Egyszer volt, hol nem volt... egy BIKINI 25

Most jut eszembe, hogy teljesen kiment közben a fejemből valami. Ugyanis anno 2007 decemberében volt egy koncert, amiről nem nyilatkoztam, pedig nem olyasvalami volt, ami szóra sem érdemes. Épp ellenkezőleg. 2007 december 7-én a Syma csarnokban 25 éves jubileumát ünnepelte a Bikini, lemezbemutatóval együtt!
Talán egyfelől jobb, hogy akkor rögtön nem írtam erről, mert most kiderülhet, milyen lenyomata maradt bennem. Mert könnyű rögtön az esemény után leírni a friss benyomásokat, de pár hónappal utána már átalakulnak a képek, az érzések, a gondolatok.
Kezdem hátulról, ugyanis voltak kemény utórezgései a dolognak. A koncert után a Bikini honlapjának Vendégkönyvében páran elég negatív érzéssel nyilatkoztak a buliról, kinek a vetítések nem tetszettek, kinek a számok vagy az összekötő szövegek. Volt, aki azt olvasta Lojziék fejére, hogy semmi újat nem kaptak más, addigi koncertekhez képest, csak annyi volt a különbség, hogy ez 3900 forinttal többe került, mint például egy ZP. Mások a rövidségét nem nézték jó szemmel, szerintük hosszabb kellene legyen egy ilyen nagyszabású buli. Ismét mások a régi időket sírták vissza, a 80-as évekbeli hangulatot, a régi számokat, a régi tagokat...
Csak egyet nem értek: ezek a személyek már csináltak hasonló színvonalú rendezvényt, vagy legalább részt vettek már szervezésben, netán tudják, mit jelent több mint két órát iszonyúan tépni a húrokat, verni a dobokat, a legjobb formát hozni ki magadból? Na mindegy.

A legtöbben már akkor próbáltuk megvédeni elsősorban Lojzit, ugyanis mivel ő (és még néha Peta) szokott a vendégkönyvvel foglalkozni, az ő hátán csattant az ostor. Most is valami olyasmit teszek.

Maga a műsor mindenképpen egyedi volt, sok olyan számmal, amelyek még sosem vagy már nagyon rég voltak színpadon, mint például Minden úgy történt, Szabadíts meg, Ami a szívemen, vagy a régiek közül a Fagyi, a Megüssem vagy ne üssem... Nem beszélve arról, hogy a dalok hosszú koncertváltozatban hangzottak el, tele új effektekkel, szólókkal, zenéhez illesztett videóvetítésekkel. Ezek a kisfilmek pedig egyenesen szenzációsak voltak, mintha fényszínházban lennénk: színekben fürdött a színpad, a zenével és fényekkel forgott az egész csarnok, önfeledten szédült a nép... És igen, én is nagyon szerettem volna, hogyha hosszabb lett volna, de két és fél óra azért mindenképpen elegendő ahhoz, hogy másnap a rajongók feje rendesen zúgjon, izmaik sajogjanak, hangjuk reszelőssé váljon. Az együttesnek pedig szintén elég ennyi idő, hogy már a végén ne érezzék az ujjaikat, kezeiket, lábaikat, a tüdejük meg kétszer akkorára nőjön. Szóval mindenképpen tomboltunk volna még mi is, de néha túl sok már a jóból, így az ember megpihen.
És ne feledjük, hogy habár régi tagok nem voltak jelen, de ott volt Bródy János is meg Katona László. Ha tehették volna, szegény Daczi Zsoltot biztos elhívták volna, de sajnos az élet máshogyan alakult. Egy, az életünkben bekövetkező nagy eseményre szívesen meghívjuk a barátainkat, azokat, akikre mindig számíthattunk, úgyhogy a régiek közül aki nem volt ott, az talán magára vessen. (Amúgy meg ha valaki annyira szeretné látni Nagy Ferót, az elmehet Beatricera, Ős Bikinire vagy nézze sűrűn a tévét, itt-ott felbukkan mindig.) Minket is elhívtak a szülinapi bulijukra, ahol csak értünk, nekünk zenéltek, mert biztosak voltak benne, hogy ránk számíthatnak most is, ahogy mi is rájuk. Volt ott pezsgőbontás, aranylemez-átadás, szóval minden fontos dologba próbáltak bevonni bennünket. Aki ezek után még zúgolódna, az nem ért semmit az egészből...
Koncert után még elkaptuk Lojzit, és adtunk neki szülinapi ajándékot, majd Petával sikerült aláíratnunk a hamarjában vásárolt bikinis naptárt. Másnap pedig elmentünk az Aréna Plázába, remegő végtagokkal, zúgó fejjel, fáradtan, de boldogan. :)

