2009. március 13., péntek

Nem értek semmit, de érzem a bajt


Mindenki a (gazdasági) válságról beszél, és az embernek az az érzése, hogy hirtelen zúdult ránk ez az egész. Pedig nem egyik pillanatról a másikra jutottunk el idáig, kemény munkába került, amíg sikerült kitaposni ezt az utat. Vannak, akik már legalább húsz éve figyelmeztetnek, hogy ez lesz, ha nem vigyázunk. Mert "benzingőzben robog a jövő felém", "ez az út biztos a pokolba megy", és "mintha a cél csak az volna, ki jut előbb a pokolba". "Eltértünk a céliránytól", s "az igazat nagyítóval kell keresni".
"Magas a láz, csak a színvonal alacsony." - énekelte '92-ben a Bikini, és azóta egyre alacsonyabb. Azóta egyre hangosabban szól a zene, fenyegetőbben fogalmaznak a sorok, de sajnos "legkevésbé az értené meg, akihez kéne szólni", mert "őrülteknek beszélek, kik nem is figyelnek rám". A farkas a fogát feni, a bárányok pedig csak hallgatnak, és örülnek, hogy "nincsenek a fűtől eltiltva", hogy egy olyan világban élnek, ahol "mindent szabad, ami nem tilos". Amiből persze az lesz egy idő után, hogy "túl sok dudás fújja, mint a félnótás", és "mindenki mindenki ellen", majd egyszer csak ott találják magukat a világ végén, a valóság-állomáson, ahol "minden törik és minden ráz", s ahelyett, hogy megtorpannának legalább, mert érzik ők is, hogy a sapka rászorult a fejükre, mennek tovább ugyanabba az irányba, drágán adnak, és olcsón vesznek, mert hiszik, hogy "van másik világ, ami adható, az kapható". Közben mondogatják azért csendben magukban, hogy "nem lesz ennek jó vége", és hogy talán "túl sok már a jóból", meg kellene pihenni, de mindig jön valaki, aki ilyenkor elkiáltja magát, hogy "rá se ránts!", így folytatják a zuhanást a semmibe, hiszen "miért mindig csak én legyek a jó"? Majd a magát elkiáltóról is kiderül, hogy az oroszlán helyett ez is csak egy újabb tigris, hogy "a cirkusz, az ugyanaz", és ideje lenne felébredni az álomból, vagy legalább szakadjon el a film, de nem, a remény még mindig ott motoszkál valahol, hogy "happy end-del is véget érhet, és tapsolni is szabad". Hát megjön újra a délibáb, minden évben ott az utcabál, ahol "önfeledten szédül a nép", nem szól szájuk és nem fáj fejük, mert "aki nem lép egyszerre, rátapos az eszmére". Végül rájönnek: most tényleg nagyon eltévedtek a mennyország felé félúton, és ideje lenne "lerombolni az egész hazug világot"! Mégsem háborognak, pedig egy egész világ dőlt össze bennük, tisztán látják, hogy "nincsenek hősök, sem angyallegendák", hogy elvesztek "sötét erdő kellős közepén". De vajon ki fogja őket "meglelni, tiszta ágyba fektetni"? Van remény ott, ahol "az alagút végén festett a fénysugár"? Tényleg nem hagy kiszállni a gép?
"Szabadulni kéne már, letépni végre a láncot!"

2009. március 2., hétfő

Február 28.

És igen, újból kitomboltuk magunkat szombat este, február utolsó napján a Josefinában! Ez volt az idei év első koncertje, amin mi is ott voltunk, és azon gondolkodtam közben, hogy a Petőfi-versen kívül már kívülről kellene tudnunk például Peta szólóit is, annyi koncerten részt vettünk már a tavaly, és mégsem lehet megunni. Teljesen feltöltődik az ember energiával a sok mosolytól, jókedvtől, énekléstől. Persze másnap kicsit érezni, hogy tele a tüdő füsttel, mindegy, hogy aktívan vagy passzívan szívtuk-e be azt, és a végtagok is lelassulva mozognak, a szem lassan nyílik ki késő délelőtt, de miután rászánjuk magunkat az ágyból való kikászálódásra, leperegnek előttünk az éjszaka eseményei, és legszívesebben visszautaznánk az időben, hogy még egyszer átéljük ezeket a pillanatokat. Jólesett hallani a Már semmit nem érzek c. dalt, rég nem volt benne a repertoárban.

Vicces lett volna, hogyha a Celeb vagyok "sztárjai" közt láttuk volna viszont a Bikinit, de szerencsére ők a koncertezés mellett döntöttek. :)

2009. február 16., hétfő

Fonogram :( - Dupla válogatásalbum :)

Az idei Fonogram díjátadás nem kényeztette el a Bikinit, mint a tavaly, de ez még nem jelent szerencsére semmit, hiszen közönségszavazással dőlt el, hogy melyik a 2008-as év legjobb dala, tehát nem szakmai zsűri döntött ebben. Ami pedig a DVD-t illeti, végül is nem abban kell a legjobb legyen a Bikini. Hogyha lett volna esetleg olyan kategória, hogy "az év koncertje" vagy a "legtöbbet koncertező együttes", abban biztos arattak volna. :) Úgyhogy ez tényleg nem vereség, mi mindezektől függetlenül állíthatjuk, hogy "A mennyország felé" a tavalyi év legjobb dala, önmagában is, és akkor is, ha megnézzük a többi jelöltet...
De van még egy fontos dolog, ami ismét változott, ugyanis kiderült, hogy 2009-re - a legelső hírnek megfelelően - valóban dupla válogatásalbum várható, az új album pedig átcsúszik a következő évre. Úgyhogy nézzük meg újból, mit is tennénk fel erre a dupla lemezre. Mivel a Körutazás a Balkánon dupla CD húsz dalt tartalmaz, ezért megpróbálok most 20+5-öt összegyűjteni, mert azóta megjelent még öt lemez.

I. CD
1. Kedves dal
2. Annyi mindent elhittem
3. Őrzöm a lángot
4. Ezt nem tudom másképp mondani...
5. Álomból ébredve
6. Múlhat az idő
7. Olcsó vigasz
8. Minden úgy történt
9. Legyek jó
10. Angyali üdvözlet
11. Lóhere
12. A férfi megy, a nő marad
13. Nem ér a nevem


II. CD
1. Utcabál
2. A mennyország felé
3. Veri az élet
4. Magányos nap
5. Mondd el
6. Mielőtt elmegyek
7. Vidám a helyzet
8. Közeli helyeken
9. Adj helyet...
10. Ki visz haza
11. A világ végén
12. Ugyanaz a cirkusz
13. Katica II.

Ez lenne a Szabadság, Szerelem. :)