Bikini-koncert Érden. 2010. május

Végre! Épp az elmaradhatatlan májusi Bikini-koncertet hagytam magam mögött. Most már nyugodtan beszélhetek hagyományról (lásd a tavaly és tavalyelőtti májusi koncertbeszámolóimat :D). Ezúttal Érdre látogattam el, méghozzá a Stop Shop bevásárlóközpont parkolójába. Legalább most már tudom, hogy ilyen is van. Stop. Shop. Csak azt nem tudom, hogy az elnevezés azt jelenti-e, hogy állj meg vásárolni, vagy azt, hogy állj le a vásárlással. Nem mintha a bejegyzésem szempontjából lényeges lenne... Nah, whatever.

Rendhagyó koncert volt ez abból a szempontból, hogy a szokásoktól eltérően most nem tomboltam végig a bulit. Természetesen ott voltam a végéig, de inkább amolyan figyelőként - mint a Hegylakóban Joe Dawson (ha emlékszik még valaki a sorozatra). Miután kedves barátokkal elbeszéltük dióhéjban az élet nagy dolgait, én még egy darabig lentről és szemből hallgattam a Fiúkat, majd hirtelen ötlettől vezérelve felballagtam a "karzatba", hadd lássam, milyen lehet egy Bikini-koncert előttem ingó fejek és hadonászó kezek nélkül. :) A rengeteg kíváncsi fül és szem között elsőre csak bal oldalt sikerült helyet kapnom, onnan elég torz hangzása volt mindennek, de egy kicsit azért ott maradtam. Szörnyen bántam, hogy épp most nincs nálam fényképezőgép, pedig milyen szép panoráma nyílik a színpadra, közönségre! A telefonnal megpróbálkoztam, de hát ez a kütyü elsősorban telefonálásra lett gyártva... Azért íme egy kis hangulat.

Szóval elidőztem kicsit a színpad "mögött", majd elindultam hont foglalni fentről és szemből, s ezúttal sikerült is! Csodás érzés volt figyelni, ahogy a közönség tombol, tapsol, Lajos hangját túlszárnyalva énekli a Közeli helyekent. És ha már ott voltam, kis szociológiai vizsgálódást is tettem. Az még hagyján, hogy kisgyerekektől idősekig egyaránt találkozni lehetett lelkes rajongókkal, de hogy még egy gót stílusú párt is látni fogok, álmomban sem gondoltam volna. A srác hajszálpontos mása volt Marilyn Mansonnak, a csaj sem nagyon különbözött tőle. Láthatóan eléggé be voltak nyomva, de végigtáncolták és -énekelték a koncertet. Hiába, a Bikini nemcsak generációkat fog át, hanem ezek szerint a legkülönbözőbb stílusokat is, és ez felettébb ÉRDekes.
A koncert vége felé egy fiatalember közeledett a furcsa pár felé, nagyon tántorgott az út vele. Valami értetlen, megdöbbent arccal nézett rájuk, majd vonva egyet a vállán továbbimbolygott az emberek közt. Kicsit elveszettnek tűnt, már-már sajnálni kezdtem. A színpadon épp ekkor tették fel a nagy kérdést, hogy részegen ki visz majd haza. Naturalisztikussá vált a kép előttem, először jutott el a tudatomig, hogy mennyire valós lehet ez a helyzet. Nem az átvitt értelme, hanem a konkrét, hétköznapi, amikor tényleg nem tudni, hogy a francba kerülünk haza, mert először is egyáltalán hol vagyunk, aztán merre kell menni és főleg hogyan.
De mivel aznap este rám igenis hatott a józanság szava, beültem a kocsiba, és minden komplikáció nélkül hazahajtottam.
Közben pedig mosolyogva arra gondoltam, hogy - nem mintha újdonság lenne, de ezúttal tényleg: ÉRDemes volt ott lenni!