2011. október 7., péntek

Trükkös tükör






Fotó: Vértes György (bal), Fülöp Csaba (jobb)
Katt a képre, hogy még nagyobb legyen!

2011. szeptember 27., kedd

Viszlát ZP!

A szeptember 18.-i tüntetés ellenére mégiscsak bezárják a budapesti Zöld Pardon szórakozóhelyet. Annyi nagyszerű koncert, annyi feledhetetlen élmény fűzi a fiatalságot ehhez a helyhez, hogy csak reménykedni tudtunk, hogy nem következik be a legrosszabb. A remény elszállt, akárcsak az illúziók, így marad a szomorú tény: a Műegyetem szomszédsága többé már nem lesz hangos a kora tavasztól késő őszig zajló koncertektől.
A próbálkozás egyébként nem új keletű, hiszen már a korábbi években többször is felmerült a szórakozóhely beszüntetésének gondolata, főleg a közelben lakók panaszkodásai miatt. Így volt ez 2008-ban is, azon a feledhetetlen délutánon, amikor két barátnőmmel együtt hirtelen ZP-pártoló bulis csajokká vedlettünk át a Blikk oldalán. Persze mondanom sem kell, hogy a közölt hírnek fele sem igaz, hiszen nemhogy az életkorainkat nem találták el, de abban is nagyot tévedtek, hogy "évek óta törzshelyünk a ZP". A kedves újságírók talán álmukban sem gondolták volna, hogy a nagy budapesti forgatagban három olyan lányt sikerült elkapniuk, akik egyszer-kétszer voltak addig a Zöld Pardonban, ráadásul nem is magyarországiak. Ehhez még az is hozzájön, hogy fogalmunk sem volt, hogy idős bácsikák és gyerekes anyukák felháborodására koccintunk és mosolygunk önfeledten a kamerába azzal a félvállról történő beszólással, hogy "Pardon, csak mulatunk!" Szóval vigyázni a bulvársajtó szippantójával, de szó mi szó, végül is mi akkor kiálltunk a ZP mellett. És akkor nem is zárták be. Pedig nem is bikiniben voltunk...

2011. szeptember 9., péntek

Zenei relikvia kiállítás

Bikini-nyomat a székelyudvarhelyi matricagyárból (1990)
Igazi rocktörténeti csemegét tartogat az érdeklődők számára a Roland és a Campona. Szeptember elseje és tizenegyedike között ugyanis hazai vonatkozású, zenei relikvia-kiállítás nyílik a bevásárlóközpontban. A közel 80 négyzetméteres helyiségben a hazai zenei élet kiválóságainak személyes tárgyaiból, hangszereiből állítottak össze egy csokorra valót a szervezők.

A kiállításon elsősorban a szeptember 10-én és 11-én megrendezésre kerülő Magyar Dal Napja fellépőihez kötődő relikviák kerülnek kiállításra. Így többek között megtekinthető lesz az Irigy Hónaljmirigy első szintetizátora, egy Roland XP-50-es. Kiállításra kerül továbbá a Republic zenekartól kapott dalszöveg, Cipő kézírásával. De lesznek egyedi tárgyak a Bikini és SP felajánlásában is.

A kiállított tágyak között ott lesz a jelenleg öt fővel koncertező 100 Folk Celsius tragikusan fiatalon elhunyt tagjának, Torontáli Istvánnak egyedi basszusgitárja is. A falakon magángyűjteményből származó, kézjegyekkel, aláírásokkal ellátott plakátokat és fényképeket láthatnak; többek között Santana vagy Steve Lukather autogrammjával. Az érdeklődők megcsodálhatják azt a Roland VP-330-as Vocodert is, amely Demjén Rózsié volt és szinte valamenyi V’Moto-Rock koncerten szerepet kapott.

A kiállítás 10 napja során egy rocktörténeti tárlatot is megtekinthet, aki ellátogat a Camponába: az LGT és a Roland hangszerek párhuzamos történelmében kutakodhatnak az érdeklődők, archív fotók és legendás hangszerek társaságában.

A kiállítás vélhetően legtöbb érdeklődést kiváltó különlegessége az a gitár lesz, amely a legendás LGT alapítótag, Barta Tamás tulajdona volt.

