2008. május 16., péntek

Mi hát ez a zene, amit "csinálni" kell?


"Régen a természetes anyagokból kicsikart hang volt, ami tetszett az emberi fülnek. Ritmusára evezőt húztak vagy gyapotot szedtek, dallama pedig segített elviselni a fájdalmakat, a fáradtságot és a mindennapi újrakezdést. Zenélünk születéskor és zenélünk temetéskor. Kitöltjük vele a csendet, félelmeinket, tudatlanságunkat, vagy örömöt szerzünk egymásnak. A boldogság fokmérőjeként szelektáljuk a zenét, de a komolyzenén belül is van könnyűnek mondott, és a könnyűzenében is komoly. Tanulható. Az óvodai közös énekléstől, az általános iskolai szolmizációs órákon keresztül a zeneművészeti főiskoláig minden szinten hozzáférhetünk a zenetanuláshoz.
Amikor fütyörészünk félelmünkben, vagy a fürdőszobában áriázunk biztonságosnak hitt jókedvünkben, ugyanúgy a zene részesei vagyunk, mint az a zenész, aki Mozartot játszik valamilyen hangszeren egy nagyzenekarban. És ez benne a legszebb.
Az abszolút szabadság. Együtt születünk a zenével. Fekete, fehér, gazdag, szegény, bantu vagy eszkimó ugyanúgy szomorú vagy boldog a zenében, mint a kínai vagy a kubai, az okos vagy a buta, a tanult vagy a tanulatlan. Nincs még egy dolog a földgolyón, amiben ennyire egyenlőek lennének az emberek. Hatalmas szimfóniák fődallamait adhatja egy pásztor sípja, megihletve az arra járó zeneszerzőt, és falusi fiú fütyülheti egy opera nagyáriájának bármely részletét, míg hazaér a vegyesboltból.
A zenét nem lehet betiltani! Csak a sugárzását, játszását, közvetítését, kottán való terjesztését.
A koncertet le lehet állítani, de a zenét nem. Az minden emberben folytatódik.
A Bikni ennek a csodának egy darabja. Egy olyan kisebbséghez tartozó csapat, amely örömöt okoz a többségnek."
(Részlet a 20 év Bikiniben c. könyvből)

Lojzi 1997-es visszaemlékezése:
"Egy kicsit törzsi gyülekezetre emlékeztettek engem a koncertek. Amikor összegyűlik a nemzetség apraja-nagyja, s táncolnak a tűz körül. Mi voltunk a tűz... Néha valóban úgy éreztem, hogy sámándalokat játszunk. Ha nagyon beindultunk, fogytunk is két-három kilót másfél óra alatt...
(...) Ha nem kulturális vagy zeneelméleti értékét nézzük a Bikininek, márpedig most miért épp azt néznénk, azt hiszem, az a legfontosabb, hogy emberek a mi dalainkban lelték örömüket. Sok szomorú sorsnak adhattunk pillanatnyi vigaszt. Vagy abban segíthettünk, hogy kiadják magukból az egész heti feszültséget."
(Részlet a Bikini c. könyvből)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése