A Juventus Rádió egész napos magyar zenével és magyarországi előadókkal, zenészekkel folytatott beszélgetésekkel ünnepli a Magyar Dal Napját ma, szeptember 13-án. A délelőtti órákban így többek között Lojzi is kifejthette véleményét ezzel az országos méreteket öltött, szimbolikus megmozdulással kapcsolatban. Magyarország-szerte ugyanis 22 színpadon lépnek fel különböző magyar zenekarok annak érdekében, hogy felhívják az emberek figyelmét a magyarul, vagyis anyanyelven történő zenélés fontosságára - és nemcsak. Az interjú során a külföldi befolyások, a "Nyugat" térhódításának jó és rossz hatásairól is szó volt, majd a fiatal vagy pályakezdő zenészeknek a 21. századi, nem túl könnyű helyzetére tértek rá. Mint kiderült, mindkét téma kétoldalú, és ördögi körökkel van tele.
A külföldi, főként angol nyelvű zene beáramlása kivédhetetlen, viszont nem is kell megkerülni azt. Korábban egy másik rádióban egy filmrendezővel készített interjúban az volt a téma, hogy mennyire lehet és mennyire kell kikerülni a magyar filmiparban Hollywoodot. A rendező (nem emlékszem a nevére) válasza az volt, hogy mindkét véglet rossz: az is, hogyha túlságosan ragaszkodunk az amerikai elvárásokhoz, de az is, ha teljesen semmibe vesszük azokat. Hollywoodot nem lehet megkerülni, de nem is szabad, hiszen valamikor onnan indult minden; amerikai filmet viszont csak egy amerikai rendezőnek szabad csinálnia, egy magyar rendező engedje be a magyar kultúrát is a filmjeibe. Ugyanez van a zenében is: ahogy Lojzi is kifejtette, a nagy áttörés a zene világában Beatles és társainak köszönhető, és ezt nem szabad elfelejteni. Ugyanakkor ez korántsem azt jelenti, hogy egy másik országból jövő művész csak angol nyelven érvényesülhet, sőt hogyha arról a közegről van mondanivalónk, amelyben élünk, akkor azt olyan módon kell megtennünk, hogy elsősorban azok értsék meg, akik osztoznak ebben a sorsban. A magyar zene tehát elsősorban a magyar közönséghez szól, és ezt kellene figyelembe vennie a médiának is: rádióknak, televízióknak, kiadóknak. Nem kell kiszorítani a külföldieket sem, de ami az itthoni és külföldi zene arányát illeti, ha a Lojzi által felvetett 50-50%-os megoszlás elérhető lenne, az már nemcsak hogy ideális, hanem egész reális lenne.
Egyébként nemcsak a művészet küzd a globalizációval, hanem a tudomány is. Hogyha valaki tudós akar lenni, az első dolog, amivel szembesül, hogy az angol nyelv nélkül nemhogy nem tud előbbre haladni, hanem el sem tud indulni a pályán, és nem egyszerűen azért, mert manapság a legtöbb doktori iskolába való bejutás követelményei között ott van a legalább középfokú angol nyelvtudás, hanem mert bármilyen témába is fogjon, az előzményeket, amire támaszkodnia kell neki is, szinte kizárólag angolul találja meg. Ez, hasonlóan a zenéhez vagy a filmművészethez, annak köszönhető, hogy a piacnak a tudományos életben való megjelenése először Amerikában történt meg, így a mércét azóta is ott állítják fel. Ezen változtatni már nem lehet, azonban nem szabadna teljesen elangolosítani a magyar tudományt. Az rendben van, hogy a világ különböző tájairól érkező tudósok egy konferencián angolul fognak előadni, és szuper, hogy tényleg van egy olyan nyelv, ami ilyen esetekben közvetítőként tud funkcionálni, de miért kell mondjuk egy évzáró konferenciát, ahol kizárólag magyar doktoranduszok adnak elő, szintén angolul tartani? Másrészt pedig akárcsak a művészetek, a tudomány is hadd szóljon a magyar közönséghez is! Hány olyan téma van, amelyben egyszerűen nem lehet kapni magyar nyelvű könyveket, mert még a magyar szerzők is angolul publikálnak? És a nyelvészetben az angol nyelvről majdhogynem többet tudunk, mint a magyarról. Szóval ezen a téren sem lehet és nem is kell megkerülni a "Nyugatot", de legjobb lenne itt is az aranyközépút, különben lassan odakerülünk, mint annak idején Kazinczyék, hogy magyarító mozgalom elindítására kényszerülünk a hiányos magyar szaknyelv megfelelő szintre emelése végett...