A terem középpontjában pedig egy kizárólag erre az alkalomra összeállított LGT próbaterem lesz látható, amelynek keretében a 2007-es Sziget Fesztiválra készülő zenekar próbáinak helyszínét idézik meg a szervezők.

(Forrás: Roland Hangszerek Facebook oldala)

2011. augusztus 31., szerda

Tudósítás 2012-ről

Igencsak nagy a készülődés a jövő év februárjában sorra kerülő 30. jubileumi koncertre! A plakát terve már folyamatban van, az első változatot meg is tekinthettük a Facebookon, ahol ugyancsak hírt kaphattunk Maróthy György nemrég elindított blogjáról.
Ez a blog azért is érdekes, mert létrehozója fogja megírni azt a Bikini-könyvet, amely szintén jövőben, remélhetőleg tavasszal kerül a könyvesboltokba. A blog pedig nem másról fog szólni, mint erről a készülő, az együttes 30 évét felölelő könyvről. Maróthy György mellesleg már jártas ezen a téren, hisz ő volt az is, akinek a tollából megszületett 1997-ben a Bikini c. könyv.
Érdemes lesz tehát követni az oldalt, akárcsak a Facebook Bikini együttes falát, ahol az ősz koncertzajától mentesebb időszakában frissebbnél frissebb hírekkel látnak el bennünket a 2012. február 18-án megrendezésre kerülő óriásbuliról.

2011. július 25., hétfő

Mozgó butik a koncerteken

új pólómban feszítek a Hargita tetején :)
Augusztusban néhány koncert erejéig mozgó butik kíséri el a zenekart a helyszínekre, hogy a rajongók végre helyben hozzájuthassanak az eddig csak internetről megrendelhető bikinis tárgyakhoz. Aki teheti, használja ki ezt a ritka alkalmat, és gyűjtsön be pólókból, bögrékből, esőkabátokból, tollakból eleget, akár azok számára is, akik nem lehetnek ott a koncerten. Nekem személy szerint a 2007-es jubileumi koncerten vásárolt filctollam még mindig ír, szóval már csak ezért is megéri! :)

Íme a helyszínek és időpontok, ahol lehet bazározni:
augusztus 5, 18.00 óra CSONGRÁD
21.00 óra BEREKFÜRDŐ
augusztus 7, 20.00 óra TISZAÚJVÁROS
augusztus 12, 20.00 óra GALÁNTA (SK)
augusztus. 14, 21.00 óra GYOMAENDRŐD
augusztus 18, 21.30 óra TAPOLCA
augusztus 20, 20.00 óra SIKLÓS
szeptember 2, 20.15 óra BUDAPEST - ZÖLD PARDON

És hogy mik közül lehet válogatni és mennyiért? Lássuk csak!
BIKINI toll 300 Ft
Hímzett női pólók BIKINI felirattal 1450 Ft
Hímzett és BIKINI fotóval is ellátott női pólók 1900 Ft
BIKINI fotóval ellátott férfi pólók 1900 Ft
BIKINI esőkabát 1600 Ft
BIKINI övtáska 900 Ft
BIKINI baseball sapka 1100 Ft
BIKINI bögre 950 Ft
BIKINI kulcstartó 500 Ft
BIKINI öngyújtó 200 Ft
BIKINI fejkendő 700 Ft
BIKINI kereplő 580 Ft
BIKINI felfújható integető kéz 450 Ft
BIKINI tapsoló rudak 450 Ft

Minden van több színben és méretben is.
AKCIÓ! Az első 10 vásárló BIKINI öngyújtót kap ajándékba.

EZEK AZ ÁRAK KIZÁRÓLAG A HELYSZÍNI VÁSÁRLÁSRA VONATKOZNAK!

