Gyermekkoromban szerelmes voltam a tűzbe...

A Bikini honlapjának vendégkönyvében az elmúlt pár napban arról írtak néhányan, hogy a 4-8 éves gyerekük kívülről fújja a zenekar dalait, de még az olyan ritkaságokat is, mint az Uramisten, mibe keveredtél velünk vagy a Könnycsepp a mennyből. Elég meghallaniuk egy kulcsszót a tévében valaki szájából, például "végérvényesen", és máris elkezdik dúdolni: "végérvényesen valami elveszett". Nem fogok belemenni ennek a dolognak a pszichológiai hátterébe, csak annyit akarok leírni, hogy eszembe jutottak azok az évek, amikor a nővéremmel még alig 7-8 évesen a tömeggel együtt énekeltük a Robog a jövő-t és Ne legyek áruló-t az akkor nagy eseménynek számító udvarhelyi '91-es Bikini-koncerten. Fogalmunk sem volt, mit értenek az alatt, hogy "kényszerpályát szabott a történelem" vagy "csak a félelem megfizethető bennem" vagy miért kevés itt a fény, és hogyhogy porból lettünk s porrá leszünk. De nem is érdekelt nagyon bennünket, hogy nem értjük, illetve nem is fogtuk fel, hogy nem értjük, mert talán nem is igaz ez. Értettük a magunk módján. Értettük a zenét. Elképzeltük azt a kutyát, amelyik elkísért hosszú utunkra, ott volt a Hargita a közelben, ahol virág nőtt, és melyik gyerek ne értené azt, hogy "mért mindig csak én legyek a jó?!".
Aztán teltek-múltak az évek és már nem volt Bikini, de nekünk ez fel sem tűnt, mert ahányszor újrahallgattuk az albumokat, immár felnőttebb, de azért még mindig gyerek fejjel, mintha folyton megújulnának a dalok. Már értettük, hogy mit takar a tűzfal, hogy a fagyit és a gombócokat másképp is lehet nyalni-nyelni, hogy milyen szójáték is bújik meg amögött, hogy veri az élet, verihepi. Még mindig nem volt azonban tiszta néhány dolog, például miért a férfi megy és a nő marad, hogyan lehet úgy élni, hogy majdnem belehal az ember, és az olcsó vigasz mitől olcsó? Közben elmúlt egy picit a Bikini-láz, mert más stílus lett "trendi" akkoriban, de ez is csak arra volt jó, hogy néhány év elteltével, amikor a visszatérésnek és új albumoknak köszönhetően ismét előkerültek a régi lemezek, egy újabb nagy "aha"-élményünk legyen. És azóta is folyton.
A Bikinit nem lehet nem érteni. Minden korosztály érti, a gyerekek is. Csak mindegyik a maga módján. Ez a titka az egésznek.

B&B

A nyár mindig tartogat meglepetéseket, felejthetetlen pillanatokat. Ilyen élmény részesei lehetnek azok, akiknek lehetőségük nyílik ellátogatni egy olyan Bikini-koncertre, ahol a BarbaraCafé lép fel előzenekarként. Az "előzenekar" megnevezés ez esetben azonban egyáltalán nem helytálló, legalábbis az én olvasatomban. Mert általában az a felfogás járja ilyen esetekben, hogy az ember kimegy egy adott koncertre, tudja, hogy van előzenekar, de azt szándékosan lekési, mert úgysem ismeri és biztos nem is érdekes, őt inkább az "est fénypontja" csalogatja ki csigaházából a helyszínre. Nyilván sokszor helytálló is ez a felfogás, Barbara esetében azonban nagyot téved az így gondolkodó emberke. Ha valaki végighallgat egy ilyen estét, tudni fogja, miről is beszélek. Nem volt szerencsém még egy ilyen "dupla élvezethez", de annyira el tudom képzelni, milyen lehet, hogy rögtön elszomorít a gondolat, hogy ki kell hagynom a legtöbbet, talán az összeset. :(( Akinek viszont megadatik a lehetőség, ne szalassza el! Én legfeljebb majd utólag összerakom a különálló fellépéseket, a Mentateraszt a lassan megszámlálhatatlan Bikinivel.
Milyen jó is lenne, ha néha otthon Udvarhelyen is lennének hasonló szép esték...