Ami a pályakezdők helyzetét illeti, ezen a téren sem rózsás a kép. A túlzsúfoltság mellett az is problémát jelent, hogy a média inkább kíváncsi a hírhedt celebekre, mint a tehetséges emberekre, s így valósággal vért kell izzadniuk ahhoz, hogy az ő hangjuk is hallható legyen. Lojzi jól fogalmazott: a közönség számára csak az létezik, ami a rádióban és tévében megjelenik, így ezeknek a közvetítő közegeknek hatalmas a felelősségük abban, hogy minőséget is kapjunk, és ne csak mennyiséget. Az, hogy a palettán feltűnő rengeteg pályakezdő sokszor csak olyan klubokba szorul, ahol pár tíz ember fordul meg, sajnos nem kizárólag a színvonalról árulkodik. (Jó példa erre a BarbaraCafé.) Lehet valaki iszonyúan tehetséges, ha úgymond nem tudja eladni magát. De addig nem is fog tudni érvényesülni, amíg nem válik eléggé híressé ahhoz, hogy több ember is felfigyeljen rá. Azaz: nem hallják a hangod, amíg nem vagy híres, viszont ahhoz, hogy híres légy, meg kell hallaniuk a hangod. Szép kis ördögi kör.
Szerencsére azonban ott vannak a Nagyok, akik alkalomadtán felkarolnak egy-egy induló tehetséget, s mivel az ő véleményük már sokat nyom a latban, így könnyebb a fogyasztóknak is szelektálni. Az, hogy csak így lehet, tényleg nem a fiatalok hibája: a mai világban ez az egyetlen járható út. Pár évtizeddel ezelőtt még nem volt ennyire nyomasztó a kép, sem zenei téren, sem a tudományos életben. És hogy egy újabb példát hozzak az utóbbira: a 60-as években egy bizonyos társadalomtudományi témában világszerte kb. 300 cikk jelent meg évente; 2007-re ez a szám ugyanabban a témában 30.000-re (!) duzzadt, aminek kb. fele elérhető a világ bármely tájáról, hála az internetnek. Ha valaki egy újabb cikket szeretne írni, el kell olvasnia ezt a 15.000-et? Képtelenség. A kulcsszó a szelekció. De mi alapján? Először is a szerző neve szerint. Ha ugyanis valaki már bizonyított, abban sokkal jobban megbízunk, mint egy teljesen ismeretlen névben. Ha viszont ezt az ismeretlen nevet társszerzőként egy híres tudós neve mellett látjuk, lehet, hogy a következő alkalommal nem fogjuk rögtön félrelökni a munkáját.
Manapság tehát nem minden a művészeken és fogyasztókon múlik. A művésznek muszáj megfelelnie bizonyos elvárásoknak, a fogyasztónak pedig muszáj szelektálnia a végtelen kínálatból. Abban, hogy mihez férünk hozzá, elsősorban az információ-közvetítő csatornáké a főszerep, s azok minőségét tükrözi, nem feltétlenül az előadókét.
Hogy lesz-e hatása a mai mozgalomnak? Ki tudja... De - ahogy Lojzi mondta - fő az optimizmus!:)