2011. június 27., hétfő

2011: az új album éve

Az elmúlt időszakban egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem volt alkalmam ellátogatni ide, és frissíteni, aktualizálni a blogot, úgyhogy ezúttal megpróbálom pótolni a mulasztásokat. Mivel minden rosszban van valami jó, így természetesen ebben is van: legalább volt alkalmam többször is végighallgatni az új albumot, elmélázgatni a szöveg- és dallamvilágon, és most úgy érzem, menthetetlenül megérett az idő egy kis lemezkritikára. :)

Az utóbbi időben rengeteg kritikus és véleményező vette górcső alá a Bikini új albumát, az Elmúlt illúziókat: volt, aki nem sok újat látott az alkotásban, volt, aki viszont az együttes pályafutásának legjobbjaként emlegette az albumot. Hogy melyiknek van igaza, rajongóként nem nehéz eldönteni, de talán egy kívülállóbb, ám a Bikini stílusát, világlátását kedvelő hallgató is aláírná, hogy az Elmúlt illúziók sokkal több figyelmet érdemelne, mint amennyit az interjúk és tévészereplések lecsengése után ténylegesen kap. Abban is van igazság, hogy sok az ismétlődő "bikinis" motívum az albumon, de ha azt vesszük, minden együttes új albumánál megfigyelhető ugyanez az önismétlés, sőt elég sokan teljesen beleesnek ebbe a csapdába, míg végül már az elvakult rajongók sem tudják kimenteni őket onnan. Nem így a Bikini esetében. Ha ugyanis megfigyeljük, minden új Bikini-album végighallgatása után az ismerős stílus ellenére mégis olyan érzésünk támad, mintha teljesen újat hallanánk, az előző albumnál sokkal összetettebbet, másabbat, jobbat. Mármost az az együttes, aki minden új lemezzel át tudja ugrani előző önmagát, igazán kiérdemli az odafigyelést.
De hogyan sikerül ez nekik?
Először is mindig az aktuális társadalmi életből merítenek anyagot. Nem nosztalgiáznak, nem arról énekelnek, hogy milyen jó is volt illúziókkal telten éldegélni, hanem egyszerűen, csupaszon kimondják a valóságot: elmúlt minden illúzió. És kész. Hogy miért? Tessék gondolkozni!
Másodszor, mindig kiérezhető a fő hangsúly a lemezen: van, amikor a szerelem (pontosabban a reménytelen, viszonzatlan, fájdalmas szerelem) kerül a középpontba, máskor viszont az élet egyéb problémái, a kiszolgáltatottság, a megélhetési gondok, a világok közti szakadékok, az élet nagy misztériuma jelentik az elsődleges mondanivalót. Az új albumon is ez a helyzet. Annak ellenére, hogy a sort olyan szerelmes dalok is gazdagítják, mint például a Sohase felejts el vagy a Szép vagy, ezek végül mégis jól hallhatóan alulmaradnak a nagy művekhez képest - értem ez alatt az Adjon az ég, Elmúlt illúziók, Az őrtoronyból vagy A végtelen lába előtt című dalokat.
Harmadszor mindig becsempésznek egy vadabb, rockosabb számot a sorba, és szóljon az akár ivászatról - mint ez esetben Az utolsó pohár -, akár a szabadság illúziójáról (mint az előző lemezen a Minden úgy történt), ugyanúgy felpörgeti és darabjaira zúzza az egész lemezt.
Negyedszer mindig feldobják valami újdonsággal az alkotógárdát. Hol Katona László, hol Bródy János csapódik oda D. Nagy Lajos és Jantyik Zsolt mellé szövegírni, a zeneszerzésben Lojzinak mostanra már hű társa lett Peta, de ami a legnagyobb újdonság a 2011-es lemezen, az az utolsó dalban felcsendülő gyermekkórus. És habár a Pink Floyd-nak hamarabb eszébe jutott ez a megoldás, A végtelen lába előtt c. dal talán nélkülük is ugyanilyen lenne, mert egyszerűen nem lehet elképzelni másképp.
Ötödször, az újításban mindig tudják tartani a mértéket. Nem hoznak gyökeresen újat, olyat, ami idegen a Bikini világától. Meg egyébként is, a gyerekkórus és a nagy balladák annyira erősek, hogy nyugodtan belefér egy kis önidézés, de még a Guantanamera-szerű dallam is - elvégre a posztmodern 21. században élünk, ahol bármilyen nemű alkotás szinte már elképzelhetetlen az elődökre való visszakacsingatás nélkül. Az meg, hogy a Sohase felejts el egy másik nagy sikerű dalra, a Könnycsepp a mennyekből címűre játszik rá, semmit nem von le létjogosultságából. Sőt, személy szerint nekem az lett az egyik nagy kedvencem az albumról. Azért-e, mert a dallama hasonlít az előbb említett daléhoz, vagy éppen ennek ellenére, ki tudná megmondani... Mint ahogy arra sem lehet megnyugtató választ adni, hogy az eddigi boncolgatás mennyire állja a sarat, és vajon tényleg ilyesmik miatt szeretjük-e az új lemezt, vagy teljesen más oka van ennek.
Végül is, ha úgy vesszük, épp ez a megfogalmazhatatlanság a zene varázsa. És a Bikinié.