Bikini kritikus fülekkel

Négyen ültünk a kocsiban, négy lány (nő?): két erdélyi, egy vajdasági, egy magyarországi. Dubrovnik volt a cél, konferencia, de szívünk mélyén a napsütés, az Adria jobban húzott lefelé, és tudtuk már akkor, hogy a fontossági sorrend másabb lesz, mint ahogy azt a tudomány megkövetelné. Ahogy beléptünk Hrvatskába, elszálltak a magyar éterek, egy darabig még tűrtük a horvát rádió mássalhangzó-torlódásait, de aztán szóltak a többiek, valami jó zene kellene. Senki nem hozott semmit magával, mi fülének ingere, ezért kárörvendve jegyeztem meg, hogy hát akkor nagyon meg fogjátok unni a Bikinit! :) Kezdetnek azért könyörületességből egy vegyes válogatást tettem be, de az is A mennyország felé-vel kezdődött. Csalódottságot éreztem, mikor ártatlan hangon megkérdezte a magyarországi lány, hogy ezt ki énekli... legalább a hangról fel kellene ismerni huszonhét év után... Majd kicsit megnyugodtam, de csak kicsit, amikor a Nemzeti hip-hop-ra is ugyanez a kérdés érkezett a hátsó ülésről.
A visszafele út már vígkedélyűbb volt, pedig egyre kevesebb látszott már a tengerből, a fügefák illata is lassan lekopott a kocsiról. A felállás viszont más lett közben, most már egy erdélyi, egy vajdasági, egy debreceni lány volt és egy budapesti fiú. Ők is fejcsóválva vették tudomásul, hogy mennyi a Bikini. Attila szerint fura, hogy mellette még Miles Davist is hallgatok. De Eszternek felcsillant a szeme, mert szerinte is páratlanok a koncertek, volt például EFOTT-on, és az nagy buli volt, és nincsenek saját lemezei, de még így is tud egy csomó dalt kívülről, és énekeltünk, majd lejárt a cd, de jöhetett a következő, mert a többiek is közben már egészen megszokták. Attilának a Közeli helyeken zenéje tetszett mindig is, csak a szövegével nem volt kibékülve, a "kibelezett kőbányákkal". Szerinte nem szép. De élvezte a "minden-ki-veri, beleveri" meg a "szerelem egy mély torokban" típusú "pikáns" sorokat. :) A Magányos napnál viccesnek tartotta, hogy olyan a szövege, mintha egy tini srác énekelné, de aztán belátta, hogy tulajdonképpen rájátszás is van benne, hiszen lerántják a leplet a második szakaszban. Beának a kemény rockos kezdések és az énekes lágy hangja közti kontraszt volt furcsa egy kicsit. Mindenesetre nem lehetett úgy hallgatni a dalokat, hogy az ember közben ne figyelje a zenét, a szöveget. Én pedig kíváncsian vártam az újabbnál újabb megjegyzéseket, kritikákat, dicséreteket, hiszen már nagyon régóta fogalmam sincs, milyen érzés lehet kívülállóként szemlélni ezt a fajta zenei világot. Csak most tűnt fel nekik például az is, hogy tényleg 25 éves a zenekar, hiszen annak idején az Adj helyet magad mellett-re mennyit lassúztak bulikon, és az régen volt, de már akkor legenda volt.
Már majdnem hazaértünk, akkor már rádiót hallgattunk, amikor Eszter megjegyezte, kicsit sem ironikusan, hanem őszintén, mosolyogva, hogy milyen jó lenne, ha most jönne egy Bikini...