros és Nagy Feró énekes megalapították a magyar rocktörténet egyik legsikeresebb zenekarát, a Bikinit. Azóta sok minden változott, többek között az énekesi posztot D. Nagy Lajos vette át, akinek jellegzetes hangja az együttes védjegyévé vált. Olyan nagy slágerek fűződnek nevükhöz, mint amilyen a Közeli helyeken vagy a Mielőtt elmegyek, a Bikini mégsem maradt meg a nosztalgiázásnál. Legújabb albumuk idén márciusban jelent meg, a tíz vadonatúj dal pedig méltó társa az eddigi nagy sikerű alkotásoknak. Az új lemezről és az együttes eddigi életéről Lojzival beszélgettünk.

Székelyudvarhely, 2011. 04. 01.

Az interjú ITT tekinthető meg. Jó olvasást hozzá!

2011. március 14., hétfő

Bikini-kvíz a Facebook-on

Kicsit untam magam... De az igazi ok, hogy már nagyon hiányoznak a jól megszokott koncertek, ezért a Facebook-on készítettem egy Bikini-kvízt. Jó szórakozást hozzá! :)

2011. március 13., vasárnap

Egy kis gyűjtemény

Akinek még nem sikerült beszereznie az új albumot, az néhány dallal máris pótolhatja a hiányt, ha ellátogat a youtube-ra, és rákeres az "Elmúlt illúziók" albumra. (Hiába, az internet megállíthatatlan.)
Ugyanakkor egy interjút is találni az RTL Klub Reflektor c. műsorában.
Közben pedig lement az első lemezbemutató koncert Debrecenben, és a Facebook lelkes Bikini-rajongóitól már azt is tudni, mi szerepel a koncertprogramban. Íme:
Adjon az ég, Izzik a tavaszi délután, Dolgozni ne kelljen, Katica, Elfogynak szavaim, Mondd el, Szép vagy, Őrtoronyból, Elmúlt illúziók, Nehéz a dolga, Az utolsó pohár, Őrzöm a lángot, Legyek jó, Repülök, Mennyország felé, Ki visz haza, Mielőtt elmegyek.

Az új albumról pedig hamarosan lesz szó itt is, máshol is, egy rendhagyó történelemóra keretén belül. Szóval ez csak a kezdet, visszatérek még. :)

2011. március 7., hétfő

Új dalok a rádiókban!



Végre volt szerencsém belehallgatni néhány új dalba, és szerintem sokak számára nem mondok meglepő dolgot, ha azt állítom, hogy egyszerűen zseniálisak! Természetesen a lemez agyonhallgatása még csak ezután következik, de már ennyiből kitűnik, hogy az örök szerelem mellett a mélyen szántó, elgondolkodtató, életről és halálról, emberségről és emberiségről való töprengések dominálnak az új lemezen.
Per pillanat körvonalazódik bennem a gondolat, főleg Lali király műsora után, hogy talán mégsem kellett volna ennyire intelligens lemezt készíteni. Gondolok itt a műsorban elhangzott "há húszban mi vót?", cseppet sem humoros konnotációjú, hanem sajna teljesen őszinte kérdésre. (Az 1241-re már szégyellek is kitérni.) Végül is, ha ezt vesszük, a cím nagyon is találó: Elmúlt illúziók. Na meg Adjon az ég...

2011. január 20., csütörtök

Mit tudunk már az új Bikini-lemezről?

1. Márciusban jelenik meg.
2. Már szinte teljesen elkészült, és jövő hétfőn a zenekar átadja a kiadónak.
3. A dalok zenéjét Németh Alajos és Lukács Peta szerezte.
4. Szövegírók: Németh Alajos, D. Nagy Lajos, Jantyik Zsolt, Nagy Feró
5. A lemez címe: Elmúlt illúziók - a címadó dal egyik szerzője Nagy Feró.
6. További dalcímek többek között: Fenn az őrtoronyban, Az utolsó pohár, Emlék, A végtelen lába előtt
7. A végtelen lába előtt c. dalban a Kodály Zoltán Zeneiskola vegyeskara is hallható lesz.
8. A rajongók már tűkön ülve várják az album megjelenését!

Mivel a zenekar legközelebbi koncertjére csak február végén kerül sor Gyulán,(azóta kiderült, hogy előtte lesz még egy koncert Budapesten is), ezért a hiányt bepótolandó és a Bikini együttes dal-, valamint szövegvilágát elmélyítendő olvasgassuk a Vendégkönyvet és Gábor Bálint írásait a balintbeckett.blogspot.com oldalon! És csatlakozzunk a Facebookon a Bikini zenekar rajongói oldalhoz. :)