2011. április 2., szombat

"Minden nap egy új dallam" - interjú Lojzival az Udvarhelyi Híradóban!

Lassan már három évtizede annak, hogy Németh Alajos (Lojzi) basszusgitáros és Nagy Feró énekes megalapították a magyar rocktörténet egyik legsikeresebb zenekarát, a Bikinit. Azóta sok minden változott, többek között az énekesi posztot D. Nagy Lajos vette át, akinek jellegzetes hangja az együttes védjegyévé vált. Olyan nagy slágerek fűződnek nevükhöz, mint amilyen a Közeli helyeken vagy a Mielőtt elmegyek, a Bikini mégsem maradt meg a nosztalgiázásnál. Legújabb albumuk idén márciusban jelent meg, a tíz vadonatúj dal pedig méltó társa az eddigi nagy sikerű alkotásoknak. Az új lemezről és az együttes eddigi életéről Lojzival beszélgettünk.

Székelyudvarhely, 2011. 04. 01.

Az interjú ITT tekinthető meg. Jó olvasást hozzá!

2011. március 14., hétfő

Bikini-kvíz a Facebook-on

Kicsit untam magam... De az igazi ok, hogy már nagyon hiányoznak a jól megszokott koncertek, ezért a Facebook-on készítettem egy Bikini-kvízt. Jó szórakozást hozzá! :)

2011. március 13., vasárnap

Egy kis gyűjtemény

Akinek még nem sikerült beszereznie az új albumot, az néhány dallal máris pótolhatja a hiányt, ha ellátogat a youtube-ra, és rákeres az "Elmúlt illúziók" albumra. (Hiába, az internet megállíthatatlan.)
Ugyanakkor egy interjút is találni az RTL Klub Reflektor c. műsorában.
Közben pedig lement az első lemezbemutató koncert Debrecenben, és a Facebook lelkes Bikini-rajongóitól már azt is tudni, mi szerepel a koncertprogramban. Íme:
Adjon az ég, Izzik a tavaszi délután, Dolgozni ne kelljen, Katica, Elfogynak szavaim, Mondd el, Szép vagy, Őrtoronyból, Elmúlt illúziók, Nehéz a dolga, Az utolsó pohár, Őrzöm a lángot, Legyek jó, Repülök, Mennyország felé, Ki visz haza, Mielőtt elmegyek.

Az új albumról pedig hamarosan lesz szó itt is, máshol is, egy rendhagyó történelemóra keretén belül. Szóval ez csak a kezdet, visszatérek még. :)

2011. március 7., hétfő

Új dalok a rádiókban!



Végre volt szerencsém belehallgatni néhány új dalba, és szerintem sokak számára nem mondok meglepő dolgot, ha azt állítom, hogy egyszerűen zseniálisak! Természetesen a lemez agyonhallgatása még csak ezután következik, de már ennyiből kitűnik, hogy az örök szerelem mellett a mélyen szántó, elgondolkodtató, életről és halálról, emberségről és emberiségről való töprengések dominálnak az új lemezen.
Per pillanat körvonalazódik bennem a gondolat, főleg Lali király műsora után, hogy talán mégsem kellett volna ennyire intelligens lemezt készíteni. Gondolok itt a műsorban elhangzott "há húszban mi vót?", cseppet sem humoros konnotációjú, hanem sajna teljesen őszinte kérdésre. (Az 1241-re már szégyellek is kitérni.) Végül is, ha ezt vesszük, a cím nagyon is találó: Elmúlt illúziók. Na meg Adjon az ég...

