2010. február 17., szerda

Nem úgy van most, mint volt régen

Egyre csábítóbbnak ígérkezik a nyári Bikini-tábor! Ha minden igaz, és főleg hogyha lesznek bátor jelentkezők, akkor - a legújabb hírek szerint - karaoke versenyre is sor kerül. Én viszont olyan régen voltam már koncerten, hogy egyelőre a Bikini igazi hangjával is beérném. :)
Újabb érdekességgel bővítem közben a tárházat, amit ismét Icának köszönök, ugyanis neki sikerült rábukkannia egy kevésbé ismert összefüggésre a Bikini Olcsó vigasz c. dala és egy mezőségi népdal között, amit Sebestyén Márta és a Muzsikás ad elő.

2010. január 21., csütörtök

Újévi hírek

A Bikini nem egyszerűen csak van. A Bikini él.

Sok-sok együttese, híres, öreg és kevésbé öreg zenekara van Magyarországnak, akik bebújtatták a Zenét az emberek fülébe-lelkébe. A legtöbb azonban már csak van: képekben, emlékekben. Néha felcsendül egy dal tőlük a rádiókban, olyankor mintha felélednének, kicsit visszajönnének. Néha összejönnek egy-egy jubileumi koncert erejéig, amit az ember talán megnéz, talán nem, hiszen már fakó a kép és halvány a hang.

A Bikini együttes ehhez képest él és virul. Mozog, pörög, megy, csinál, hat, alkot, gyarapít. A dupla válogatásalbum önmagában nem lenne nagy bizonyíték erre, ha egyszerűen csak szemelgetés lenne az elmúlt időkből. De nem erről van szó. A dalok legtöbbjét újra megalkották. A 2011-re várható vadonatúj albumig nem tudták szunnyadni hagyni az alkotóvágyat, muszáj volt itt kiélni, nem is kevés sikerrel. A rajongóknak tetszik, egyes kritikusok többnyire csak bizonyos dalokat hiányolnak róla. Úgy tűnik, még egy dupla lemez sem elég az összes jó dal összegyűjtéséhez.
A koncertek egymást érik. Csak szilveszterkor egymás után három darab koncertet adott a zenekar, délutántól éjjelbe nyúlóan. Egyet, az Erzsébet híd lábánál lévőt el is kaptuk, jót tomboltunk, jól megáztunk, mégis csupán azt bántuk, hogy rövid volt. Azt mondja a babona, hogy amit újév napján csinálsz, azt csinálod majd egész évben. (Ezért nem szabad pl. mosni, takarítani, és egyéb ilyen haszontalan dolgot művelni :). ) Hát ezért mentünk koncertre.
És ami a legpezsdítőbb hír az újévre: 2010 nyarán Bikini-tábornak örülhet a lelkes közönség! A helyszín a hírek szerint Füzesgyarmat vizes-füves, kikapcsolódásra ideális környezete, A Kastélypark Fürdő, "ahol a nap is megáll pihenni". Kedves lányok, végre lehet majd bikiniben bulizni! :)

2009. december 2., szerda

Kedves Bikini-rajongók!

Közeledik a nagy nap: hamarosan megrohamozhatjuk a boltokat, diszkontokat vagy akár az internetet, keresve-kutatva az új válogatásalbumot! De addig is látogassatok el a http://www.myspace.com/bikinigroup oldalra, hiszen már három dal is felkerült ízelítőnek a lemezről! (Nézem a hallgatók számát, én lennék az első?) Szerintem hihetetlenül jól sikerült, valóban sosem hallott formában szólalnak meg, még a Közeli helyeken is, pedig annak már több verzióját is hallhattuk az évek során, de ilyen effektekkel díszítve még soha. Én imádom! :)
Mit is mondhatnék? Valósággal feldobta a napomat!
Köszönöm, Bikini, újra és újra! :-)