Örökzöld

Fergetegesre sikeredett a tegnapi Bikini-koncert a Zöld Pardonban! A tavalyiak is fantasztikusak voltak, de ez nagyon ütős lett, részben a koncertműsornak, részben az együttesből jövő hatalmas erőnek köszönhetően. Na meg a közönség... Az elején néztem, hogy kituggya, "eltévedtem a mennyország felé félúton", elég sok "heavy" alak álldogált körülöttem, többek között "vesszen Trianon" és "fekete lyuk van a fejemben" sorokat skandálva. De aztán a színpadon Peta és Lojzi előre odakészített gitárjai meggyőztek, hogy mégsem lehetek rossz helyen.
Fél kilenckor a tömeg már elég türelmetlenül követelte D. Nagy-ékat, "Bikini", "hol vagy, Lajos?", "fürdő Lala" meg hasonló szövegeket ordítva. Szóval egyre jobban érződött, hogy történni kellene már valaminek, különben nem lesz ennek jó vége. Aztán végre felbukkantak a Fiúk, rögtön kezdték is a bulit a Tűzfallal, majd egy olyan dal következett, amit eddig még koncerten nem hallottam: a Lóhere. De nem csak úgy Lóhere, hanem teljesen új ruhában, új gomblyukakkal, kemény gitárszólóval fűszerezve. Majd Olcsó vigasz, de ekkorra már nagyon jó kedvük lett egyeseknek, csak úgy pattogott mellettem egy srác egyik emberről a másikra, nem nagyon zavartatta magát, hogy ezzel esetleg kék-zöld foltokat okozhat nemcsak magának, hanem főleg másoknak. Kicsit arrébb szintén felvették páran ezt a "ritmust", mondván, hogy "ahogy ti zenéltek, én úgy táncolok". De Lojzi nem nagyon értett ezzel egyet, nem úgy érezte, hogy ők így zenélnének, úgyhogy két szám között muszáj volt közbeszólnia: "Tudjátok, gyerekek, hogy mennyire díjazom a pogózást... De tényleg, mért kell ezt csinálni? Utána meg hetekig én hallgatom, hogy ki sérült meg a koncerten. Hagyjátok abba, kérlek, szépen kérlek..." Vagyis nem az, hogy "menjetek a ..., idióta banda", pedig láccott, hogy mérges. És lett hatása! Kissé civilizáltabb lett az ugrálás, pedig a Minden úgy történt és a Fagyi is még hátravolt, de szerencsére tényleg nem kezdődött elölről minden. Megértették, hogy nekik is őrzik a lángot, úgyhogy Lojzinak nem kellett azt éreznie, hogy őrülteknek beszél, kik nem is figyelnek rá. Közben az eső is eleredt, mintha csak erre a koncertre várt volna, vagy legalábbis tényleg választ akart volna adni az életről egy nagy könnycsepp a mennyekből, de nem fékezte meg a jókedvet egy cseppet sem, sőt! A legtöbben átélhették, milyen az, amikor arcukat valóban mossa az eső és szárítja a szél... A "megüssem vagy ne üssem?" dilemmára mindenki egyöntetűen válaszolta, hogy "üsd meg!", és arra sem kellett nagyon biztatni a közönséget, hogy teljes torokból ordítsa a színpad felé a másik nagy kérdést: "részegen ki visz majd haza?"
Mondjuk szegény Lajost a nagy tapssal és éljenzéssel nem igazán hagyták szóhoz jutni a Petőfi-vers szavalásakor, de hát nem is az a "lírai" közönség volt, mint mondjuk a jubileumi koncerten a Symában.
A Bikini sem hagyta azért magát, féktelen kedvvel játszottak, Peta újabb improvizálásal rukkolt elő a Közeli helyeken dalnál, még Lajos is megmosolyogta. A dobok majdnem szétrepedtek, akárcsak a dobhátyák, a szaxofon majdnem kiegyenesedett, és még D. Nagy is ugrált - ami pedig nem szokása. :)
Aztán mielőtt végleg bőrig áztunk volna, jött még az elmaradhatatlan Adj helyet..., utána névre szóló tapsok:
szaxofon, billentyűk - Makovics Dénes
a doboknál - Mihalik Viktor
billentyűk - Bördén Szabolcs
szólógitár - Lukács Péter (Peta)
basszusgitár, a szakmai zsűri szerint a 2007-es év könnyűzeneszerzője: Németh Alajos (Lojzi)
ének - D. Nagy Lajos

Hazafelé a 6-os villamos a részegen ki visz majd hazától zengett, én meg végül ott találtam magam a világ végén, (újság alatt) a metróban.
Éjszaka még folytattam a bulit - kibérelte álmom egy álomgyáros, most, hogy már magára rántott egy világváros.
Aztán álomból ébredve kávéval kezemben álltam szótlanul, és arra gondoltam, hogy ezek után felkapok én is egy gondolatot, hogy ne csak filmen legyen szép a reggel. :)