2011. január 20., csütörtök

Mit tudunk már az új Bikini-lemezről?

1. Márciusban jelenik meg.
2. Már szinte teljesen elkészült, és jövő hétfőn a zenekar átadja a kiadónak.
3. A dalok zenéjét Németh Alajos és Lukács Peta szerezte.
4. Szövegírók: Németh Alajos, D. Nagy Lajos, Jantyik Zsolt, Nagy Feró
5. A lemez címe: Elmúlt illúziók - a címadó dal egyik szerzője Nagy Feró.
6. További dalcímek többek között: Fenn az őrtoronyban, Az utolsó pohár, Emlék, A végtelen lába előtt
7. A végtelen lába előtt c. dalban a Kodály Zoltán Zeneiskola vegyeskara is hallható lesz.
8. A rajongók már tűkön ülve várják az album megjelenését!

Mivel a zenekar legközelebbi koncertjére csak február végén kerül sor Gyulán,(azóta kiderült, hogy előtte lesz még egy koncert Budapesten is), ezért a hiányt bepótolandó és a Bikini együttes dal-, valamint szövegvilágát elmélyítendő olvasgassuk a Vendégkönyvet és Gábor Bálint írásait a balintbeckett.blogspot.com oldalon! És csatlakozzunk a Facebookon a Bikini zenekar rajongói oldalhoz. :)

2010. december 26., vasárnap

Boldog Ünnepeket!

Egy kis csemege az ünnepekre: kemény, vérpezsdítő részlet a készülő új albumból.
Lojzi az M1 műsorában december 25-én.

2010. december 21., kedd

Bikini és média

Az elmúlt hónapokban Magyarország két, párhuzamosan futó sztárgyártó műsorral is megörvendeztette a nagyérdeműt. Noha kocsmai beszélgetésekkor általában mindenki kifütyüli ezeket, és foggal-körömmel ellenkezik, hogy ő valaha is bár egyet megnézett volna belőlük, a legvégén mégis ott díszelegnek a Facebook-posztok között a vélemények, hogy ki mit tartott igazságosnak vagy igazságtalannak, felemelőnek vagy megalázónak a "legendákat" szülő népszerű showműsorokban. Mert bármennyire is nem akartunk, fél szemmel és fél füllel azért odafigyeltünk ezekre a hétvégi órákra, és még jól is jött ez a szemfülesség például fodrászatban, kozmetikusnál - és még ennél a bejegyzésírásnál is. Olyan emberekkel tudtunk Megasztárról és X-faktorról diskurálni (és nemcsak nagy vonalakban, hanem részletekbe menően), akikkel azelőtt legfeljebb az időjárásról tettünk egymásnak ténymegállapításokat. A végén ennek köszönhetően még az elveit, ízlésvilágát és érvrendszerét is megismerhettük az addig alig vagy egyáltalán nem ismert ismerősnek. A média kifogott rajtunk, és ciki, nem ciki, végigkövettük a legendák születését.
Meg kell hagyni, az X-faktornak azért volt egy komoly húzóereje is, amolyan tévé elé húzó, kíváncsiságkeltő ereje Nagy Feró személyében. Kezdve attól, hogy valahová az első műsorok közé már becsempészték Feró, Lojzi és a Bikini kapcsolatát, és befejezve D. Nagy Lajos és Király L. Norbi közös színpadi produkciójával, meghajtottam fejem az RTL Klub előtt. Félreértés ne essék, a Való Világból és egyéb celebes badarságokból kivonom magam teljesen (és ezt nem kocsmából írom), de töredelmesen bevallom, ezúttal levettek a lábamról. Jó volt bepillantani Feró otthonába és viszontlátni Lojzit, ha csak a tévében is, jó volt hallani a Közeli helyekent, még ha nem is a koncerteken megszokott minőségében.
Sokan bohóckodásnak tartják, a médiának való behódolást látják mindebben - abban, hogy szerepelnek egy ilyen műsorban, hogy belemennek olyasmikbe, mint például hogy Tabáni István helyettesítse Lajost egy dal erejéig. A Bikini maradjon Bikini - mondják sokan. Nincs ott semmi keresnivalója sem Tabáninak, sem Norbinak, és a Bikininek sincs semmi keresnivalója az X-faktorban, a Fókuszban és egyéb bulvársajtóban.
Szerintem viszont nem baj az egyáltalán, ha ott is látjuk néha őket. Nem mondhatjuk, hogy a csapból is Bikini folyik (pedig folyhatna), vagyis tudják a Fiúk, mennyit kell és miből. Nem kell nekik marketinget tanítani, azt hiszem. És az sem baj, ha fiatal tehetségek megpróbálnak erőt meríteni belőlük/általuk. A posztmodern sajátja az intertextualitás, a nagyokra való visszautalás, hivatkozás, az őket idézés. Hogyha Tabáni elénekel egy dalt a Bikinitől, az kicsit olyan, mint amikor egy kortárs költő belecsempész ezt-azt saját verseibe mondjuk József Attilától. Természetesen nem pont ugyanolyan lesz a műve, mint nagy elődjéé, de nem is az a cél. A célja inkább az, hogy elmondja: milyen sokat jelent neki az a sor, az az érzés, az a gondolatvilág. Íme egy példa erre Kovács András Ferenctől.
Nem kell ítélkezni tehát a Bikini fölött, ha néha-néha picit beszippantja őket a média forgataga. Mi örülünk neki, de nagyon!

2010. december 18., szombat

A Bikini egy hungaricum!

A Fedél Nélkül c. lap novemberi számában ezúttal Mihalik Viktorral készült interjú. Az alábbi képek felnagyításával elérhetővé válik a teljes kérdezz-felelek. Jó olvasást hozzá!

2010. október 21., csütörtök

Bikini: Könnycsepp a mennyből

Egy kicsit több időmbe került ennek a videónak a megszerkesztése, mint gondoltam, de megérte, hiszen itt látszik meg igazán, miről is beszélünk, amikor arról van szó, hogy a zenekar dalait egyszerre több generáció hallgatja, énekli és főleg érzi.
Íme hát egy részlet a 2009-es apostagi koncertből a 7tv jóvoltából, és egyúttal itt is kívánok boldog születésnapot Lojzinak!

2010. október 4., hétfő

Bikini-koncert Gyálon

A véletlen - na meg egy kis tervezés - úgy hozta össze, hogy október első napját Gyálon ünnepelhettük a Bikinivel!
Íme egy kis emlék a koncertről:

Hejhej!

Szabad élet, hej, szabadság!
Ahogy ti zenéltek...
Lojzi
Lajos
Peta
Viktor
Dénes
Viasz
Vagyis a Bikini
És a "rajongók"

Köszönjük!

2010. szeptember 28., kedd

Bikini in English

Bikini - Long long

This song is the English version of the famous Hungarian composition entitled Mielőtt elmegyek from 1985. It is played on every performance as a closing piece, and it's one of those songs that you never get fed up with! If you are interested in its Hungarian live version, check this out.



Bikini - Don't break my...

The song Don't break my..., in Hungarian Széles-tágas a tér, is also played on nowaday's concerts with a very enjoyable guitar solo by Peta Lukács. Click here if you want to see a Hungarian live performance of this song.




Bikini - End to a Dream

The Hungarian title Mondd el of this beautiful love song had given the name of that Bikini record which had become the best Hungarian rock album in 1987. Because this song has just recently come part of the present concerts, unfortunately there are no new live videos about it, but here you can find an older one, from the end of 80s/beginning of 90s.



Bikini - It's me again

This is the English version of the famous Hungarian song Közeli helyeken by Bikini. In 1990, after the Romanian Revolution, the band gave two unbelievable concerts in Temesvár (Timişoara). I think this was the single place where the song "Közeli helyeken" had ever been performed in English.
The video was cut from a larger document film with the title Life and Death and Rock'n'Roll which presents in a nutshell this unforgettable event. The whole film can be seen here and here, and a recent performance with a breath-taking guitar solo by Peta is available here.



Enjoy!

2010. szeptember 23., csütörtök

Mini, Feró és a végtelen

A Bikini együttes mostanában igencsak elfoglalt. Ha arra gondolunk például, hogy 2012 végéig két vadonatúj albummal kell megörvendeztetniük a rajongókat, az már bőséggel elég lenne munkából a következő két évre. Ennek ellenére nem állnak le a koncertekkel sem, sőt októberben Lojzi a Török Ádám és a Mini fellépésein is képviselteti magát.
Közben az X-faktor apropóján az RTL Klub Fókusz c. műsorában szemtanúi lehettünk, amint a Bikini két megálmodója, Nagy Feró és Németh Alajos vidám hangulatban felidézik a kezdeteket, és elárulják a nagyközönségnek, hogy a közös munka - ha nem is ugyanúgy, mint akkor, de mégis - a mai napig tart, hiszen Feró azóta is szorgalmasan írja a szövegeket a Bikininek. Az utolsó albumon ilyen dal többek között a Magányos nap, amelyet nemrég a romániai Szatmár megyei City Rádióban is hallani lehetett, s ez valljuk be, eléggé meglepő, mert általánosságban véve a rádióknak nem szokásuk ezeket az újabb dalokat játszani.
A fókuszos műsort itt lehet újranézni, az extrák pedig itt és itt találhatóak.
Jantyik Zsolt tollából (és Atis kedvéért :) ) pedig íme a jövő márciusban várható új Bikini-album egyik dalának két szakasza:

Megállok a végtelen lába előtt,
és kérem, hogy adna egy kis pihenőt.
Míg várom a téren, úgy elfog a vágy,
hogy lássam a sorsaink szép fonalát.

A végtelen égen a csillag a ránc,
csak elkopik egyszer a nyakból a lánc.
Úgy van az élet is, mint a mosoly,
elkopik emberek arcairól.

2010. szeptember 7., kedd

Bikini-koncertek határtalanul

Napjaink legjobb magyar rockegyüttese idén nyáron is több ezer kilométert utazott, hogy kielégítse nemcsak a magyarországi, hanem a határon túli rajongók Bikini-szükségletét is. Hál’ Istennek a Fiúkat sokfelé hívják, és így sokfelé elviszik az "igét" - csak nézzük meg a közelmúlt és közeljövő koncertlistájának helyszíneit:
…Marosvásárhely … Tusnádfürdő … Székelykeresztúr … Gúta … Ipolynyék, Kovászna, Ópusztaszer … Ipolyság …
A most következő beszámoló ezt a "határtalan" fílinget próbálja meg érzékeltetni azáltal, hogy egyetlen hatalmas élménnyé gyúr össze három olyan egymást követő koncertet, amelyek szerencsés sorrendje már önmagában is minden jó érzésű magyar emberben nemes gondolatokat indít el. E triász pedig: a felvidéki Ipolynyék, a székelyföldi Kovászna és az anyaországi Ópusztaszer.
Bár személyesen csak a középsőhöz volt szerencsénk, Laci segítségével a többit is sikerült elhelyezni a memoárba. Külön köszönet neki ezért, továbbá Krisztának az ipolynyéki fotókért, Sanyinak és Katinak az ópusztaszeri képekért, és természetesen Gábornak, aki ezúttal is hű fotósomként asszisztált mellettem Kovásznán. :)

Augusztus 29, Ipolynyék. A magyar határtól pár kilométerre, a szlovákiai községbe érkezve szakadt felirat üdvözli a gyanútlan látogatókat. Később kiderül, hogy csak a vászonplakát van kissé megviselve, a lakók ugyanis felfokozott izgalommal várják már a Bikinit. Rajongóink többek között megtudják, hogy a falu vezetői büszkék Szent István-szobrukra. Lelkükre is kötik, hogy feltétlenül tekintsék azt meg, annál is inkább, mivel bele van csempészve a történelmi Magyarország térképe - bár huncut mosollyal hozzáteszik: "csak az látja, aki nézi". Ezek után a kíváncsiság már nem hagyja Laciékat, nemcsak hogy megnézik a szobrot, de még a talapzatra is felmásznak, hogy szemügyre vegyék a titkos jelt, és voilà!

A kulturális bevezető után nyugodt lélekkel jöhet a lazítás: a Pincefesztivált záró Bikini-koncert, ahová az együttest a székelykeresztúri lányok is elkísérték.

Lojzi elfoglalta Viasz helyét, pedig reméltük, hogy legalább most az egyszer sikerül lekapni őt...






Te nem szeretsz, én nem szeretlek téged... - mutatja egyszerre és határozottan Lajos és Lojzi...

... amitől a közönség váratlanul bezöldül.









Ezt alapvetően így kell! - vezényli Peta a közönségnek a Mielőtt elmegyek refrénjét.












Hadd lássam, mitől döglik a légy! - bűvöli Dénes Peta gitárját.




Szeptember 3, Kovászna.
A buli kis megszakítással Budapesttől kb. 750 km-re folytatódik. A Fiúk egy nappal hamarabb érkeznek, hogy legyen idejük hozzászokni a Szent Anna-tó környékének oxigéndús levegőjéhez. A település egyébként gyógyhatású gázfürdőiről (mofettáiról) híres, valamint ásványvízkútjairól, a város központi parkjában pedig a Pokolsár uralkodik, amely egy földből felbugyogó iszapos, széndioxidos gázkitörés. Érdemes nappal megnézni, mert este - habár valamennyi megvilágítást kap -, csupán a szagok és hangok észlelhetők belőle. Ebben a "pokoli" környezetben kerül sor a városnapok keretén belül kedvenc zenekarunk koncertjére.Viktor: Hűha... Félelmetes ez a nagy tömeg!
Lojzi: Nyugi, Viktor, csak mosolyogj! :)





















Dénes közben eltűnt, de végre megvan Viasz!
Mondd el, ha látszik: ki az, aki játszik?
Csak írom a dalt...
...de mondd el, kinek?
Hát nekik!
Szeptember 4, Ópusztaszer. Alighogy megszusszannak a Fiúk a kovásznai koncert után, máris jön Pistike, hogy indulni kell tovább, hiszen holnap is buli. A helyszínt talán senkinek sem kell bemutatni, a Feszty-körkép és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark minden magyar számára ismerősen hat. Mindezek tudatában ki mást is hívhattak volna meg a Falunapokra, mint a Bikinit?
A virágcsokrokkal díszített kis színpad otthonos hangulatot áraszt, szerencsére fedett, mert különben bőrig ázna a felszerelés is, nemcsak a közönség.








De mint általában Bikini-koncerten lenni szokott, senki nem panaszkodik az esőre, sőt, annál nagyobb átéléssel énekelhetik az "arcom mossa eső" sort a rajongók.


A Fiúk a nagy hajsza ellenére innen is mosolyogva búcsúznak, mi pedig ismét berekedt torokkal mondunk köszönetet Nekik a fergeteges élményekért, mert csak a Bikiniért tesszük, hogy tombolunk sárban, tombolunk szikkadt forróságban, világosságban és sötétségben, bőrkabátban és magas sarkúban, gólyabálon és szabadtéren, hétévesen felnőttek között, felnőttként a hétévesek közt, idősekkel és fiatalokkal, sok-sok éve és sok-sok év után, csendesebben és magunkból kikelve, józanabbul és félig részegen, régi dalokra és újabbakra, de mindig ugyanúgy énekelve: szóról szóra, egy "a"-t sem kihagyva.

2010. augusztus 30., hétfő

Gyűjtemény

Néhány régi és új felvétel, kép, illetve szó, amely már biztosan örök emlék marad!

M2 Magyar rock: Bikini (1988) - Fejezetek egy iskolásgyermek naplójából (részlet), Mondd el, Valahol Európában - Somewhere in Europe
M2 Magyar válogatott (16:45-től): Bikini (1989) - Fagyi
M2 Magyar rock (19:30-tól): Bikini (1989) - Legyek jó, Ahogy ti zenéltek
M2 Retrock: Bikini (1991) - Lóhere
M2 Retrock: Bikini (1992) - Tűzfal, Olcsó vigasz, Péntek 13, A furcsák közé tartozom

Régi Bikini-honlap: http://www.zene.net/bikini/

Képek a harkányi koncertről (2010): http://www.bama.hu/galerialp/41878

Interjú D. Nagy Lajossal (2010): A Bikini dalai sosem lesznek unalmasak! - tabu.tv